Zachar Pál: Nem uralkodni, hanem szolgálni

Aki ismeri Önt, tudja, mennyire kötődik az egykori Hont vármegye központjához. Hová vezethető vissza ez az attitűd? Lokálpatriótának tartja magát? 

A családom generációkon át Ipolyságon élt. Az idők során engem is egyre szorosabb kötelék fűzött a városhoz. Szüleim aktívan részt vettek a helyi közösségi életben, ez a fajta közszolgálat hatott az én gyerekkoromra is. A helyi magyar tanítási nyelvű iskolákban tanulva elhatároztam, hogy mindenképpen hazai egyetemre szeretnék majd járni, de az volt a célom, hogy a tanulmányaim befejeztével visszatérek Ipolyságra, s bár csábítók voltak a külföldi lehetőségek, szülővárosomtól távol mégsem kaptam meg azt a hozzáadott értéket, amit kizárólag otthon élhetek meg. Egyértelmű tehát, hogy lokálpatriótának vallom magam. 

Ezzel együtt szélesebb körben is munkálkodott a civil szférában. Milyen tapasztalatokkal gazdagította a cserkészmozgalomban és a Diákhálózatban való részvétel? 

A cserkészmozgalomban eltöltött több mint egy évtized számomra nagyszerű készség- és képességfejlesztő időszaknak bizonyult. Ennyi időt töltöttem el az ipolysági cserkészcsapat élén, valamint az országos mozgalom vezetőképző programját irányítva. Az évek során kialakult a közösség iránti felelősségérzetem, s egyúttal vezetői tapasztalatokat szereztem. A helyi csapatot a mai napig támogatom, s ma már a saját gyermekeimet igyekszem bevezetni a cserkészszellemiségbe. Pozsonyi egyetemi éveim alatt elsőként a Neumann János Klub munkájában vettem részt, majd a Diákhálózatban tevékenykedtem a Felsőoktatási Tájékoztató Körút nevű projekt koordinátoraként, később alelnökeként, végül 2007–2009 között elnökeként. A cserkészmozgalomnak és a diákszervezeti tevékenységnek köszönhetően nagy kapcsolati tőkét sikerült kiépítenem határokon belül és kívül egyaránt. 

A civil szektorban való munkálkodás prizmáján keresztül hogyan tekint az ipolysági civil szervezetek működésére? 

Szerencsénkre több csoportosulás működik Ipolyságon; elég, ha a rendkívül összetartó, fiatalokat is megszólító Musica Aurea Vegyeskarra, a Honti Múzeum és Galéria Baráti Körére, a sokrétű társadalmi és kulturális programot szervező Ipolyság Város Pecsétje Alapítványra, a cserkészcsapatra vagy a Honti Kaszinóra gondolunk; de az ipolyságiak egyre inkább nyitnak a különböző sportágak felé is. A nagy tömegeket megmozgató focicsapat mellett ki kell emelni az óriási fejlődésen keresztülment teniszklubot, a karatét, az asztaliteniszt, vagy éppen a Péter József és Zlatner Zsolt nevével fémjelzett erősportot. Városi szinten úgy lehet segíteni a civil szervezeteket, ha kiszámítható, stabil támogatásban részesítjük őket, hogy hosszú távú terveik előkészítésekor érezzék, hogy a városvezetés mögöttük áll. 

Négy éve új szerepet vállalt a közösségi élet formálásában, amikor önkormányzati képviselő lett. Milyen változással járt mindez az ipolysági közügyekhez való hozzáállásában? 

A lakosok képviselete óriási felelősség. Ezekben az években értettem meg igazán, milyen jelentősége van a jó dolgok melletti kiállásnak, és mennyire fontos időben reagálni a közösség érdekeit talán kevésbé szolgáló kezdeményezésekre. Megtapasztaltam, hogy bizony korántsem mindegy, kik a városvezetésben ténykedő döntéshozók. Meggyőződésem, hogy a regionális politika képviselőinek nem feltétlenül a párthovatartozás, inkább a közös ügyek mentén kell összefogniuk, félretéve az esetleges személyes konfliktusokat. Pártszimpá-
tiától függetlenül egyetlen szempont lehet mérvadó: az adott döntés jó-e a városnak vagy sem. Következetes munkát kell tehát végeznünk, végig kapcsolatban maradva az emberekkel.

 Milyen lehetőségeket lát a városfejlődés tekintetében? 

Vonzóvá kell tenni a várost a fiatal családok számára, például bölcsődei nevelés biztosításával, illetve az anyagilag elérhető lakások létrehozásával. A biztonságos környezet kialakításában nagy hangsúlyt kell helyezni az egyre inkább teret nyerő könnyű drogok visszaszorítására is. Ezenfelül egy nemzetközi főút mentén fekvő határvárosnak az iparosodás mellett kitörési pont lehet a turizmus fejlesztése is.

Munkájából kifolyólag sokszor jár külföldön. Vannak olyan pozitív minták, melyeket szívesen meghonosítana a szlovákiai magyar közösségben? 

Jelenleg egy amerikai informatikai cégnek vezetem az európai képviseletét. Az elmúlt fél évben San Franciscóban, Dublinban, Berlinben, Kína keleti részén és Hongkongban járva szembesültem azzal, hogy mennyire különbözik az ottani emberek gondolkodásmódja a közép-európaiakétól. Az önbecsülésük sokkal magasabb szinten van, büszkék a munkájukra, a sikereikre, az eredményeikre, a családjukra; továbbá hisznek magukban, és pozitív jövőképet kitűzve nem másoktól várják el a jobb élet eljövetelét. Ennek a mentalitásnak a térnyerésével hiszem, hogy térségünkben is nagy változásokat lehetne elérni. Ha fiataljaink külföldön járva ezt a fajta gondolkodásmódot magukba szívják, és hazatérve kioktatás nélküli támogató közeget biztosítunk nekik, akkor nagyobb eséllyel tudják itthon, Ipolyságon megvalósítani az álmaikat. A közeljövőben ennek érdekében szeretnénk beindítani a Talentopolisz elnevezésű programot, ami egyrészt az itt tanulók számára nyújtana tehetséggondozást, másrészt az Ipolyságtól eltávolodott fiatalokat hazavonzaná. 

Mi tehetné igazán sikeressé a következő évek Ipolyságát? 

Fontos, hogy a város területén működő intézmények bizalmát visszanyerje az önkormányzat. Újra fel kell építeni azt a bizalmi légkört, ami hiányzik. Csakis akkor tudunk hosszabb távon is sikeresek lenni, ha döntéseinkbe bevonjuk az embereket, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a város nem kizárólag ingatlanokból, közterületekből és gazdasági érdekekből áll, hanem emberi közösségből. Ha a segítségre szoruló egyének az önkormányzathoz fordulnak, támogató, megértő és segítő vezetést kell találniuk. Ezért is vallom, hogy a városvezetés egyfajta szolgálat, ami kizárólag a helyi lakosok érdekeit kell hogy szem előtt tartsa – nem uralkodva, hanem szolgálva.