2022. szeptember 13., 08:15

Vízsodorta históriák: Csicsói történetek

Újraindult nagysikerű helytörténeti filmes dokumentarista sorozatunk, a Vízsodorta históriák. Csicsó község 20. századi históriáit négy részben dolgoztuk fel, az első két rész szombaton lesz látható a ma7.sk-n. A következő két részt egy héttel később, szombaton tekinthetik meg. Nem tudtunk azonban mindent megfilmesíteni, mert nem is lehet mindent kifejezni a filmkockákon. Munkánk nyomán számos emléktöredék maradt fenn, újrahallgatásukat követően azonban összeálltak és megelevenedtek.

csicsó
Médialapozó
Fotó: Vízsodorta históriák

Az 1200 lakosú Duna-parti település lakóinak nagy része bizonyára már ismeri ezeket az apró meséket. Jómagam és Kósa Lőrinc operatőr barátom mindig nyitott füllel és szívvel tértünk be a vendégszerető csicsóiak otthonaiba, hogy mi magunk is meghalljuk ezeket.

Enyimé… Kendé!
Bödők József egy alkalommal ferde napot tartott. A kolozsnémai kocsmában fogott neki a nagy ivásnak, és mert finom volt a bor, illesztett ehhez a poharazgatáshoz némi mulatozást is. Hej, de jó kedve kerekedett akkor a csicsói Bödők Józsefnek! Nem is nagyon érzékelte az idő múlását, a kocsmáros újra töltött a pohárba, a vendégek pedig bőségesen fizettek, fogyott az ital, pedig már szürkült az idő.

József felesége, Eszter asszony határozott, büszke tartású fehérszemély hírében állt, és mert hites urát már jó ideje várta (a vacsora is kihűlt már), elfogyott a türelme. Mi több, nála is betelt a pohár! Felháborodásának úgy adott hangot, hogy befogatott a parasztszekérbe, pattant az ostor, és elhajtott a férje után, aki persze még mindig vadul mulatott a némai kocsmában. Éppen az asztal lapján verte a taktust, amikor betoppant a kocsmába Eszter asszony. Két kezét szigorúan csípőre tette, és csak úgy szikrázott a szeme a haragtól. Az odabent duhajkodók hangja alábbhagyott, s csak fél szemmel kísérték az eseményeket. József lassan feltápászkodott a helyéről és görbe vonalú mozgásban eljutott a kocsma bejárati ajtajáig, mégpedig úgy, hogy feleségét dölyfösen kikerülte. Rá se nézett. Kiment, és észrevette a parasztszekeret azzal az egyetlen lóval. „No, lovacskám, hát itt vagy?” – futott át az agyán kacéran a gondolat. Eszter ekkor már mellette állt és változatlanul egy szót sem szólt, csak szigorúan nézte kapatos férjét. Bödők József azonban úriember volt, csavaros észjárású csicsói ember, akit nem lehetett csak úgy leszorítani az útról. A szekérre meg a lóra nézett, aztán az asszonyra, és következőképpen mondta el a nagybetűs igazságot:

Ha kend elgyött az enyimën, akkor én is elmëgyëk a kendén!

Ezzel felugrott a szekérre, az ostorral megcsapta a lovat és nagy délcegen visszahajtott Csicsóra!... A felesége nélkül, persze.

(A dédunoka, Bödők László elbeszélése nyomán.)

vízsodorta
Fotó:  Vízsodorta históriák
Egy születés margójára

Bödők Károly 1941-ben született Csicsón, s hogy pontos legyek, 1941. október 28-án, az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 23. évfordulóján. Érdekes dolog, hogy ezt a – magyarok számára búskomor – napot bizony sok csicsói számontartotta abban az időben, de azért meg nem süvegelte.

Szóval megszületett Bödők Károly, erős, egészséges újszülött, de a bábaasszony sem a pánszlávizmus elvein nőtt fel, mert mindjárt a gyerek világra jötte után soha vissza nem térő lehetőséget ajánlott az apróságot magához ölelő édesanyának: – Jusztika, drága lelkem, a fiad nevét azt beírtam, de a születési dátum helyére inkább beírom, hogy október 29., mert ilyen szégyenletes napon nem születhet magyar gyerek! Az ifjú édesanya ebbe azonnal bele is egyezett.

Később, amikor Bödők Károly már felserdült, átment öntözni (így mondják a locsolkodást a Csallóközben) a szomszédba, Bognár Ilonka nénihez. A szomszédasszony mosolyogva fogadta a suhancot, és a következőt mondta Karcsinak: – Na, te gyerek, én ám hallottam, mit mondott a bábaasszony az anyádnak… mert én is ott voltam a születésednél. Még hogy huszonkilencedike!... Még hogy huszonkilencedike!

Károly bácsi édesanyja ezt a neves eseményt és dátumot minden születésnapkor elmesélte a családnak a fenti kedves történettel megfűszerezve.

(Id. Bödők Károly visszaemlékezése.)

„Sok fekete kenyeret megettünk!”

„Én, meg a Gyula testvérem végignéztük, hogyan szórták a Sztálin-gyertyákat Győrre. Ott álltunk az ablaknál. Eközben a szomszédban kiástak egy mély gödröt, és megépítettek ott egy bunkert. Amikor már egyre jobban zúgtak a légiriadó szirénái, ebben a bunkerben húztuk meg magunkat. Istennek hála, nem sérült meg senki közülünk. Ezután gyüttek az oroszok meg a csehszlovákok. Az édesapánk csak néhány napra jött haza szabadságra. Leöltünk egy kisebb disznót, apám az állat húsát szépen feldarabolta, tartósította és faládákba rendezte, a ládákat meg beásta mélyen a földbe. Ezt először mi gyerekek nem is értettük, csak amikor éhesek voltunk, akkor világosodtunk meg, hogy apánk a megszállók, a váratlan „vendégek”, a kóborló katonák elől rejtette el az élelmet.

A lisztet korpával meg kukoricaliszttel keverték össze, hogy mindig nagyobb kenyeret tudjanak sütni, de ez bizony nem volt az igazi. Ez volt a fekete kenyér.

Volt egy tehenünk is. Ez az állat abban az időben finom tejet adott. Kihirdették, hogy azt a tehenet kötelezően be kell szolgáltatnunk. Persze voltak mások is itt Csicsón, akiknek ugyanígy le kellett adniuk az állataikat. Mi, gyerekek persze nagyon sírtunk, hogy mi lesz most, honnan lesz tejünk. Amikor odaértünk a mostani tűzoltószertár előtti térre, a tehén tőgyéből már csöpögött a tej, ezért anyám megkérdezte az ott ácsorgó fegyveres szlovák katonáktól, hogy megfejhetnék-e a tehenet. Na, ezek persze nagyon szívtelenek voltak, így nem engedték, hogy anyám megfejje a tehenünket… Így vették el tőlünk azt az állatot! Nagyon féltünk ezektől a szlovák katonáktól… A testvéremmel néha elfutottunk, és a szalmakazal tetején bújtunk el előlük.

(A 85 éves Vida Eszter néni elbeszélése nyomán.)

vízsodorta
Fotó:  Vízsodorta históriák
A Vinyec folyó két partján

„Mladá Boleslav mellett van egy kicsi falu, Vinec, az azonos nevű folyó partján. Ide deportáltak bennünket Csicsóról 1946 telén. Ide voltunk irányítva, csakhogy az öcsém útközben torokgyíkot kapott, ezért neki és az anyámnak Brünnben le kellett szállniuk a vonatról, csak egy hét múlva találkoztunk velük újra. Vinec egyik fele a völgyben van, a másik fele a magaslaton, ezt egy szerpentinen lehetett csak megközelíteni. Az egész faluban az volt a legszebb, hogy a folyó egyik oldalán lakott három csicsói család, a folyó túloldalán pedig megint másik három csicsói család.

A mi cseh gazdánknak voltak olyan se nem könnyű, se nem nehéz lovai. Hát ezeket szombaton meg vasárnap mindig be kellett fogni, nehogy a semmittevéstől eldagadjon a bokájuk. Úgyhogy a gazda hétvégén benyúlt a szivarzsebbe, kivett onnan egy ötkoronást, azt nekem adta, aztán ránk, gyerekekre bízta a lovakat.

Én akkor kilencéves voltam! Befogtuk ezeket a szép állatokat a kocsi elé, és így jártunk-keltünk a faluban, egyik hétvégén az egyik földihez (mert mi ott Csehországban így hívtuk egymást), a másik hétvégén pedig a másik földihez gördültünk be. „Szervusz, földi!” – kiáltottunk oda a csicsóiaknak. Mintha otthon lettünk volna! Ezek pedig csodálkoztak, és kérdezgették, hogy hol dolgoztok ti, meg hogy milyen jó gazdátok van nektek! Mert mi nem akárhogyan mentünk ám! Grófi szerszámmal, parádés kocsin! Irigyelték, hogy nekünk milyen jó sorsunk van!”

(Bödők József története)

csicsó
Fotó:  Vízsodorta históriák
Árvíz és ebédlő
A falut 1965-ben a füssi kanális irányából árasztotta el a víz, aztán néhány héttel később a Duna visszatért a medrébe, soha nem látott pusztítást hagyva maga után. Az öregek azt mesélték, hogy ezután fülledt idő érkezett, így a bűz és a bogarak tovább rontottak a helyzeten.

A csicsói ember – derékig levetkőzve, „munterkaalsóban” – amolyan kocsmás tempóban lapátolta ki az iszapot a házából. Hát, ez magának az örömnek a megnyilvánulása is lehetett volna, hiszen ennek a csicsói embernek bizony állva maradt a háza. Téglából épült, így az árvíz nem győzte le. De mégsem hatotta át az öröm, a napbarnított férfi szája sarkában cigaretta füstölt, a fejében barettsipka. Lapátolta az iszapot. Arra ballagott egy utcabelije (úgyszintén meztelen felsőtesttel, és az ő szájában is cigaretta lógott).

 – Mit csinálsz koma?! (A szociban ez volt az aggyisten).

 – Én? Hát, tulajdonképpen innen az ebédlőből lapátolom ki ezt a mocskot… De ha jól belegondolok, koma (és itt megvakarta a füle tövét), ebben az ebédlőben én életemben most járok először!

Megjelent a Magyar7 2022/36. számában.

csicsó
+1 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.