Vizi túrázás a Csallóközben, avagy miről mesélnek a dunai ágak
Jankó Zoltán már több mint húsz éve foglalkozik vízi túrázással. Nem is csoda, hiszen a Kis-Csallóköz szülötte. Édesanyja Vajkáról, édesapja Doborgazról származik. Szó szerint szinte a kertjük alatt folynak az ágvizek. Ezekben a falvakban régen mindenkinek volt ladikja, a horgászás és a halászás az élet mindennapi része. A bősi vízerőmű megépítése után sokakban felmerült a kérdés, mi lesz most ezzel, a Kis-Csallóköznek nevezett, ezer titkot rejtő, mesébe illő területtel? Végleg elfelejtik, vagy kap egy második esélyt?
– Húsz évvel ezelőtt akkori munkahelyemnek, egy régiófejlesztési ügynökségnek köszönhetően átjutottam a Szigetközbe, mert azt kerestük, hogyan lehetne a turizmust a helyi falvakban kicsit fölélénkíteni, illetve jó példák által valamit létrehozni. Ennek nyomán jött létre például a Doborgazi Kemencék Titka nevű esemény is. Amit a Szigetközben láttam, nagy hatással volt rám. Működő kempingek, kenukölcsönző, kisboltok, kiadó szobák szolgálták a vízi túrázók igényeit, szakképzett túravezetők segítették az élményszerzést. Gondoltam, ezt nálunk, otthon is meg tudnánk csinálni. Mivel igény akkor még nem nagyon mutatkozott rá, megteremtettük a kínálatot. Hogy aztán legyen igény erre a természetközeli élményre – emlékezik vissza a kezdetekre.
Néhány kölcsönkért kenuval, útvonalak meghatározásával kezdődött az álom valóra váltása. Idővel partnercégek is csatlakoztak hozzájuk, sikeresen pályáznak, főleg a határon átnyúló Interreg programon keresztül is.
Mára már saját kempingjük van, Vajkán és Doborgazon ökológiai központot építettek, ahol faházas szállásokat kínálnak. Közben további vízreszálló helyeket alakítanak ki, hogy rendszert vigyenek a turizmusba, egyezkednek a vadásztársaságokkal és a közbirtokosságokkal.
– Nekünk mindent a természetvédelmi előírásokkal összhangban kell működtetnünk, éppen ezért a Duna ágvizein a turizmus sosem válik eltipró tömegturizmussá, sokkal inkább egy olyan réteg számára való, akik aktív, természetbeni pihenéssel, evezéssel kívánják eltölteni szabadidejüket, miközben óvják a természetet. Általában május elejétől szeptember végéig tart a szezon, amikor szervezett vízi túrákat kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek. Június leginkább az iskolai kirándulások ideje nálunk. A hírünk egyre messzebb eljut, Magyarországról is érkeznek már csoportok, de a hazai érdeklődés is növekszik. Úgy érzem, hogy jó irányba megyünk. Pedig nem csináltunk ennek nagy reklámot, mégis évről évre jönnek a csoportok, állandó, visszatérő vendégeink is vannak. A legerősebbek mindig a nyári hétvégék vagy a hosszú hétvégék. Van, hogy szinte az egyik pillanatról a másikra hirtelen 60 kenura van szükség, mert mindenki egyszerre akar a vízre szállni – meséli jókedvűen.
Természetesen mindez a biztonsági előírásoknak, a szabályoknak megfelelően történik. Például gyerekeknek 15 éves korig és azoknak, akik nem tudnak úszni, kötelező a mentőmellény viselése. Mivel minőségi élményt szeretnének nyújtani, tavasszal járják az ágvizeket és a bedőlt fákat eltávolítják, vagy a hordalékfákból utat alakítanak ki a vízitúrázóknak, de szintúgy a víznek és a halaknak.
Jankó Zoltán erről hosszasan beszél. A lényeg, hogy valaha réges-régen, amikor a Duna Dévényen keresztül az Alpokból elkezdett folydogálni tájainkra, akkor ezen a lapos területen kereste az útját, szétterült, kacskaringózott. A légi felvételeken a termőföldeken még mindig látszanak azok a kanyarulatok, azok a formák, ahol régen ágvizek voltak. Később ezeket lecsapolták, mert termőföldre volt szükség. Egyre kevesebb lett az ágakból, a bősi vízierőmű építése is megtette a magáét, és mára már csak a töredéke maradt meg a kanyargó ágrendszernek, s a víz utánpótlása is nehézkes.
Pedig az ivóvízellátásban is fontos szerepet játszanak. Túl sokat avatkozott már be az ember a vizek folyásába, ami az ivóvízkészlet egyre mélyebbre kerülését hozta magával. Az ágrendszer pedig az évszádok során állóvízzé vált, megváltozott a flórája, más halak élnek itt, mint régen. Tavaszi műárvizekkel próbálják átmosatni, mozgásra bírni az ágvizeket, de ez nem tűnik elégségesnek. Talán jó volna megint összekötni az Öreg Duna kétoldali ágrendszerét, egy jóval nagyobb árteret létrehozva, hiszen a vízmegtartás napjaink egyik legfontosabb feladata.
– Egy biztos, tömegturizmus sosem lehet az ágakon, mert ártana nekik. A sportos, aktív életformát kedvelők és természetbarátok számára viszont ideális hely az időtöltésre. A vízi túrázást ráadásul akár kerékpározással vagy természetjárással is össze lehet kötni. Aki bejelentkezik hozzánk egy vízitúrára a vodnetury.sk portálon, egyedülálló élményben részesül. Nyitott túráinkhoz bárki csatlakozhat, szervezett túráinkat pedig az igényekhez igazítjuk. A vízen sok kalandban lesz részünk, akadályokat kerülünk ki, függő híd alatt evezünk át, vascsövön bújunk át, záráson csobogunk le, de bemegyünk egy elöntött erdőbe is és persze a fürdés sem marad ki. Nemcsak evezünk órákon át, vannak megállóink is. A túrának többnyire úgy van vége, hogy mindenki kellemesen elfárad, de senki sincs összetörve. A legtöbben meg is éheznek, de szerencsére jó néhány helyen van mód az energiatartalékok újratöltésére, egy pizzázó és két csárda várja a túrázókat – mondja búcsúzóul Jankó Zoltán.
Megjelent a Magyar7 2026/31-32.számában.
