2018. június 5., 08:18

Vidnyánszky Komáromban: Magyarságunk állandó felvállalását adta Trianon

A nemzeti összetartozás napja, azaz a trianoni békediktátum aláírásának és Komárom kettészakításának 98. évfordulója alkalmából 1 város, 2 ország – 98 év, 98 fáklya elnevezéssel a Duna mindkét oldalán fáklyás felvonulással egybekötött megemlékezést tartott az észak-komáromi T(e).Ü.(gyed) KÖR Polgári Társulás és az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás a túlparti Endresz Csoporttal, valamint más egyesületekkel közösen.

Trianoni 18
Médialapozó
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
Fazekas László: ma is érezzük az egykori megpróbáltatások következményeit

A megemlékezés hagyományosan református istentisztelettel kezdődött az észak-komáromi református templomban, ahol a T(e).Ü.(gyed) KÖR PT nevében Feszty Zsolt köszöntötte a jelenlevőket. Örömmel nyugtázta, hogy Stubendek László és Molnár Attila, Észak- és Dél -Komárom polgármestere számára az eltelt évek során hivatalos meghívás nélkül is természetessé vált jelenlétük e megemlékezésen.

Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke arról szólt, hogy a magyar nemzet számára a legnagyobb veszteség a száz évvel ezelőtt véget ért I. világháború és az azt követő átkos trianoni döntés volt, amely következtében a győztes nagyhatalmak szétszabdalták országunkat. Leszögezte: az egykori megpróbáltatások negatív következményeit még ma is érezzük. Úgy véli: visszaemlékezésünk nem lehet csak siralom, hanem

legyünk a múlt kritikus szemlélői, a jelen adta lehetőségek kihasználói és a közös magyar jövő építői.

Hiszi, hogy ezentúl valami szebbnek-jobbnak kell következnie, de annak eléréshez változtatnunk kell hozzáállásunkon, okulnunk kell a múlt hibáiból, végre ki kell jönnünk a liberalizmus mocsarából. ”Új értékvonalra fűzzük fel életünket! A szeretet, bűnbocsánat és bölcsesség fegyvereivel harcoljunk a gonosz ellen, ám ez Isten nélkül nem megy” - emelte ki.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Vidnyánszky Attila: Trianon a határ, a lehetőség, átok és Isten-csapás

Az esemény a Himnusz eléneklése után a Trianoni emlékműnél folytatódott. Beszédet mondott Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója. Először családja történetén keresztül mutatta be, hogy milyen következményeit élték meg Trianonnak. Szó esett egyes felmenői szégyenletes bevagonírozásról, a Gulág pokláról, rokonságuk szétszaggatottságáról és ritka találkozásaikról. Elmondta: határ menti helységben felnőve egész életre szóló szorongás jutott neki osztályrészül. Hangsúlyozta: neki mindig nagyon fájt és most is fáj Trianon, mert a kárpátaljai testvéreitől még mindig határ választja el őt, s azon csak megalázó körülmények között lehet átmenni.

Vidnyánszky Attila ugyanakkor hangsúlyozta: a magyarság elszakítottsága egyben lehetőség is. „Próbáljuk tetten érni azt, hogy hol hibáztunk, hol rontottuk el! Miért van az, hogy éppen minket büntet így a sors? Amit mi átéltünk, az belénk ég és fájni fog hosszú generációkon keresztül is. Aztán eljutunk oda, hogy ezen túl kell lépni, és meg kell próbálni elfogadni azt, hogy mindennek mélyebb értelme van! Be kell látnunk, hogy e nemzetnek útja van, feladatai vannak..."

Átok és Isten-csapás Trianon, de mi van, ha ezzel nyerünk?  E trauma véste a magyarokba a haza eszméjét, fogalmát. Magyarságunk állandó felvállalását adta nekünk Trianon.

"Hála Istennek, mi egy olyan nemzet vagyunk, amely tudja, hogy mi a haza, mit kell megvédeni, mit kell félteni mindenek előtt és mindenek felett. Mi,  magyarok most kicsit ébresztői vagyunk Európának. Mi a dölyfös nagy nemzeteknél most sokkal jobban látjuk, hogy honnan is jön a veszély, mire is kell vigyáznunk ahhoz, hogy megmaradjunk. Lehet, hogy ez a mi szerepünk, s ebbe beletartozik Trianon is. Nem félek kimondani: mi ilyen tekintetben egy kiválasztott nemzet, nép vagyunk. Az a dolgunk, hogy a világ felé is képviseljük ‒ nem méretarányosan, de sokkal bátrabban ‒ elveinket, eszméinket, a hitünket”‒ fogalmazott. Hozzátette: megmaradásunk ugyanis szorosan összekapcsolódik hitünk megmaradásával – a kettő egymás nélkül elképzelhetetlen.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután a szónok az emlékműnél elhelyezte a Nemzeti Színház 2018 felirattal ellátott ajándékkövet, a jelenlevő intézmények és egyesületek képviselői koszorúkkal és nemzeti színű szalagokkal díszítették a jelképet. Majd az emlékezők 98 fáklyás felvezetésével átsétáltak a trianoni határon. Dél-Komáromban a koszorúzás a városrészek összetartozását jelképező Turul emlékműnél folytatódott, ahol Tóth Tibor, Jászai Mari-díjas színművésznek, a Komáromi Jókai Színház igazgatójának beszéde hangzott el.

Tóth Tibor: Kis- és Nagyszelmencet kétszer nyomorították meg

Tóth Tibor szülőfaluja, Szelmenc tragédiájáról beszélt, amelyet a trianoni ukrán–szlovák határ épp a közepén választ ketté.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Felidézte a kettéválasztás kapcsán falujukban született szállóigét, amit gyermekként gyakran hallott: „Ellopták az apám sírját, odamenni nem lehet, a nagyszelmenci temetőbe temettük az öreget. Eljutok én úgyis oda, tudom, nem is sokára. Viszek én még rózsacsokrot az édesapám sírjára“. Majd a gyermekkori álmát is megemlítette: szeretett volna végigbiciklizni a falun, ám erre a határ miatt sosem kerülhetett sor. Ahelyett csak a római katolikus templomnál levő kanyarig juthatott. A málenkij robotot is megjárt nagyapjától megtudta: a kanyaron túl a világ vége van... Felnőttként már átmehetett a túloldalon élő rokonaihoz, s megtudta: Kis- és Nagyszelmencet kétszer nyomorították meg.

„Először az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés után, amikor mindkét magyarlakta rész Csehszlovákiához került, ekképp megfosztva a falut az anyaországhoz való tartozásától. Bár az I. bécsi döntés értelmében 1938 és 1944 között hat évre újra viszakerült Magyarországhoz, ám a II. világháború után megkapta a végleges második döfést. Akkor ugyanis a szovjet-csehszlovák határral választották el egymástól a két falurészt: a kárpátaljai rész a Szovjetunióhoz, az innenső rész pedig Csehszlovákiához tartozott. Igaz, hogy 2006-ban létrejött egy kis határátkelőhely, de az áldatlan helyzetben még mindig nagyon nehéz az átjárás“ – magyarázta a szónok.

Hozzátette: „Ilyen orbitális abszurditásra képes a történelem, a mindenkori politika, a hatalom. Hogyan nem képesek tudomást szerezni arról, hogy ilyen és hasonló határokkal önkényesen elválasztják a gyerekeket a szülőktől, a menyasszonyt a vőlegénytől, a barátot a baráttól, magyart a magyartól, hívőket a templomtól, élőket az élőktől, temetőt a holtaktól. Kisebbségbe taszítanak nemzetrészeket, akiket a többségi nemzet képviselői másodrangú állampolgárként kezelnek, lenéznek, packáznak vele, megalázzák“. Tóth Tibor úgy fogalmazott, hogy a határ az ő karmája, mert a kelet-szlovákiai határ menti településről egy másik határ menti városba, Komáromba került, ám örvendetesnek tartja, hogy itt az uniós határ már jobban átjárható.

Trianoni 18
+20 kép a galériában
Megosztás
Címkék