2018. augusztus 23., 09:50

Valós értékek kerülnek színpadra Kolozsnémán

Százötven hagyományőrző csoporttag és szólista biztosítja majd a kolozsnémai óvoda udvarán augusztus 25-én két órától helyet foglaló közönség tartalmas szórakoztatását, ahol 56. alkalommal tartják meg a Járási Dal- és Táncünnepélyt, mely a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és Kolozsnémai Alapszervezete, valamint Kolozsnéma Önkormányzata szervezésében, a Bethlen Gábor Alap és a Kultminor támogatásával  valósul meg.

Kolozsnémai 2018-as
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Csemadok Komáromi TV

„A felvidéki magyarság megmaradásának záloga a hagyományőrző rendezvények továbbéltetése. Sajnos, az utóbbi években sokasodó, ám gyakran megkérdőjelezhető színvonalú hakniműsorokat felvonultató falunapokkal anyagi vonatkozásban nagyon nehéz vetélkednünk. Mi továbbra is meg akarunk maradni a valós értékek bemutatása mellett. Szerencsére, a Komáromi járásban elég erős és aktív Csemadok-alapszervezetekkel rendelkezünk, amelyek többsége hagyományőrző és néptánc-csoportokat is működtet, illetve azok égisze alatt szólisták is szerepelnek. Úgy vélem, megengedhető az, hogy a kolozsnémai seregszemle az idő múlásával némileg új köntöst kapjon, ezért az utóbbi években a musicalt, az operettet és a verséneklőket is szívesen látjuk a fellépők között” – mondta el portálunknak Vass Laura, a Csemadok Komáromi TV titkára.

Hangsúlyozta: a vadregényes környezetben zajló járási dal- és táncünnepélynek megvan a törzsközönsége, amely méltányolja a szabadidejüket és gyakran pénzüket is e nemes célra áldozó hagyományőrzők igyekezetét. Idén hozzávetőleg 150 szereplő mutatja majd be a kétórás folklórműsort.

Fotó:  Csemadok Komáromi TV

„Szombaton 14 órakor Pécsi Virág Veronika szólista népdal-éneklésével kezdődik a fesztivál. Majd köszöntőt mond Szalay Rozália, Kolozsnéma polgármestere és Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmány elnöke. Háromnegyed háromtól iktattuk be a magyarországi Irigy Hónaljmirigy koncertjét, a hagyományőrző- és kultúrcsoportok, valamint szólisták pedig 16 órától 10-15 percenként váltják egymást a színpadon. Hat órakor kerül sor a hagyományos tombolahúzásra, amely kapcsán csak annyit árulnék el, hogy értékes díjakra számíthat a közönség. Fél héttől a The Töpörtyűk verséneklő együttes koncertjét hallgathatjuk meg, hét órától pedig az operetteknek adunk helyet. Nyolc órától hajnalig utcabálban vigadhatnak az érdeklődők. Idén sem hiányoznak majd a kézműves foglalkozások és a közkedvelt kirakodóvásár” – foglalta össze a várható műsort a főszervező.

Több nemzedék képviselőinek példa-értékű összefogása

Idén láthatjuk-hallhatjuk majd a tanyi Lilaakác Éneklőcsoportot, a lakszakállasi Jácint Éneklőcsoportot, az ímelyi Fagyöngy Vegyes Éneklőcsoportot, a perbetei Árvalányhaj Népdalkört, a marcelházi Fodros Menyecskekórust és Kincses Citerazenekart, a szentpéteri Gyöngyösbokréta Néptánccsoportot, a dunamocsi Vadvirág Népművészeti Csoportot és az ógyallai Őszirózsa Népdalkört. „Örvendetes, hogy Komáromot üde színfoltként három fiatal lány: Korpás Réka népdalénekes, Nagy Ildikó prímtamburás és az őt tamburabrácsán kísérő hódmezővásárhelyi Korsós Kinga képviseli. Vendégként pedig a Gönyüi Éneklőcsoport lép színpadra“ – egészítette ki az elmondottakat.

Mivel Kolozsnémának magyarországi testvértelepülése Gönyü, ezért több éven át a túlparti önkormányzat bérelt hajót a két község között közlekedő hajó üzemeltetésére. „Idén Kolozsnéma önkormányzata pályázati támogatásból bérelt hajót, ami lehetővé teszi a dunai sétahajózást, a Gönyüi Éneklőcsoport pedig fellép a folklórműsorban” – tudtuk meg a Csemadok titkártól.

Gyümölcsöző közösségkovácsolás és értékteremtés

Kérdésünkre, hogy biztosítottnak látja-e a kolozsnémai seregszemle és a hagyományőrző-utánpótlás létét, Vass Laura így felelt: „Sok Csemadok-területi választmányhoz képest a komáromi áldott helyzetben van, hiszen jól működő alapszervezetekkel büszkélkedhetünk. Szerintem ez az egész válaszomnak az alfája és omegája. Sok tettre kész alapszervezeti elnök manapság is vonzóvá tudja tenni a Csemadok-os tevékenységet. Arról nincs tudomásom, hogy az utóbbi években járásunk valamelyik községében megszűnt volna  hagyományőrző csoport. Szerencsére, folyamatosan akadnak olyan fiatalok, akik szívesen beállnak az idősebbek közé, biztosítva azok tagutánpótlását. Például Szentpéterről ez alkalommal egy gyermek néptánccsoport érkezik, a marcelházi menyecskekórusban pedig több korosztály is képviselteti magát. Tudvalevő, hogy egyes években akár 220 szereplőt is fogadtunk Kolozsnémát. Idén azonban műsordömpinggel szembesülünk, hiszen majd egyidőben zajlik a komáromi Erzsébet Híd Fesztivál és több falunap is, tehát a szereplők válogathatnak a fellépési lehetőségek között”.

Fotó:  Csemadok Komáromi TV

Kiemelte: e csoportoknak, akárcsak a folklórrendezvényeknek közösségkovácsoló erejük is van. Nem túlzás azt állítani, hogy a lelkes értékőrzők hiánypótló tevékenységet végeznek: éltetik a térségükre jellemző népi hagyományokat.

„Jó érzés tartozni valahová, például a Csemadokhoz, illetve egy-egy hagyományőrző csoportba. Továbbá közösen értékeket teremteni, hiszen sok településen például az augusztus 20-i ünnepségek sem valósultak volna meg a Csemadok-os szervezők nélkül. Örvendetes, hogy Búcson nemrég alakult Csemadok-alapszervezet. Az új, javarészt középkorú helyi Csemadok-elnökök megtanultak pályázatokat írni, ami nélkül ma már lehetetlen továbbéltetni rendezvényeinket. Nem rózsás az anyagi helyzetünk, de mindig van remény. Miközben úgy tűnik, hogy sokan kiábrándulnak s emiatt elfordulnak a politikától és a pártoktól, évtizedeken át kitartanak a Csemadok mellett, felértékelve annak közösség-megtartó, illetve anyanyelv- és kultúra-megőrző szerepét” – zárta tájékoztatását Vass Laura.

Kolozsnémai 2018-as
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.