2022. július 12., 07:48

Újra versenyt szervezett az Ipolynyéki Makettezők Klubja

Az Ipolynyéki Makettezők Klubja – a helyi önkormányzat égisze alatt – 2022. július 9-ére szervezte meg a Model-Art elnevezésű nemzetközi makettversenyt.

Model Art
Galéria
+3 kép a galériában
a díjátadáson
Fotó: Főző Zoltán

A kiállítással egybekötött versenybe, amelynek az ipolynyéki kultúrház adott otthont, összesen 395 makettel, hatvan versenyző kapcsolódott be. A makettezők két korcsoportban, diák és felnőtt kategóriákban versenyeztek.

A maketteket összesen huszonegy kategóriába sorolták; a fő kategóriákba a repülőgépek, a harci járművek, az autók és a diorámák, vagyis a valódi tájat, jelenetet megjelenítő kis modellek kerültek.

A megmérettetést kétévente szoktuk megszervezni, de a koronavírus-járvány miatt 2020-ban elmaradt, így örülünk neki, hogy négy év után most újra megvalósulhatott. Többen érkeztek Magyarországról: budapestiek, mosonmagyaróváriak, miskolciak, de természetesen egész Szlovákiából is, így a tágabb régión kívül például Poprádról is jöttek makettezők. A legtávolabbról ellátogató versenyző Szerbiából jött”

– fogalmazta meg kérdésünkre a szervező, Főző Zoltán, majd az eredményekről is szót ejtett:

Ipolynyék polgármesterének díját, a Kékkő felszabadítását ábrázoló jelenetével Patrik Bari nyerte el; a zsűri döntése alapján a legszebb műanyag makettet, egy Tirpitz hajót, Bajzat Attila, a legszemrevalóbb papírmakettet, Buchlow várát pedig Peter Machala készítette el.”

Mint mondta, az Ipolynyéki Makettezők Klubja jelenleg nyolc állandó taggal működik.

„Közülük csupán kettő gyermek, holott néhány évvel ezelőtt még közel húsz diák is a tagjaink között szerepelt. A járványhelyzet idejére a számítógépek elé kényszerültek, s azóta még nehezebb onnan kimozdítani őket” – tette hozzá.

Főző Zoltán 2011-ben hívta életre az Ipolynyéki Makettezők Klubját. Az addig magányosan tevékenykedő Ipoly- és Garam menti modellezők értő társakra találtak, és egy egyesületen belül tudtak hódolni közös hobbijuknak. Az idő haladtával egyre nagyobb késztetést éreztek elkészült makettjeik bemutatására. Az évek során ezzel a céllal megjárták a poprádi, a besztercebányai, a vásárúti, a vágsellyei, a rimaszombati és a nyitrai megmérettetéseket; küldetéstudatuk viszont arra sarkallta őket, hogy szűkebb pátriájukban adjanak otthont egy makettversenynek.

„A minisztériumba is bejegyzett klubként 2012-ben az ipolynyéki önkormányzattal együttműködve szerveztük meg a műanyag és papírmaketteket bemutató kiállítást és versenyt. 2016-tól Model-Art néven hívjuk össze a tágabb régió makettezőit” – árulta el a fizika–technika szakos pedagógus, Főző Zoltán.

Model Art
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.