cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2022. december 19., 16:51

Újra „Örvendeztek” a fülekiek

A Csemadok Füleki Alapszervezete idén harmadízben szervezte meg adventi vasárnapok elnevezésű rendezvényét, amelynek része a hagyományos ünnepváró, az Örvendezzünk, melyet idén a Füleki Gimnáziumban tartottak.

Fülek
Fotó: Szvorák Emese

A Garagulya Gólyalábas Kompánia tréfás történeteivel kezdődött a délutáni családi program. Ők csalogatták a gyerekeket a gimnázium épületébe, ahol majd’ minden osztályterem egy-egy foglalkozást rejtett. Az egyik teremben a legkisebbeket várták, akik szüleikkel ringatózhattak, hancúrozhattak, zenés foglalkozáson vehettek részt. A zenét Burovincz Laura, a Petőfi Sándor Program egykori ösztöndíjasa biztosította. Mint mondja,

nagyon a szívéhez nőtt ez a rendezvény, ezért a férjével és a kisgyermekével is visszatért együtt örvendezni a fülekiekkel és köszönteni az adventet.

Nagyon nagy öröm, hogy az elmúlt két év után, ami a Covid miatt kimaradt, most végre együtt lehetünk. Ez most nagyon különleges időszak, hiszen az ember még intenzívebben megélheti a találkozásokat, a közös muzsikálást, éneklést

– mondta.

Eközben a kicsit nagyobbak a kézműveskedés fortélyait sajátíthatták el a Motolla Kézműves Műhely segítségével. 

Hagyományosan karácsonyi tematikájú kézműves-foglalkozásokkal készültünk. Mézeskalácsot lehet sütni, gyertyát mártani, szalmából és csuhéból karácsonyi figurákat alkotni. Textilangyalkát készíteni, vagy épp kézzel festett karácsonyi képeslapot díszíteni népi motívumokkal. Illetve a karácsonyi húslevesből nem hiányozhat a csigatészta sem, ennek a technikáját is el lehet sajátítani

– mutatta be az egyes műhelyeket Benko Tünde, a Motolla Kézműves Műhely tagja.

Nôta Laura is szívesen próbálta ki a gyertyamártást. Elmondta, hogy gyertyáját az édesanyjának készítette, és karácsonykor fogják meggyújtani.  

A Csemadok Füleki Alapszervezete minden évben próbálja megújítani ünnepváró rendezvényét, amelynek célja, hogy a városban működő polgári társulásokat összefogva, gyermekprogramokkal, játszóházzal, táncházzal és kézműves-foglalkozásokkal kedveskedjenek a családoknak advent táján.

Fülek
Fotó:  Szvorák Emese

Ez a rendezvény minden korosztályt megszólít, hiszen a Ringatóban a 0-3 éves korig tartanak foglalkozást, ringatást, éneklést. A nagyobbak Barna Zsombor bábszínházát nézhették meg, kézműveskedhettek, részt vehettek a néptáncfoglalkozáson. És a felnőtteket is várták, akik káposztaleves és forralt bor mellett beszélgethettek. A rendezvény zárásaként Benko Pál, a Füleki Gimnázium tanára, a Motolla Műhely tagja az adventi óriáskoszorún meggyújtotta a harmadik gyertyát.

A füleki karácsonyváró programok sorában a legrégibb hagyománnyal rendelkező rendezvény az Örvendezzünk, amely idén is szép számú gyereksereget vonzott a Füleki Gimnázium falai közé. A karácsonyváró műsor tizennyolcadik alkalommal valósult meg, amelynek társszervezői a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás és a Füleki Városi Művelődési Központ voltak.

Megjelen a Magyar7 2022/50. számában 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.