Újra közlekednek a vonatok Vágsellye és Tardoskedd között

ma7 | TASR 2019. július 11., 11:19

Szerda óta újra közlekednek a vonatok Vágsellye és Tardoskedd között, egy vágányon, Tornócon át. Csütörtöktől a nemzetközi gyorsvonatok (EC/EN) menetrend szerint közlekednek – közölte Tomáš Kováč, a Szlovák Vasúttársaság szóvivője.

Képünk illusztráció Fotó: archívum

Egy Tornócnál kedden (július 9.) kisiklott tehervonat miatt szünetelt a forgalom a Vágsellye-Tardoskedd szakaszon. Az utasokat vonatpótló buszokkal szállították. A Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) a baleset után azonnal megkezdte a helyreállítást – tájékoztatta a TASR-t Michal Lukáč, a vasút szóvivője.

A szóvivő elmondta, az első vágány helyreállítását szerda estére befejezték, a másikat előreláthatólag a hét végére állítják helyre.

„A baleset következményeinek elhárításához annak a fuvarozónak a közreműködésére is szükség van, amelyiknek a tehervonata kisiklott” – mondta Lukáč. A magáncég tehervonata kedden, nem sokkal 16.30 után siklott ki. A balesetben nem sérült meg senki, az anyagi kár jelentős.

Vágsellye mellett kisiklott egy tehervonat
A Vágsellye-Tornóc szakaszon a közlekedést pótlóbuszokkal biztosítják.
Eltört egy sín, három vagon megrongálódott, a szállítmányban is kár keletkezett. A kár pontos összege még nem ismert”

– közölte a rendőrség. A nyomozó általános veszélyeztetés ügyében indított vizsgálatot.

0 HOZZÁSZÓLÁS