2019. október 28., 09:55

Újjáéledhet még az osgyáni kastély?

2019. október 3-án hasonlóan sokkoló és megrázó képek járták be a híradókat és a közösségi hálót, mint 2012 márciusában, amikor Krasznahorka vára gyulladt ki. Gondolhattuk, hogy az a tűzvész, amely kis híján elpusztította az egyik legjelentősebb felvidéki műemlékünket, csak egyszeri baleset volt, és nem történhet meg újra. Tévedtünk.

Osgyán kastély
Galéria
+4 kép a galériában

A rimaszombati járásbeli Osgyán község reneszánsz kastélyának tetőszerkezete október 3-án a délutáni órákban kapott lángra. A helyszínre mintegy 30 hivatásos és önkéntes tűzoltó érkezett, akik próbálták eloltani a tüzet. Sok esélyük nem volt, a lángok a szeles időben gyorsan átterjedtek az egész zsindelytetőre, amely percek alatt leégett. A mintegy 40 x 40 méter alapterületű kastély fedele teljesen megsemmisült, néhány elszenesedett szarufán és gerendán kívül semmi sem maradt belőle. A keletkezett kár értéke meghaladja a 300 ezer eurót.

Gyújtogatás lehetett

Joggal vetődik fel a kérdés, mi okozhatta a tüzet? A romos épületben ugyanis nincsenek villanyvezetékek és vihar vagy villámlás sem volt a tüzet megelőzően, sőt a község polgármestere szerint az előző éjszaka esett az eső, így a kastélyt körülvevő bokrok, fák és az aljnövényzet is nedves volt.

A tűz keletkezésének okát a rendőrség és a szakemberek még vizsgálják, de minden bizonnyal gyújtogatásról lehet szó. Szemtanúk szerint a tűz több irányból egyszerre kezdett el terjedni, ráadásul korábban többször volt rá példa, hogy gyújtogattak a kastély körül. A kulturális minisztérium közleménye szerint a katasztrófáért teljes mértékben a tulajdonos, vagyis a Besztercei Közlekedési Vállalat (Bystrická dopravná spoločnosť) a felelős, és elvárják, hogy a többmilliós nyereséggel rendelkező cég mindent megtegyen a kastély megóvásáért és felújításáért.

Tárgyaltak a felújításról

Az érintett felek a további tervekről és a felújítás lehetőségeiről a múlt héten tartottak megbeszélést Rimaszombatban, majd a helyszínen tájékoztatták a sajtót a fejleményekről. Az egyeztetéseken részt vett Vavrek István parlamenti képviselő, Csízi Csaba, a rimaszombati járási hivatal vezetője, valamint Zuzana Klasová, a besztercebányai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal igazgatónője. A kastély tulajdonosát Tomáš Privitzer képviselte, aki a tárgyalások után a nyilvánosság előtt nem kívánt megjelenni.

Mint kiderült, az állam első körben 200 ezer euróig terjedő összeget tudna nyújtani a műemlék felújításának megkezdéséhez a kulturális minisztérium egyik támogatási rendszerén keresztül. A pályázat beadására még két hét áll rendelkezésre.

– A tárgyalások a tulajdonossal arra engednek következtetni, hogy megértette, és komolyan veszi a felelősségét. Ez nagyon gyorsan ki fog derülni. Az első mérföldkő november 8-án lesz, ha addig beadják a pályázatot, az már komoly elkötelezettséget jelent részükről – jelentette ki Rigó Konrád kulturális államtitkár, hozzátéve, hogy ez az összeg csak a jelenlegi állapot stabilizálására lehet elég, a teljes rendbetételtől még fényévekre van. Az államtitkár a legnagyobb problémának a vállalat eddigi hozzáállását tartja, és azt, hogy a kastély épülete nem volt bebiztosítva.

Amikor Krasznahorka felújításáról beszélünk, teljes joggal mutatunk az államra, és elvárjuk, hogy lépjen, hozza rendbe mind a várat, mind a környező területeket. Itt azonban arról van szó, hogy a tulajdonos egy magántársaság, az ő felelőssége lépni, ebbe befektetni és rendbe hozni. Ezt mindenkinek tudatosítania kell, főleg akkor, ha egy anyagilag erős vállalatról van szó, amely társadalmi felelősségvállalással is tartozik.
Minden rosszban van valami jó

Ján Matej, Osgyán polgármestere szerint minden rosszban van valami jó, és reméli, hogy végre elindul valami ez ügyben. Minden falunak van temploma és kocsmája, de kastélya kevésnek, mutatott rá a polgármester, aki szerint legalább a tetőt helyre kellene állítani, hogy megmenthessék az épületegyüttest a következő generációk számára.

A nyári szezonban sok turista fordult meg Osgyánban, főleg Magyarországról, hogy legalább kívülről megnézzék az épületet. A falak ugyanis évtizedek óta málladoznak, a balesetveszélyes állapotok miatt a műemlékhez vezető út le volt zárva. A tulajdonost hiába kérték, hogy legalább tájékoztató táblákat helyezzen el a bejáratnál, még arra sem volt hajlandó. Most mégis azt remélik, hogy nem fogja sorsára hagyni a történelmi épületet. A polgármester hangsúlyozta, hogy a helyi lakosok is szeretnék megmenteni a kastélyt, és egy polgári társulás alapítását tervezik, amely országos gyűjtésbe kezdhetne. 

Itt született a lőcsei fehér asszony

A Luzsénszky család egykori reneszánsz kastélya Osgyán és a környék legjelentősebb műemléke. A 17. században itt született Korponay Jánosné Géczy Julianna, a Jókai Mór regényéből ismert lőcsei fehér asszony. A két világháború között az Orsolya-rendi apácák lakták, majd a háborúban súlyosan megrongálódott épület az ötvenes évektől vált lakatlanná. Felújítására és kihasználására különféle tervek születtek, de egyik sem valósult meg.

A műemlék hányattatott sorsát jól mutatja, hogy többször gazdát cserélt, sőt végrehajtás alatt is állt. Csak remélni lehet, hogy ez a tűzvész nem pecsételte meg végleg a jövőjét, és falai közé egyszer újra visszatérhet az élet. Az ember szkeptikus, hiszen Krasznahorka esetében 7 évvel a tűzvész után még mindig ott tartanak, hogy a teljes felújítás legkorábban 2023-ban fejeződhet be.

Végül néhány logikus kérdés: Hol marad az állam és a műemlékvédelem felelőssége? Hogyan fordulhat elő, hogy az állam eladhat egy reneszánsz kastélyt magánszemélyeknek? Vajon mi szüksége van egy távoli székhelyű, tőkeerős vállalatnak egy nagy múltú, egykori magyar főúri kastélyra, ha egyáltalán nem törődik vele? Hiszen még az ebül szerzett jószág is jószág…    

Megjelent a Magyar7 2019/43.számában.            

Osgyán kastély
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.