Véres események színhelye: újabb térelnevezés várható Pozsonyban

A Pozsony-Óvárosban található mai Szlovák Nemzeti Felkelés tér (SNP) területén a történelmi Magyarország idején a legfontosabb piacok működtek. Akkoriban a terület még nem alkotott egységet. A felső részének Irgalmasok tere, az alsónak pedig több elnevezése volt, többek közt Zöldpiacz (Grünen Markt), Kenyérpiac (Brodplatz), Bozapiac/Búzapiac, vagy Tyúkpiac/Csirketér (Hendlplatz). 1879-ben Vásár-tér (Marktplatz) néven „egyesült”, a hely mindazonáltal nem volt éppen a város büszkesége. A piacnapok után áruk maradéka és szemét borította a földet. Az árusítás viszonylag rendezetlenül zajlott a téren sorakozó bódékban és sátrakban. 1903-ban megépül az első nyilvános fedett árucsarnok, a mai régi vásárcsarnok.

Habár a neve többször is változott, 1910-ig az elnevezések természetes névadással jöttek létre, és a tér kereskedelmi funkciójára utaltak. A helyzet 1915–1916-ban változott, amikor II. Vilmos császárról nevezték el. Innentől kezdve az újabb elnevezések már a politikai széljárás szerint változtak: 1921-ben Köztársaság tér, 1938-ban Hlinka tér, majd 1945-ben Sztálin tér szerepelt az utcanévtáblán, hódolva a szovjet diktátornak. Mai szlovák nevét, Námestie Slovenského národného povstania, 1962-től viseli.

Matúš Vallo főpolgármester a kezdeményezője annak az ötletnek, hogy az SZNF tér egy részét válasszák le, és nevezzék át Bársonyos forradalom terévé, az 1989-es rendszerváltás közelgő 30. évfordulója alkalmából. Konkrétan a tér alsó, régi vásárcsarnok előtti részéről van szó. Az SZNF tér felső részén egy partizán és két nőalak jókora bronzszobra emlékeztet a szlovák történelem 1944-es eseményeire. A bársonyos forradalom idején Pozsony legnagyobb terén a rendszerváltást támogató embe-rek ezrei tüntettek. A tér azóta is ünnepségek és más akciók helyszíne.

Vallo a tervekkel kapcsolatban már megszólította Zuzana Aufrichtovát, Pozsony-Óváros polgármesterét. A névváltoztatást ugyanis elsősorban az óvárosi képviselő-testületnek kell jóváhagynia. A tervet természetesen a városi kulturális bizottság és a városi tanács is megvitatja. Aufrichtová elmondta, méltányolják a kezdeményezést egy olyan nyilvános tér létrehozására, amely a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemnek állítana emléket. A városrészt elsősorban az foglalkoztatja, hogy az átnevezésnek milyen hatása lesz az ott élő lakosokra és vállalatokra. A főváros egyben létrehozna egy szakbizottságot, amely a közterületek nevének kulturális és társadalmi szempontból megfelelő kiválasztásával foglalkozna.

A magisztrátus kezdeményezését határozottan ellenzi Pavol Sečkár, a Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének elnöke. Véleménye szerint Pozsonyban több más olyan tér is van, amely a forradalom nevét viselhetné. Hozzátette, az idén nemcsak a bársonyos forradalom 30. évfordulójára emlékeznek a szlovákok, hanem a szlovák nemzeti felkelés 75. évfordulójára is. A főpolgármester ötletét nem díjazták a szlovák történészek sem. Dušan Kováč történész egyetért azzal, hogy Pozsonyban helye van a bársonyos forradalom terének, de nem biztos, hogy éppen az SZNF téren kellene azt létrehozni. Ivan Kamenec történész szerint a helynek saját történelme van, és két részre osztani már csak gyakorlati szempontból sem szerencsés. Az átnevezés bonyodalmakat okozhat a tájékozódásban is. A történész szerint bár a tér harminc évvel ezelőtt a tüntetések helyszíne volt, a kulcsfontosságú politikai események és a bársonyos forradalom vezetőinek fellépése a tér felső részén történtek.

Az idén ez már a második szlovák kezdeményezés egy új tér létesítésére Pozsonyban. Júniusban a Szlovák Nemzeti Múzeum előtti teret nevezték át T. G. Masaryk terévé. Ennek az ötletnek is voltak ellenzői, akik tiltakoztak a szlovák íróról, S. H. Vajanskýról elnevezett rakpart részleges átnevezése ellen.

Kevésbé ismert, hogy a pozsonyi vásárcsarnok előtti tér a trianoni államfordulat után véres események színhelye volt. 1919. február 4-én a csehszlovák kormány Szlovákia igazgatásával megbízott, Vavro Šrobár vezette Szlovák Teljhatalmú Minisztérium Zsolnáról Pozsonyba költözött. Ezzel Szlovákia fővárosává nyilvánították Pozsonyt. Šrobár diadalív alatt vonult be. A város ekkor még túlnyomórészt német és magyar anyanyelvű lakossága nem fogadta lelkesedéssel az új urakat. Az emberek a házukba húzódtak, a munkásság és a közalkalmazottak általános sztrájkba kezdtek. Zárva maradtak az üzletek, az éttermek és a kávéházak.

1919. február 12-én népgyűlést hirdettek. A vásárcsarnok épülete előtt 10-12 ezres tüntető tömeg gyűlt össze. A demonstrációnak azonban nem etnikai okai voltak: a pozsonyi német és magyar szociáldemokrata párt szervezte szociális követelésekkel. Annak ellenére, hogy a város olasz katonai parancsnoka, Barreca ezredes engedélyezte a népgyűlés megtartását, a kivonuló cseh legionáriusok tüzet nyitottak a fegyvertelen tüntetőkre, majd szuronyrohamot intéztek ellenük. Az úgynevezett pozsonyi sortűz 9 halálos áldozatot követelt, továbbá 23-an súlyosan, több mint százan könnyebben sérültek meg. Az áldozatok a pozsonyi Csalogányvölgyi temetőben (Slávičie údolie) nyugszanak. Az eseménynek az idén kerek, 100. évfordulójára emlékezhettünk. Ugyanakkor az 1919-es sortűz áldozataira semmilyen emléktábla vagy emlékmű nem hívja fel a figyelmet, így még sokáig sétálhatnak az emberek a vásártéren anélkül, hogy tudnák, milyen kegyetlen megtorlások történtek itt az őslakossággal szemben.