Új turistalátványosság lesz Kassán

2021. június 26., 20:21
Fábián Gergely

Új turistalátványossággal, hajtánypályával bővül a Kassai Gyermekvasút. Bár máshol is találkozhattunk hajtányokkal, azok már meglévő keskeny nyomtávú vasúton közlekedtek, ez lesz az ország első, külön erre a célra épült hajtánykörpályája.

a-hajtanypalya-latvanyterve
Fotó: Kassai Gyermekvasút

A hajtány vagy drezina emberi erővel hajtott vasúti jármű, amelyet egykor arra használtak, hogy a vasúti alkalmazottak gyorsan és egyszerűen eljuthassanak egy közeli vasútállomásra vagy bizonyos pályaszakaszra. Mára már eltűntek a vasútjainkról, Csehszlovákiában a ’80-as évek végén vonták ki őket a forgalomból. Manapság az idegenforgalomban van még némi szerepük, találkozhatunk velük Ausztriában, Lengyelországban, de Magyarországon is.

A szlovákiai jogszabályok nem engedélyezték az üzemeltetésüket. Ez tavaly változott meg, amikor a pozsonyi törvényhozás jóváhagyott egy törvénymódosítást, amely, bár bizonyos korlátozások mellett, engedélyezi a manuális, azaz a kézi vagy lábhajtású hajtányok üzemeltetését.

Turisztikai attrakcióként használtak már hajtányokat máshol is az országban, de Kassán lesz az első, külön erre a célra épült körpálya. A Kassai Gyermekvasút mellett létesül, amely az egykori Csehszlovákia egyetlen megmaradt történelmi gyermekvasútja. Itt közlekedik az ország legrégibb működőképes gőzmozdonya, amely 1884-es gyártmányú. A hajtánypálya viszont független lesz a gyermekvasúttól.

hajtanypaly
Fotó: Kassai Gyermekvasút

– A gyermekvasút nyomtávja 1000 mm, a hajtánypályáé pedig 600 mm lesz, mint például a bányavasutak esetében. Erre azért volt szükség, hogy beférjünk a viszonylag szűk Csermely-völgy keretei közé – magyarázza Ľubomír Lehotský, a Kassai Gyermekvasút polgári társulás elnöke. Hozzáteszi, az ovális alakú, körülbelül 300 méter hosszú pálya tervezése során több hasonló európai példából merítettek ihletet, például a nagybörzsönyi körpálya is ösztönözte őket.

A tervek szerint Kassán is a nagybörzsönyiekhez hasonló járművek lesznek, a helyi feltételekhez igazítva. A négyszemélyes hajtányokból eredetileg kilencet terveztek, de mivel alaposan megnyirbálták a költségvetésüket, kezdetben    2-3 állhat rendelkezésre. Fontos, hogy ezeket az emberi erővel hajtott drezinákat a motoros hajtásúakkal ellentétben nemcsak mozdonyvezetők, hanem bárki, tehát a látogatók is vezethetik. A hajtánypályának jövő év őszére kellene elkészülnie, de Lehotský szerint mindent megtesznek azért, hogy a próbaüzem már az idén nyáron megkezdődhessen.

Mint megjegyzi, síneken utazni különleges érzés, amit még egyedibbé tesz, ha ilyen kis járművel tesszük.

– Ezt az egyedi élményt szeretnénk elérhetővé tenni a látogatók számára a gyermekvasút végállomásán, amely a jövőben a tervek szerint egyfajta kiindulópontja, kapuja lesz a környező parkerdőnek, a kassai városi erdőnek, amely a bécsi után a második legnagyobb városi erdőterület Európában. Reméljük, hogy ez a körpálya vonzó látványosság lesz, amely nemcsak Szlovákiából, hanem a környező országokból is idecsalogatja a látogatókat – mondja Ľubomír Lehotský.       

Megjelent a Magyar7 2021/25.számában.

2021. június 23., 08:33

A határnyitás jegyében – Megjelent a Magyar7 legújabb, 25. száma

Érdekes emberek, fontos témák, sok olvasnivaló a hetilap legújabb számában. Ha még nem előfizetői, a legközelebbi postán is megvásárolhatják.

Kövesse facebook oldalunkat is!