2021. november 9., 17:44

Új aszfaltot kap a Fülekpüspökitől a határig vezető első osztályú út

Hamarosan újabb megújult útszakasznak örülhetnek a nógrádiak. A Fülekkelecsénytől Füleket elkerülő I/71-es szakasz rekonstrukciója mellett megkezdődtek a munkálatok a Fülekpüspökitől Sátorosbányáig vezető úton is. Az új aszfaltút így Fülekkelecsénytől egészen a határig vezet majd.

Útjavítás
Fotó: Szvorák Emese

Ezt erősítette meg a novohradske.sk portálnak Martin Guzi, a Szlovák Közúti Igazgatóság (SSC) szóvivője, aki elmondta: az említett szakasz munkálatait az I. osztályú utak nagyszabású útjavítási projektjének keretében végzik.

Mintegy 10,9 km hosszú útszakasz újul meg. Az aszfaltburkolat nagyarányú javításáról van szó, ami két rétegben történik. Georács felhasználásának a segítségével megerősítik a lerakott aszfaltrétegeket. A javítás kivitelezője az Eurovia- Doprastav cég”

- nyilatkozta a szóvivő.

A Szlovák Közúti Igazgatóság a szakasz rossz állapota miatt döntött a javítás mellett. A rekonstrukció áfával együtt 2,59 millió euróba kerül, amit állami költségvetésből finanszíroznak. Ha az időjárási feltételek engedik, a rekonstrukciót november 25-ig szeretnék befejezni. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.