2020. október 17., 16:16

Tornádó Gömörfalván, támogathatjuk a károsultakat

Az ember azt hinné, ilyen csak Amerikában fordulhat elő. Október 5-én délután hatalmas szélvihar söpört végig a Tornaljához közeli Gömörfalva község egy részén. A csaknem ezer lakosú településen rendkívüli állapotot hirdettek, a károsultak megsegítésére pedig nyilvános gyűjtésbe kezdtek.

A forgószél komoly pusztítást végzett, több családi ház és garázs teteje megrongálódott. A helyiek elmondása szerint az egész pillanatok műve volt, és alig pár percig tartott, ám a tornádó olyan elemi erővel csapott le, amelyhez foghatót még nem tapasztaltak.

A viharfelhők délnyugati irányból érkeztek, amikor az égbolt szinte teljesen besötétült, és hirtelen egy tölcsér alakult ki a házak mögötti szántóföldeken, Gömörfalva település sánkfalvai részén. Ahogy egyre közeledett a lakóházak felé, nagyjából száz méteres sávban mindent letarolt, ami az útjába került.

A szél fákat, kerítéseket döntött ki, elektromos vezetékeket szaggatott le, tetőcserepeket és törmeléket sodort magával, sőt egy egész vaskaput kitépett a helyéről. Szinte a csodával határos, hogy senki sem sérült meg. Az okozott anyagi kár viszont tetemes. Kezdetben a tűzoltók és a villanyszerelők dolgoztak a károk elhárításán, segítettek a mentésben és a sérülésveszélyes helyzetek elhárításában. Ottjártunkkor az érintett ingatlanoknál még mindig zajlott a romeltakarítás és a károk felmérése.

Lőrincz Tibor és családja máig nem tudja felfogni az eseményeket. Családi házuk, üzlethelyiségük, valamint a nemrég megvásárolt szomszédos épület tetőszerkezete is teljesen megrongálódott. A tűzfal ledőlt, a ház mellett parkoló tartálykocsi is megsérült. Ideiglenesen ponyvával takarták le az házukat, a munka legnagyobb része azonban még hátra van.

– Pár másodperc alatt történt az egész. Jött és ment. Mint a háborúban, amikor felrobban a bomba, annyi volt az egész. Ezt nem kívánom senkinek, ahogy mondják, még az ellenségemnek sem – összegezte tömören Lőrincz Tibor, aki szerint a szélnek akár 180 km/óra körüli sebessége is lehetett.

Felesége, Lőrincz Krisztina felidézte, hogy nagy sötétségre lettek figyelmesek, majd kialakult egy tölcsér, ami megindult a föld felé, aztán visszahúzódott, és megint a talaj felé vette az irányt. A háttérben por, gaz és gallyak röpködtek.

Gömörfalva tornádó
Lőrincz Krisztina, az egyik károsult

– Egy pillanat alatt ideért. Először csak azt láttam, hogy az ágak, a fák hajladoznak. A háziállatok elbújtak, érezték, hogy valami készülődik. Csak annyi időnk maradt, hogy berohanjunk a házba. Szaladtam becsukni az ablakot, és akkor láttam, hogy az égből téglák, cserepek potyognak. Ez valami borzasztó volt, katasztrófa, elmondani nem is lehet, ezt túl kell élni – mesélte a megrémült asszony, aki hálás azért, hogy nem esett nagyobb bajuk.

Az érintett családok többsége ugyanakkor teljesen el van keseredve, mert kevés az anyagi tartalékuk, és nem tudják, honnan fogják előteremteni a helyreállítás költségeit.

Gömörfalva tornádó2

Lévai Mónika, a település polgármestere elmondta, hogy kisebb árvízzel már küzdöttek korábban, de ehhez fogható természeti csapás még nem érte a falut. A gyors segítség reményében a katasztrófa másnapján felkereste a megyei és az állami szerveket. Levelet írt Ján Lunternek, Besztercebánya megye elnökének, sőt még Igor Matovič kormányfőnek is, lapzártánkig azonban nem kapott választ.

A községben rendkívüli állapotot hirdettek, és egyelőre önerőből próbálják támogatni a károsultakat. A tető nélkül maradt házak lefedésére ponyvát, a törmelék elszállítására traktort biztosítottak, az utcabeliek pedig egymásnak segítenek, amiben tudnak. Nem lesz egyszerű minden háztetőt lecserélni a rossz idő beállta előtt, mert a pénz mellett szakemberekből, kőművesekből és ácsokból is hiány van. Ezért várják minden jószándékú segítő munkás jelentkezését.

Az önkormányzat önkéntes gyűjtést indított a károsultak megsegítésére. Aki szeretné segíteni az érintett családokat, az megteheti az IBAN: SK59 0200 0000 0028 1543 7659-es (VÚB) számlaszámon. Az átutalás egyedi azonosítója (variabilný symbol) VS: 5102020. Közleményként a hozzájáruló magánszemély vagy vállalkozó nevét is fel lehet tüntetni. A gyűjtés a hónap végéig, október 31-ig tart, s a teljes összeget a tornádó károsultjainak a megsegítésére fordítják.                    

Megjelent a Magyar7 2020/42.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.