Töretlen lendülettel a Révfeszten
By Alex és a Slepp nagykoncertjével, valamint a mátyusföldi régió legendás diákszínpadával, a Tsizióval lett teljes az idei Révfeszt. Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a régió legnagyobb, kommersz fesztiválját.
A tizenegyedik Révfesztet a Magna Festum és a Forzare polgári társulások szervezték, immáron egy évtizede töretlen együttműködéssel. A nagyfesztivál idén is tartogatott újdonságokat – mint például a magas színvonalú fény- és hangtechnikát, és nem utolsósorban modern, konténeres megoldású mellékhelyiségeket.
– magyarázza az egyik főszervező, Agócs Gergely, Királyrév polgármestere. Elárulta, az idei Révfesztet nagyon jól be is kellett biztosítani, mind védelmi, mind közlekedési szempontból, hiszen az építési munkálatok alatt álló királyrévi híd megnehezítette a parkolást és a helyszínre jutást, de a rendőrök jól helyt álltak a forgalom irányításánál.
Agócs hozzátette, ami a leginkább szembetűnöbb fesztiválszervezés szempontjából, az a szolgáltatások és a fellépők honoráriuma, a kezdetekhez viszonyítva szinte minden a duplájába, ha nem több kerül ezen a téren.
Mindazonáltal nagyon örül annak, hogy idén is sokan voltak a Révfeszten, és a családi fesztiválra is csak úgy özönlöttek a gyerekek, végül pedig egy igazi galántai gimis találkozó kerekedett a dologból. A polgármester elmondása szerint alig tudtak annyi padot találni, ami elegendő lett volna a Tsízió színpad előadására érkező nézőknek.
– mondta Cziprusz Zoltán, főszervező.
A Révfeszten idén is sorsoltak fődíjat, örökös belépőjegyet, valamint a sztárok által aláírt Révfeszt pólók is gazdára találtak. A főszervezők szerint a két nap alatt közel háromezer ember látogatott ki a Révfesztre.
A Révfesztet Nagyszombat megye önkormányzata is minden évben támogatja, Berényi József, a megye első alelnöke idén is köszöntötte a fesztivál vendégeit a szombati napon. Kiemelte a Tsízió színpad jelentőségét, és a hasonló fesztiválok támogatásának szükségességét – ehhez fontos az, hogy a közelgő választásokon jól szerepeljenek a Magyar Szövetség pártjának jelöltjei.