2021. augusztus 6., 15:31

Tízéves a Gavit tábor

Jubilál a Mátyusföld legnépesebb gyermeksereget megmozgató tábora. A Galánta és Vidéke Polgári Társulás több turnusban táboroztat az egész nyár folyamán, immáron tíz éve.

Gavit tábor
Médialapozó

Mátyusföldi és csallóközi gyerekek százait táboroztatja az egész nyár folyamán a Galánta és Vidéke Polgári Társulás. A több turnusból álló táborsorozat színes és kreatív programokat, kellő pihenést és kirándulásokat is biztosít a gyerekeknek. A GaVit által nyújtott lehetőség a legnépszerűbb nyári táborok közé tartozik a Mátyusföldön.

Az idén tízéves tábor első három turnusa – az utazós nyári tábor és a két héten át futó felsőszeli Kópé tábor II. már lezajlott – az utolsó táboroztatásra a galántai Pázmány Péter házban kerül majd sor, augusztus 9-től.

A táborvezetők, noha a gyermekekkel való foglalatosság igencsak fárasztó tud lenni – lelkesek, tele vannak energiával és már a jövő évi tábor témáján és játékain gondolkodnak.

Az elmúlt tíz évről a Galánta és Vidéke Polgári Társulás szervezője, a táborok mozgatórugója, Horváth Judit mesélt a ma7-nek.

Hogyan lehetne összefoglalni tíz évet? Ez azért szép idő a táboroztatás területén.

Ez a tíz év sok nevetéssel és tanulással telt. Sokszor azt éreztem benne, hogy folyamatosan fejlődünk, és egymástól tanulunk. A tizedik év végére már van olyan csoportvezetőnk, aki valaha táborlakó volt. Ahogy nézzük őket, eszünkbe juttatják, milyen játékokat játszottunk, hogyan töltöttük az időt. Ők ezeket megjegyezték, elraktározták és most ugyanazokkal a technikákkal, játékokkal jönnek a kicsi táborlakók felé, hogy szórakoztassák őket.

Gyakorlatilag kineveltetek egy generációt.

Jó látni, mennyit tanultak tőlünk, hogy magukra szedték a tudást más táborokban is, tehetséges táborvezetőktől, és most mi is tudunk tőlük tanulni. A keménymagból hárman maradtunk, Deák Erikával és Nógely Mónikával, mi már tíz éve itt vagyunk táborvezetőként, együtt kezdtük el. Ha most odanézek a sarokba, ott sorakoznak azok a ruhák, jelmezek, amiket még az első táborok során együtt gyűjtöttünk be: hercegnőruha, sárkányjelmez, minden van itt.

Benne volt idén a levegőben a tíz év?

Sokat nosztalgiáztunk, emlékeztünk az előadásokra, játékokra, de mi inkább előrenézünk és hozzuk a régi formánkat: már most tudjuk, mit fogunk csinálni jövőre, milyen lesz a koncepció.

Imádom ezt a csapatot, annyira kreatívak, pörgetik előre a dolgokat, kíváncsiak, szervezőképesek. Tíz év alatt 32 csoportvezetőnk és segítőnk volt. A csapaton látszik, hogy ők ezt nem nyári munkának tekintik, hanem egy rettenetesen jó szórakozásnak.

Gavit tábor
Kép forrása: Horváth Szomolai Andrea
Balról jobbra: Deák Erika, Horváth Judit, Nógely Mónika

Fárasztó azért ennyi gyerekkel dolgozni?

Hát, van olyan, mikor nagyon lefárasztanak, de aztán egy-egy gyermeki figyelmességgel, váratlan pillanatban jövő pozitív visszajelzéssel újra feltöltenek energiával. Most például megpróbáltuk bevezetni a halandzsajátékokat. Ez első turnus nem volt vevő rá, de a második csapatnyi gyerek torkaszakadtából énekelt a buszon, a kirándulás napján, Korlátkő várától hazáig. Elővettük a mondókástárunkat, azokat az énekeket, szövegeket, amiket tíz éven át énekelgettünk. Az egyik tábori napon a fiatal táborvezetők már külön improvizációs előadásokat tartottak. Mindig ahhoz alkalmazkodunk, amit a gyerekcsapat megkövetel.

Tíz év alatt nagyjából hány gyerek fordult meg a Gavit táborokban?

Hú, ez fogós kérdés. Tíz évvel ezelőtt még csak egy turnusban táboroztattunk, akkor volt 42 gyerekünk. Utána fokozatosan növekedett a táborok száma is. A vándortáborunk idén az ötödik évet élte meg, Galántán harmadik éve táborozunk. A Felsőszeli öreg iskola épülete és udvara az állandó bázisunk – ott már tíz éve vagyunk, most már két tábort tartunk ott.

Átlagban 150-180 gyerek szokott nálunk táborozni évente. Idén az összes – a négy táborban 152 gyerekünk lesz. Tavaly 160 környékén voltunk, azért érződik a covidos időszak és az áremelkedés is.

Gyerekek ide főleg a Mátyusföldről és a Csallóközből érkeznek, de járt itt már kisember Spanyolországból is. A gyerekek mindig visszatérnek hozzánk. Van olyan táborlakónk, aki a táborral nőtt fel, de nem tud elszakadni, és szeretne segédnek jönni.

Hogyan áll össze a csapat?

Öten kezdtük a segédekkel együtt. Aztán fokozatosan emelkedett a csoportvezetők és a segédek létszáma. Ma már van konyhásunk, fotósunk, papírmunkásunk és a csoportvezetők, akik csak a gyerekekkel foglalkoznak. Kirándulós napokon mindenki segíti a csoportvezetőket, főleg a legkisebbeknél. Öttől tízéves korig jöhetnek a gyerekek a táborba.

Gavit tábor

Közösségi napot is tartotok minden évben.

Így van. Ilyenkor a szülők is összejönnek, és van egy központi program is. Idén kedvenc zenekarunk, a Paradigma zenélt – ők is a mieink, a zenekar tagjai is táborlakók voltak, egyikük pedig most is csapatvezető. A közönség is ismeri, szereti őket.

A szülők is mindig örülnek a családi délutánnak, jókat eszünk, iszunk, ismerkedünk, régi ismerősökkel találkozunk. Látom rajtuk is a pozitív visszajelzést.

Galántán viszont nincs ilyen szabadtéri, hosszú napunk, ott az volt az igény, hogy a hét utolsó napján kiránduljunk egy hosszút. Van olyan gyerek is, aki egy nyár alatt több táborunkat megjárja.

További tervek a nyárra?

Az egyetemistáink kicsit szórakoznak majd, aztán felkészülnek a tanulás időszakára. Mi pedig részt veszünk táborvezetőként a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi utolsó táborturnusán.

Gavit tábor
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék