2021. július 23., 16:38

Tizedszerre is Pöttyös Gyíkok Pozsonyeperjesen - KÉPEKKEL

A Pozsonyeperjesi Polgári Társulás által szervezett Pöttyös Gyíkok Gyerektábor idén ünnepli tizedik jubileumát.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Galéria
+7 kép a galériában
Archív
Fotó: Pozsonyeperjesi Polgári Társulás
Ma tortával, gyerekpezsgővel és tűzijátékkal ünnepelünk!

– mondta vidáman a tábor szervezője, Rebro Ágota, akit éppen tízórai közben csíptünk el.

A tábort tíz évvel ezelőtt húsz-huszonöt gyerkőccel kezdték, mára már teljesen kinőtte magát a rendezvény, ugyanis a mostani gyermeklétszám száznegyvenkettőnél tart.

A hétfőtől péntekig tartó táborban a helyi és a környező falvakból érkező gyermekek számára készültek jobbnál jobb programokkal a pedagógusok, valamint a segítők. A helyszín pedig minden évben a pozsonyeperjesi futballpálya. A táborba a hétévestől a tizenöt éves kort betöltő gyerkőcöket várják a szervezők. A középiskolások pedig vissza-visszajárnak segíteni a tanító nénik munkáját, de a szülők is besegítettek.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Fotó:  Reczai Lilla
Idén a sok gyerkőcre szerencsére negyvenkét segítőnk van, ami lényegesen megkönnyíti a szervezők munkáját. Mindig van mit csinálni és természetesen ügyelünk a gyermekek biztonságára is. Sajnos nagyobb kapacitással mi sem rendelkezünk, jövőre – ha ilyen nagy lesz az érdeklődés – talán két turnusban kell majd megszervezni a tábort

– nyilatkozta a főszervező.

A rendezvény idén egy héttel korábban (július 19-től 23-ig) valósult meg, jövőre megpróbálják majd a már megszokott időpontban – július utolsó hetére – megszervezni a tábort.

A hétfői nap általában az ismerkedéssel telik, a gyerekeket csoportokba osszák és minden csoport saját zászlót, illetve csapatevet kap. A tábor célja, hogy a gyerkőc minden programpontba bekapcsolódjon, próbálja ki magát az egyes játékokban, foglalkozásokban.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Fotó:  Reczai Lilla
Számos lehetőség közül választhatnak a gyerekek: bevezetjük őket a kosárfonás technika rejtelmeibe, kipróbálhatják a számháborút, a métát, pingpong asztalunk és csocsóasztalunk is van, de korongozhatnak, festhetnek, maffia játékot játszhatnak és természetesen a labdajátékokat is ki lehet próbálni. Idén a légvár és a vízi játékok a leginkább közkedveltek, mert süt a nap és legalább lehűti a gyerekeket a víz

– mesélte Rebro Ágota.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Fotó:  Reczai Lilla

Kedden az Öreg Feketevíz Kistérségi Társulás egy pályázat keretében társasjátékokat hozott a gyerkőcöknek, amelyeket kipróbálhattak, s így a szórakozás felülmúlhatatlan volt.

Azt vettük észre, hogy nagyon szeretnek társasozni a gyerekek és tudnak is. Ügyesen dolgoznak együtt diáktársaikkal és még a mobiltelefonjaikat sem nyomkodják, pedig nem is szóltunk erről semmit. Flashmobot is táncoltunk a gyerekkel, az egész hét folyamán zajlik a táncoktatás

– tette hozzá a szervező.

A pozsonyi Selye János Klub orvostanhallgatói is kilátogattak a rendezvényre, akikkel együtt ,,műthettek” a gyerekek és felölthették a fehér orvosi köpenyeket is.

Szerdán az íjászkodást próbálták ki a gyerkőcök, valamint délután lovaglással kedveskedtek a táborozóknak, így a hagyományőrzésre is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők.

Csütörtökön a helyi tűzoltók tartottak bemutatót. A pénteki nap sokkal lazább volt, délután pedig az ünneplésé volt a főszerep. A gyerekek egymástól is sokat tanultak, motiválták a másikat és számos élményben gazdagodtak, amelyeket nem győztek otthon elmesélni. A tiszta környezetre is ügyeltek a résztvevők, sőt saját ivókulacsa volt mindegyik gyerkőcnek.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Fotó:  Reczai Lilla

A táborba visszatérő fiatalok is jól érezték magukat, Bondor Gáspár már harmadik éve táborozik, szerinte nem is a gyerekeket foglalják le a segítők, hanem saját magukat. ,,A reggeli sörpadrakás a legjobb program, ezt nagyon szeretjük” – neveti el magát Gáspár.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Kovács Barnabás - lent ülve, Bondor Gáspár - kép jobb széle
Fotó:  Reczai Lilla

Kovács Barnabás második éve van a táborban, de nagyon élvezte az egész hetet. ,,Olyan programpontokat találunk ki a kicsiknek, ami nekik még nem jut eszükbe” – mondja el Kovács Barnabás. Ha jövőre is lesz tábor, ők biztosan itt lesznek.

Pöttyös Gyíkok Gyerektábor-Pozsonyeperjes
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.