Teremavató: Kiss Péntek József „visszaköltözött” a komáromi VMK-ba
Miután 2018 őszén a váratlan halálhíréről értesültünk, sokan reméltük, hogy majd róla nevezik el a Jókai Napok egyik díját, vagy egy színjátszó csoport felveszi a nevét. Bő három évvel később jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ újonnan kialakított kamaraterme október 15-től Kiss Péntek József rendező, tanár, színházigazgató, művelődésszervező, költő nevét viseli.
A 2018. szeptember 22-én tragikus hirtelenséggel, 66 esztendős korában elhunyt Kiss Péntek József a helyi kulturális élet egyik mozgatórugója, aki a sikeres GIMISZ Diákszínpad alapító rendezője és sok éven át a VMK szakreferense volt, szinte a második otthonának tekintve a művelődési házat. A halálával nagy űr keletkezett.
A Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága által nyújtott 15 millió forintos, azaz több mint 40 ezer eurós támogatásból megújulhatott a hajdani VMK-büfé. A bejáratánál immár kétnyelvű tábla jelzi a korszerűen kialakított Kiss Péntek József kamaraterem létét, amely könyvbemutatók, kamarakoncertek, jazz-estek, pódiumbeszélgetések, táncházak és bábelőadások méltó színtere, valamint a művészeti csoportok próbaterme is lesz.
A pénteki teremavató ünnepségen előbb Lakatos Róbert VMK-igazgató nemcsak Magyarország Kormányának a kamaraterem létesítéséhez nyújtott összeget, hanem a külhoni magyarság sokrétű támogatását is megköszönte. Ugyancsak köszönetet mondott a terveket korábban készítő Domján Nikolett, komáromi belsőépítésznek és cégének, továbbá néhai Kiss Péntek József jelen levő Réka lányának és Csaba fiának a hozzájárulásáért, hogy e terem ezentúl az édesapjuk nevét viselhesse.
Majd Keszegh Béla, Komárom polgármestere hangsúlyozta: sokan hiszik-érzik, s e cél érdekében is munkálkodnak, hogy Komáromnak a felvidéki magyarság kulturális központjának kell lennie. E cél elérését szolgálja a helyi kulturális intézmények épületeinek felújítása és azok megfelelő tartalommal való megtöltése. Úgy látja, hogy a VMK új szakembergárdája, amelynek tagjai korábban már egyenként is bizonyítottak a különféle művészeti ágakban, nagy mértékben hozzá tud járulni ahhoz, hogy Komárom kétnyelvű virágzó város legyen. Egy olyan szellemi műhely alakult ki, amely nemcsak a kulturális értékek befogadója, hanem új értékek létrehozója is.
Hálásan köszönte meg a magyar kormány gondoskodását, amely a külhoni magyarokat nem más nemzetek ellenében, rovására támogatja, ám kifejezi az összmagyarság együvétartozását. Megígérte, hogy a segítségével elénk táruló újabb lehetőséggel is majd a lehető legjobb módon sáfárkodnak. Azt is, hogy a VMK előtti területet és környékét pedig a város hozatja rendbe – már folyik a vonatkozó közbeszerzés. Nagyon jó ötletnek nevezte e kamaraterem elnevezését, hiszen Jóska bá´neve és tevékenysége szervesen összenőtt a VMK-val.
Az eseményen meghívott vendégként ünnepi beszédet mondott Czimbalmosné Molnár Éva, a nemzetpolitikai államtitkárság felvidéki osztályvezetője is. A szavai szerint leginkább mindig a nagy bajban nyilvánul meg a magyarok egymást erősítő, ösztönző összefogása, aminek köszönhető, hogy az évszázadok viharai során sem sikerült minket, magyarokat eltörölni a Föld felszínéről. Örömmel nyugtázta, hogy Komáromban él és alkot a magyar közösség, amelyet az utóbbi évtizedekben sem tudtak meggyengíteni – elsorvasztani. E cselekvő közösség pedig felelősségteljes hozzáállással a jövő nemzedékek számára is értékes örökséget hagyhat hátra. Például a VMK-ban, amely kultúrát közvetít és teremt, ugyanakkor megtartó erőnek minősül.
Majd Márai Sándort idézte: „Életünk a haza életének egy pillanata is“. Arra sarkallt, hogy legyen a küldetésünk a magyar kultúra és anyanyelv éltetése, átörökítése a következő nemzedékekre.
– fogalmazott. Leszögezte: amíg a kulturális értékek teremtői léteznek és munkálkodnak, az összmagyarság biztonságban érezheti magát.
A teremavató ünnepség, amelyen Kiss Réka riporter, a VMK sajtóreferense műsorvezetőként közreműködött, az annak létét jelző kétnyelvű tábla leleplezésével és állófogadással zárult. Nívóját emelte a Komáromi Táncműhely kis balett-táncosainak és ifi néptáncosainak a fellépése.