2020. július 4., 17:40

„Te magad légy a változás...”

Volt idő, amikor magam is elhittem, ha azt hallottam: a Bodrogközben nincs semmi. Most azonban, ahogy járom a vidéket, érdekesebbnél érdekesebb emberekre bukkanok. Igaz, a falvak többségében még ma is csend honol, de vannak települések, ahol pezseg az élet, ahol az ott lakók kilépnek a napi taposómalomból, hogy közösen tegyenek környezetükért, embertársaikért, hogy tartalmat adjanak mindennapjaiknak.

 

Kistárkány a legaktívabb bodrogközi falvak egyike. Itt él többek között Fülöp Olga is, aki már kilenc éve felhagyott könyvelői munkájával, hogy azt tehesse, ami egyben a hobbija is.

Portájukra belépve harmonikus környezet fogad. Szépen ápolt zöldterület, színes virágágyásokkal, csodás illatokkal. Azt mondja, miközben gyönyörködünk a sok színes virágban, a rendezett zöldségeskertben, beszívva a gyógynövények illatának egyvelegét, hogy nála a gyógyítás már itt elkezdődik.

A nyugalom és az illatok szigetére érkeztünk, ahol mindenkire gondoltak a házigazdák: a madarakat egy apró medence várja, a gyerekeket játéklehetőség, az udvaron egy kellemes árnyas kiülő van.

fulopek2.jpg

Csak a háziasszonyt találjuk itthon, aki azt is szívén viseli, hogy a hozzá érkező gyerekek megtapasztalják a természet szépségeit: az illatokat, a színeket, miközben mindannyiunk egészségéhez, jó közérzetéhez is hozzájárul munkájával.

– 27 éven át könyvelőként dolgoztam, határidők között zajlott az életem. 2010-ben fogalmazódott meg bennem: nem szeretnék a továbbiakban is így élni. Még a nagymamámtól tanultam a gyógynövények szeretetét, azok termesztése az első számú hobbim volt. Azután Kassán elsajátítottam a klasszikus, Ruttkában pedig az indiai stresszoldó masszázst, és 2011-ben megnyitottam Eszterlánc néven szalonomat.

A klasszikus masszázs elsősorban az izmokra és az idegrendszerre van jótékony hatással: elősegíti a méreganyagok távozását a szervezetből, javítja a bőr és a szövetek tápanyag- és oxigénellátását. Az indiai masszázst viszont a lelki terhek okozta egészségügyi károsodásokra alkalmazzuk.

A fej- és stresszoldó masszázs különleges, egyedülállóan hatásos módszer, amely mély fizikai és szellemi relaxációt biztosít, csökkentve a testi-lelki feszültséget, fokozva a koncentrációt. Hatékonyan enyhíti a migrénes fejfájás tüneteit, oldja a vállizom merevségét, serkenti a vérkeringést, a nyirokrendszer működését, stimulálja az idegvégződéseket. A masszázzsal megszűnnek a kialakult blokkok, kedvezően hat a fáradtság, az álmatlanság és a stressz ellen.

Hogyan zajlik egy-egy kezelés?

Minden új vendégem esetében egy beszélgetéssel kezdem az ismerkedést, hogy kezelés előtt felmérjem a vendég állapotát. Igyekszem személyre szabottan, tapasztalataim szerint a legmegfelelőbb gyógymódot javasolni, gyakorlati tanácsokat is adva a problémákra. Soha nem sietünk, nálam nem futószalagon folyik a terápia. A masszázs lehet megelőző jellegű, vagy az utókezelés része, sőt a kezelés kiegészítéseként is szolgálhat.

Hozzám nemcsak felnőttek, gyerekek is járnak, hiszen teljesítményorientált világunkban a stressz, a szorongás, a feszített munkatempó kivétel nélkül mindnyájunkra jellemző, holott egészségromboló hatásai nyilvánvalóak.

fulopek4.jpg

Életformánkban túl sok a cselekvés, az információ, az ingerhatás. Egyensúlyba  viszont akkor kerül a testünk, ha tudatosan kizárjuk a fölösleges ingereket, elegendő időt hagyunk  kedvenc  tevékenységeinkre, az alvásra, a pihenésre. Zömmel nők kérnek tőlem segítséget, de a férfiak száma is egyre növekszik a stressz okozta problémák miatt.

Ideális esetben évente hányszor kellene eljönni masszázsra?

Havonta egy alkalommal feltétlenül, hogy segítsük a vérkeringést, a nyirokrendszer pangásának megszüntetését, az izomzat oxigénellátását, a szöveti letapadások oldását, az egész szervezet regenerálódását, a vegetatív idegrendszer megnyugtatását. Segítség ez a testnek és a léleknek egyaránt. 

A masszázson kívül ma már mással is tud szolgálni az ideérkezőknek.

Igen, már az infraszauna is igénybe vehető. Önállóan és kiegészítő terápiaként egyaránt tudom ajánlani. Segít az izommerevség oldásában, az ízületek jobb vérellátásában, az immunrendszer erősítésében, bőrbetegségek gyógyításában. Az izzadás hozzájárul a méregtelenítéshez, a szauna tisztítja a légutakat, az arcüreget, rendezi a vérnyomást. Masszázs előtt alkalmazva segít a mentális ráhangolódásban. Szaunázás közben hallgatható lazító zene, lehet olvasni vagy csak a fényterápiát élvezni.

A jelek szerint állandóan fejlesztenek, új ötletek megvalósításán dolgoznak, így június negyedike az önök számára is emlékezetes nap volt az idén.

Igen, ezen a jeles napon adtuk át vendégeink számára a sószobát, amelyet a magyar kormány támogatásával hoztunk létre. Ez volt az első beadott pályázatunk, így különösen örültünk a pozitív elbírálásnak. A budapesti Hunza-Spa Kft. alkalmazottjai remek munkát végeztek.

Ma Közép-Európa egyik legnagyobb sóbarlangját mondhatjuk a magunkénak, amelyet a lázas, fertőző betegeken és az aktív tuberkulózisban szenvedőkön kívül kétéves kortól bárki használhat.

fulopek3.jpg

A száraz só-aeroszol terápia kíméletes, alapvetően mellékhatásoktól mentes immunerősítő kezelés. Segít az allergián, az ekcémán, az asztmán, a felső légúti megbetegedéseken, normalizálja a vércukorszintet, gyulladáscsökkentő, kiválóan alkalmas a pikkelysömörre. A himalájai sótéglák jellegzetes rózsaszines-narancsos színűek, és hátulról megvilágítva erős színterápiás hatással bírnak. Elűzik a szorongást, a depressziót. A sószobát egyszerre hatan vehetik igénybe, közben lehet olvasni, a relaxációs székben lazulni.  A gyerekek eközben a „sóhomokozóban“ játszhatnak, meséket  hallgathatnak. Azoknak, akik vendégként érkeznek falunk vendégházába, szívesen szolgálok helyrajzi ismeretekkel is. A gyerekek számára elkészült már egy kis játékkonyha, ahol bármi kipróbálható. A nagyobbakat  papírszínház várja a természet szeretetéről szóló mesékkel. Kézműves-foglalkozásaink közül kiemelném a levendula illatzsákok varrását, a kövek pontozásos technikával történő díszítését. A sószobában parádi kősó is található, így a himalájai sótéglákkal együtt biztosítják az antibakteriális klímát.

Ön mit gondol, miért van az, hogy Kistárkányban az átlagosnál vállalkozó szelleműbbek az emberek?

Mert  közösségünkben vannak tenniakaró, önzetlen emberek, akik képesek hatni a többiekre. Nehéz úttörőnek lenni, hiszen a  kockázatokat is vállalni kell. De a szemléletváltás elkerülhetetlen! 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/27. számában.   

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.