2018. augusztus 15., 18:46

Tárkányok közös napja

Még 2000-ben Nagytárkány azzal kereste meg a Heves megyei Felsőtárkányt: támogatnák-e, ha a Tárkányok felvennék egymással a kapcsolatot, és testvértelepülési szerződést kötnének. Az ötlet értő fülekre talált, és egy évvel később már Köröstárkány, Mezőtárkány és a Győr-Sopron megyei Tárkány is csatlakozott a kezdeményezéshez, 2002-ben pedig a szintén felvidéki Kistárkány lett az összefogás 6. tagja. 

nagytarkany-kuldottei.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Kóbori János

Azóta minden évben egy hétvégét a Tárkányok lakói együtt töltenek: ünnepelnek, szórakoznak, ismerkednek, baráti kapcsolatok szövődnek. A polgármesterek úgy döntöttek, minden éven más település legyen a találkozó helyszíne, ráadásul váltakozva, páros éven az anyaországban, páratlanban pedig a határon kívül jöjjenek össze.

Idén  augusztus 11-én és 12-én a magyarországi Tárkány volt a vendéglátó, jövőre a bodrogközi Kistárkány következik, és ezzel le is zárul a kölcsönös találkozók 3. köre.

Az első kör célja az volt, hogy valamennyi település megmutassa saját kultúráját, a másodiké a szórakoztató versenyeken, vetélkedőkön, sportversenyeken történő megmérettetés állt a találkozások középpontjában, míg a most zajló harmadik körben a vendéglátók biztosítják a találkozó kulturális részét, és legfőbb célként a családok ismerkedését, kötetlen kapcsolatok kialakítását tűzték célul.

Nagytárkány polgármesterét, Kopasz Józsefet arra kértük, foglalja össze az elmúlt hétvége eseményeit.

"Ez volt a 17. alkalom, hogy a testvértelepülések lakói találkoztak. Mi a kistárkányi delegációval együtt szombaton délben érkeztünk meg a Bábolna közelében fekvő településre, ahol már ebéddel vártak bennünket. A mintegy 250 vendéget fogadócsaládoknál, kollégiumban, panzióban helyezték el. 16 órakor kezdődött az ünnepélyes ceremónia, amikor is Köröstárkány polgármestere átadta a Magyarok Világszövetségétől kapott vándorzászlót Tárkány község polgármesterének, aki azt a következő találkozóig őrzi majd. Ezután a házigazda illetve a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket, végül a delegációk polgármesterei kaptak szót. A kultúrműsor, a közös vacsora, és az Ismerős Arcok koncertje után kezdetét vette az utcabál" - árulta el a községvezető.

szentmise
szentmise
Fotó:  Kóbori János

Vasárnap délelőtt valamennyien felvonultak Tárkány utcáin, és a polgármester ünnepi szavai után megkoszorúztuk a település emlékművét. Ezt követően a római katolikus templomban egy közös szentmisén vettek rész, amelyre minden település saját zászlajával érkezett. A Tárkányok 2018-as napja ismételten egy közös ebéddel zárult.

                                                                                                                                         

 

koszonto.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.