2022. augusztus 22., 19:03

Támogatásokról, hídfelújításokról, akciótervről is döntöttek Nyitra megyében

A nyári szabadságidény után először augusztus 22-én ülésezett a Nyitra Megyei Önkormányzat. A déli, magyarlakta térségeket is érintő, fontos döntésekről Farkas Iván, a Szövetség párt megyei frakcióvezetője tájékoztatta portálunkat.

Támogatásokról, hídfelújításokról. akciótervről is döntöttek Nyitra megyében
A Nyitra Megyei Hivatal patinás épülete
Fotó: Farkas Iván albuma

„Az egészségügyi ellátás támogatása kapcsán, a vonatkozó rendelet értelmében további anyagi dotációkról döntöttünk azért is, hogy időben kimerítsük a rendelkezésünkre álló anyagi keretet. Az ügyben érintett négy sikeres pályázó közül egy ímelyi fogorvosi rendelő részére 40 ezer, egy vágsellyei fogászat részére pedig 39 960 eurós támogatást hagytunk jóvá“ – mondta el a Ma7-nek Farkas Iván.

Majd arról számolt be, hogy a megyei önkormányzat elfogadott egy megyei tulajdonban levő hidakkal kapcsolatos, informatív jelentést.
Nyitra megyében az 1. és 2. osztályú utak teljes hossza 2 030 kilométer, amelyeken összesen 526 megyei híd található, s azokból 247 kifogásolható állapota kapcsán valamilyen gyanú állt fenn. Az ellenőrzések során kiderült, hogy az 1-7-es skála szerint csupán a Lévai járásban található Szentgyörgy-hidat sorolták a legrosszabb állagot jelentő 7-es kategóriába. Azt le kellett zárni, miközben már előkészítik a felújítását. A csak némileg jobb 6-os kategóriába (nagyon rossz) 21, az 5-ösbe (rossz) 107, a 4-esbe (elégséges) 279 hidat soroltak be. Egy korábbi önkormányzati határozat értelmében a legrosszabb állapotú 22 híd felújítása fokozatosan elkezdődik, s több esetben már a közbeszerzés zajlik, vagy folynak a munkálatok előkészületei“

– tudtuk meg a megyei frakcióvezetőtől.

A hidak kapcsán azt is megemlítette, hogy a forgalom folytonosságát zavaró, balesetveszélyes közlekedési ponthiba található Gúta és Keszegfalu között: az ottani híd egyik oldala nagyon benyúlik az útsávba. Nos, ezen az áldatlan helyzeten változtatni akarnak. „Gyarmati Tihamér képviselőnk javaslatára ma döntés született a vonatkozó újjáépítési szándékról, amelyre a képviselő-testület megszavazott közel 10 ezer eurós támogatást. Az ügyben következő lépés a részletes szakmai anyag, majd a projektdokumentáció kidolgozása lesz. Vaskos anyagról lévén szó, mindez jövőre esedékes“ – nyilatkozta ez ügyben.

Támogatásokról, hídfelújításokról. akciótervről is döntöttek Nyitra megyében
A Szövetség párt Nyitra megyei frakciójának tagjai
Fotó:  Farkas Iván albuma

Azután a Nyitra és Pest megye által korábban létrehozott Pontibus ETT kapcsán egy jó hírt közölt:

A Pontibus ETT megmaradt „interreges“ pénzeszközeiből ún. soft projektek támogathatók. Azok között szerepel annak az akciótervnek az elkészítése is, amely célja az idegenforgalmi potenciál feltérképezése az Alsó-Ipoly, illetve az országhatár mentén, vagyis Párkánytól Ipolyságig. Csenger Tibor megyei alelnökünk javaslatának megvalósítására ma 2 440 euró támogatást szavaztunk meg“.

Azt is elárulta, hogy kiegészítették a kovácspataki Duna idősotthon alapító levelét, illetve működési szabályzatát.

„A módosítást az indokolta, hogy a RE-START elnevezésű, uniós alapokból újjáépíthető két épület: a kihasználatlan volt helembai iskola- és a szalkai óvodaépület, vagyis azokban idősotthont alakítanak ki, melyeket majd a megye üzemeltet. A 20 fős kapacitású, szalkai intézményben hamarosan véget érnek a munkálatok, s azt Nyitra megye besorolja az említett kovácspataki idősotthon fennhatósága alá. E lépés a munkahelyek szempontjából változásokkal jár együtt: a kovácspataki otthonnak 11 fővel csökken a munkaerő-állománya, mert ennyien mennek át dolgozni Szalkára, illetve 8,5 új dolgozót vesznek fel. Ekképp Szalkán 20 idős emberről összesen 19,5 alkalmazott fog gondoskodni“ – magyarázta.

Végül egy általa benyújtott, hazai magyar oktatásügyünket fájdalmasan érintő, fontos beadványa részleteit ecsetelte.

„Sok szülő jogosan panaszkodott azért, mert az érsekújvári Ipari Középiskola elektrotechnika szakán korábban 2 szlovák és 1 magyar tannyelvű osztály megnyitását tervezték. Míg a szlovák osztályokba 48, a magyar osztályba csak 13 fiatal felvételét engedélyezték. Csakhogy az utóbbiba 93-an jelentkeztek, tehát 80 magyar diákot elutasítottak! Az ő fellebbezésük után is csak 2 fővel növelték a magyar osztály létszámát, amely 15 elsőssel kezdi meg az új tanévet. Emiatt a mai ülésünkön interpelláltam, hangsúlyozva, hogy hasonló lépés a jövőben ne ismétlődhessen meg, s a megye foganatosítson olyan intézkedéseket, amelyek azt megakadályozzák. Tűrhetetlen az, hogy 78 magyar végzős alapiskolást visszautasítottak, vagyis csak a magyar jelentkezők 16 százalékát vették fel e középiskolába” – fogalmazott.

Hozzátette: úgy tűnt, hogy méhkasba nyúlt, mert az interpellációja hatására heves vita alakult ki. „Mivel Milan Belica megyefőnök végig csak hallgatott, nincsenek illúzióim a pozitív változás tekintetében. Fennáll annak a gyanúja, hogy szándékosan sorvasztják el a magyar osztályokat, ami szlovák részről tudatos, diszkriminatív és nagyon igazságtalan nemzetpolitikai lépés...“ – szögezte le.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.