2020. november 19., 19:02

Szupergaranciát kínál a RegioJet utódja a Komárom-Pozsony vasútvonalon

December 13-tól két éven át a Szlovák Államvasutak-ZSSK az osztrák Österreichische Bundesbahnen-ÖBB társasággal közösen biztosítja majd az utasszállítást a csallóközi magyarok által is rendszeresen igénybe vett Komárom-Pozsony vasútvonalon. Az új szolgáltató a több baleset kapcsán is említett RegioJet helyét veszi át, vonzó szupergaranciát kínálva az utasoknak.

Fotó: www.zssk.sk

Az 1896 óta létező, 100 kilométer hosszú Komárom-Pozsony vasútvonalon 59 szerelvény fog közlekedni.

A 16 állomáson megálló, leggyorsabb regionális express 1 óra 42 perc alatt ér majd célba,

míg ugyanezt a távot, közben

27 állomáson megállva, a személyvonat 2 óra 7 perc alatt teszi meg.

Az egyirányú utazásra feljogosító menetjegy ára 5,25, a retúr utazásra szánt hetijegyé 26,24, a szintén oda-visszautazásra használható havijegyé pedig 104,98 euró

– olvasható a ZSSK oldalán.

Mit jelent a beígért szupergarancia?

Azt, hogy

ha a vonatjárat több mint 60 percet késik, annak üzemeltetői visszafizetik a jegy árának felét, ha pedig több mint 120 percet várakoztatja meg az utasokat, akkor ők kárpótlásul visszaigényelhetik a jegyük teljes árát.

Ez a garancia kétféle kivételre:

a vágányon bekövetkezett elhalálozásra és az átkelőhelyeken történtő balesetre nem vonatkozik.

Azért nem, mert

ezen a vonalon 51 átkelőhely van, amelyek közül csak 8-nál található sorompó, valamint 17-nél figyelmeztető fényjelzés,

azok nélkül pedig a többi jóval veszélyesebb.

A szupergaranciát azok a regisztrált utasok vehetik igénybe, akik az egy útra szóló belföldi menetjegyüket a www.zssk.sk oldalon vagy az Ideme vlakom (Vonatozunk) nevű mobilapplikáción keresztül vásárolják meg, s a teljes nevük megadásakor a jegyüket regisztrációs számmal társítják ügyfélfiókjukhoz. A minimális jegyár, melynél érvényesíthető a szupergarancia, 1 euró.

A reklamáció leggyorsabban elektronikus formanyomtatvány segítségével, a [email protected] címre küldött e-maillel bonyolítható le. Ugyancsak bármelyik vasúti pénztárban vagy az alábbi postacímre is írásban benyújtható: REKLAMÁCIA VNÚTROŠTÁTNA, Železničná spoločnosť Slovensko, a. s., Rožňavská 1 (pracovisko Žabotova 12), 832 72 Bratislava 3. Az említett kártérítést legkésőbb 30 napon belül kifizetik az igénylőnek.

ITT>> megtalálható az összes Pozsony és Komárom között közlekedő olyan vonatjárat, amelyekre vonatkozik majd a szupergarancia.

https://www.zssk.sk/aktuality/velke-zmeny-na-trati-bratislava-komarno-c…

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.