2019. augusztus 5., 12:42

Szent István Napok Ipolyságon

Ebben az évben immáron harmadszor kerül megrendezésre Ipolyságon a III. Szent István Napok rendezvénysorozata, amire 2019. augusztus 16.-18. között kerül sor a Honti Kaszinó, a Magyar Közösség Pártja, a Via Nova - a Jövő Szövetsége, az ipolysági CSEMADOK és a Szent Imre Cserkészcsapat szervezésében. Ez az ünnepségsorozat méltán állít emléket államalapító királyunknak, Szent Istvánnak, és a rendezvénysorozatot nem véletlenül mindig augusztus 20. környékére időzítik a szervezők.

Szent István Napok Ipolyságon

2019-ben a rendezvénysorozat három napon át tart majd, és színes programokkal igyekszik felpezsdíteni a kisváros kulturális életét.

A programok 2019. augusztus 16-án, pénteken a városháza színháztermében kezdődnek 19:00 órakor táncházzal, amelyhez a Gereben Zenekar biztosítja a talpalávaló zenét. Közreműködik még a Sendergő Néptánccsoport is.

2019. augusztus 17-én, szombaton 17:00 órakor veszi kezdetét a kiállításmegnyitó a II. Rákóczi Ferenc – emlékév kapcsán, aminek szintén a városháza színházterme biztosít helyszínt. A kiállítást megnyitja: Gaal Gergely, a Rákóczi – emlékév Testület elnöke.

2019. augusztus 18-án, vasárnap a programokat az ipolysági római katolikus templomban ünnepi szentmise nyitja meg, amely keretein belül közreműködik az Eucharist zenekar. A szentmisét követően, 12:00 órakor ünnepi koszorúzásra kerül sor a Szent István – szobornál, ahol ünnepi köszöntőt Ipolyság plébánosa, Hlédik László mond majd. Szónokként köszönthetik majd a résztvevők a helyszínen Csenger Tibort, Nyitra megye alelnökét (Magyar Közösség Pártja).

A rendezvénysorozat záróprogramjaként 19:00 órakor MUZSIKÁS koncert várja az érdeklődőket a városháza színháztermében. A koncert előtt ünnepi köszöntőt mond: Gubík László, a Via Nova – a Jövő Szövetségének elnöke.

A rendezvényekre a belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel vár a szervezőség.

Megosztás