Hatezer eurós támogatás: szellőzőrendszert kap a füleki vár alatti óvóhely

Szvorák Emese 2019. január 11., 18:13

Fülek önkormányzata sikeresen pályázott a nógrádi turisztikai desztinációs menedzsment által kiírt idegenforgalmi pályázati felhívás keretében, mely Besztercebánya megye Fejlesztési Ügynökségének pénzügyi támogatásával került meghirdetésre. Ennek köszönhetően a füleki vár alatti légoltalmi óvóhelyek szellőzőrendszerének kiépítésére a város 6000 eurós támogatást kapott.

Fotó: Füleki Vármúzeum

„Az egyik légvédelmi folyosóban található egy regionális helytörténeti kiállítás, melyben az 1939-45 közötti füleki eseményeket kívánjuk bemutatni. Illetve a másik folyosó berendezése is a tervek között szerepel”- tájékoztatott Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója.

Ezekben a vájatokban a nyári hónapokban több mint 90%-os a páratartalom, ami lecsapódik a kiállított tárgyak és az információs táblák felületére.

Ez pedig nagyban károsítja a kiállítás anyagát, amely a téli hónapok alatt, ideiglenesen a Városi Honismereti Múzeumban kapott helyet.

„A kapott támogatásból megépül egy olyan szellőzőrendszer, ami egy nagy teljesítményű ventilátor és PVC csövek segítségével fogja a friss levegőt bevezetni a folyosóra. Illetve vásárolunk még egy hordozható, szintén nagy teljesítményű páraelszívó berendezést. Reméljük, hogy az új rendszer megelőzi majd a pára lecsapódását”- tette hozzá az igazgató.

A munkálatok a tervek szerint február végéig befejeződnek, így nem befolyásolják a március 15-i szezonnyitást.

A légvédelmi folyosókat tavaly januárban nyitották meg a látogatók előtt. A vájatok a II. világháború idején menedékként szolgáltak a helyieknek, 1944-ben, amikor Füleket bombatámadások érték. Az újonnan megnyitott helyszín állandó kiállításnak ad otthont.

0 HOZZÁSZÓLÁS