Száz év tisztességben, a jó isten engedelmével
Igazi életmesét mondani csak a szép kort megélt emberek tudnak. Az idősek szavaiban ott rejlik a múlt, a történelem, a bölcs életigazság. A fiataloknak kell hogy legyen szívük és szeretetük meghallgatni a kincset érő történeteket, mint amilyeneket a százéves nemeskajali Szlávik Gizella is mesél.
Nagy ünnep volt a közelmúltban Nemeskajalon. A falu százesztendős lakost köszönthetett. Szlávik Gizella néni tisztességben megöregedve, szépen felöltözve várta vendégeit, szívesen beszélgetett és bölcsen mesélt a múlt történéseiről, lassan, megfontoltan, igazgyöngyként összeszedegetve az emlékeket, szavakat. Köszöni szépen, remekül érzi magát családja körében, a szép kis szobában, amely egykor unokája gyerekszobája volt. Minden reggel kilenc körül ébred, rendbe hozza magát és szép kis lakhelyét, mert az nagyon fontos, hogy az ember körül rend, béke és áldás legyen.
Gizi néni élete sem volt mentes emberi sorscsapásoktól, tragédiáktól, kemény munkától, a második világháború viszontagságos éveinek gyötrelmeitől. Ma azonban nagy szeretetben és békességben éldegélhet lányával és családjával, hiszen szerettei közel 20 évvel ezelőtt úgy döntöttek, a mama nem lehet egyedül, és olyan időskort biztosítottak neki, amely rendkívül ritka a mai rohanó világban – szerettei, unokái, dédunokái körében éldegél a szépkorú hölgy.
Elárulta, pár évvel ezelőtt még kertészkedett, de ma már nem bír, pedig az anyaföld tapintása mindig gyógyír az emberi lélek fájdalmaira. Másik nagy kedvtelése Gizi néninek az olvasás volt, hite szerint ez frissen tartja az ember elméjét.
A legszívesebben regényeket olvasott, de sajnos mára már annyira megromlott a látása, hogy ezzel a szép, hasznos dologgal már nem töltheti az idejét.
– kezd mesélni Gizi néni, pergetve az elmúlt 100 év emlékgyöngyeit.
Az élet két gyermekkel, négy unokával és három dédunokával áldotta meg. Elárulja, fiatal lányként Budapesten és Vágsellyén is szolgált – cselédlányként dolgozott, ez akkoriban a lányok általános „munkaköre” volt.
A háborút átvészeltük, mindent elvittek, nagy szegénység volt. Azt ettünk, ami volt: krumplit, kukoricakását. Kukoricából őröltek lisztet, abból sütöttek. Megtanultunk mindenből főzni, még a semmiből is. Amikor felnőttem, egy csehországi gyárba kerültem, ott ismertem meg a férjemet, aki kajali volt."
Ő aztán hazajött a gyárból, elment kőművesnek, kitanulta a mesterséget, én maradtam Csehországban, és leveleztünk. Amikor hazajöttem szabadságra, akkor találkoztunk – mesél egy olyan világról Gizi néni, amikor még nem volt olyan egyszerű a mindennapi kapcsolattartás, mint ma. A fiatalok hároméves randevúzás után 1950-ben házasodtak össze, a lakodalmukon körülbelül ötven ember vett részt.
Sütöttünk, jött egy szakácsnő is, aki lakodalmakra főzött. Otthon a házban ültük meg a lagzit. Pár hétig otthon laktunk Hosszúfalun, férjem Ostraván dolgozott akkor, aztán az anyósomékhoz jöttünk lakni. Két szoba volt. Mikor megkaptuk a házhelyet, fel tudtunk építkezni. Neveltem a két gyereket, a férjem dolgozott – folytatja a „mesét” Gizi néni. Mikor a férje megbetegedett, akkor ő ment el dolgozni Galántára, gyárban is dolgozott, hotelban is takarított. Férjét agyvérzés következtében veszítette el, majd 13 évig egyedül élt. Mikor ő is megbetegedett, akkor döntött úgy a család, hogy a mama hozzájuk költözik."
"Áldott gyerekek ezek. Nyugodt, szép életem van itt köztük. Nem kell semmit csinálnom már. Csak az a baj, hogy nem látok jól, de nagyon szeretem, hogy ez egy becsületes család, és engem is így megbecsülnek. Nem gondoltam volna, hogy 100 évig fogok élni, mert voltam én is sokszor komoly beteg. Az évek elteltek."
Minden gyermek életében fontos szerepet tölt be a nagymama. Gizi néniről unokája, Iván Sándor Kati mesélt.
A mama egyfajta példaképem is a világban, ha csak tíz százalékban tudok majd olyan lenni, mint ő, akkor az jó lesz. Az életben mindig nagyon nyugodtan és higgadtan kezelte a történteket, pedig nem volt könnyű élete. Nálunk is volt betegség, családi gond, de a mama mindig bravúrosan tűrte a gondokat, este sírta ki magából a nappalok gondját. Az Istenbe vetett hit egy bástya, tartóoszlop az életében – mesél Kati, aki szerint a család pozitív hozzáállása, és anyukájának kitartó, áldozatos ápolása is hozzájárul ahhoz, hogy a dédmama ilyen békés és jó állapotnak örvend. A századik születésnapot mindenki nagyon várta a családban.
"Mikor megérkeztem, bementem a mamához, és kérdeztem tőle: Mami, milyen a százéves napod? Csak laza egyszerűséggel válaszolt, hogy hát milyen is lehetne, nagyon jó. Természetesen neki is vannak jobb és rosszabb napjai, van, amikor őszintén megmondja, hogy már elfáradt az élettől, és szeretne „elmenni” a papához. Sokat gondolkozik, feleleveníti az emlékeket, a sok olvasás frissen tartotta az elméjét. Kati azt üzeni a korosztályának, becsüljék és szeressék az időseket, a nagy- vagy dédszülőket. Szánják rá az időt, hogy az idősek elmondhassák a történeteiket."
Megjelent a MAGYAR7 35. számában.
