A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
Ma hetvenéves Angela Merkel német kereszténydemokrata politikus, a Német Szövetségi Köztársaság első női szövetségi kancellárja 2005-2021 között.
45. születésnapját ünnepelte művészkörben a felvidéki primadonna, Szeredy Krisztina.
Zenés road movie forgatása indul Földes László Hobo életművéről a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Szeretetteli ölelésekkel, baráti kézfogásokkal, pusziözönnel üdvözölték Ropog József színművészt, az intézmény örökös tagját, aki április 16-án töltötte be a 80. születésnapját.
A Szádalmáson felcseperedett Ropog József nyolcvanadik születésnapját ünnepli.
Március 29-én töltötte be nyolcvanötödik születésnapját Terence Hill olasz filmszínész, aki Bud Spencerrel a mozi egyik legendás párosát alkotta.
Minden idők egyik legnagyobb magyar táncdalénekese volt.
Keleti Ágnes 2023. szeptember 8-án került Tarics Sándor, a 2016-ban 102 évesen és 241 naposan elhunyt vízilabdázó elé a legtovább élt olimpiai bajnokok listáján.
A Nicolas Cage név először 1983-ban tűnt fel a Lány a völgyből című film főcímlistáján. De ki ne ismerné a Sorsjegyesek, vagy a Con Air - A fegyencjárat, esetleg az Ál/Arc, vagy mondjuk az Angyalok városa színészét? Szinte hihetetlen, de már 60 éves.
Hetvenéves Szikora Róbert Máté Péter-díjas előadóművész, énekes, dobos, zeneszerző, a Hungária és az R-GO együttesek tagja.
Révész Sándor, a "kölyök", a Generál és a Piramis együttes énekese ma hetvenéves.
A két évvel ezelőtt visszavonult Görbicz egész pályafutása során kizárólag győri színekben kézilabdázott, irányítóként és balszélsőként.
Gladiátorjátékok és ingyen látogatható múzeumok várják Róma lakosait és a városban tartózkodó turistákat április 21-én, Rómát az ókori hagyomány szerint ugyanis ezen a napon alapítottak Krisztus előtt 753-ban.
Gelle kitett magáért.
A megpróbáltatások ellenére ma is működik a színház.
Nyárasdon minden évben megemlékeznek Petőfiről
A fergeteges hangulatú ünnepi koncertre a ma7 médiacsalád Múzsa című műsorának a stábja is ellátogatott.
II. Erzsébet királynő 1926. április 21-én született és 70 éve ül az Egyesült Királyság trónján.
A még ma is aktív Szinetár Miklós színházi, opera-, tévé- és filmrendezőként, forgatókönyvíróként is elismert művész.
Lacza Éva gyűjteményében a hangok őrzik az időt. E hanganyagban nemcsak tudás van, hanem lelki azonosulás is az írók világával
Irányításával mindmáig utolsó alkalommal szerepelt a magyar nemzeti tizenegy világbajnokságon.
Márciusban ünnepli 75. születésnapját Horkay László, a magyar nyelv és kultúra ápolásának kiemelkedő személyisége az Ung-vidéken.
A legendás focista az 1953-as londoni 6-3-as mérkőzésen mesterhármast ért el.
Humora intellektuális, gyakorta moralizáló, a számára két legfőbb emberi dologhoz, a szerelemhez és a halálhoz többnyire iróniával közeledik.