Sok a kérdőjel a ligetfalui, borzalmas, hármas haláleset körül
Sajtóértesülések szerint szúrt és vágott sérülések is voltak annak a nőnek a testén, aki tegnap kiesett vagy kiugrott egy ligetfalui panellakásból.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, hármas haláleset történt az ország legnagyobb lakótelepén, a Visegrádi utcában. Vasárnap délelőtt nem sokkal 10 óra után a rendőrök arról kaptak bejelentést, hogy a parkolóban egy férfi fekszik. A férfi a háztömb egyik lakásából esett vagy ugrott ki. Kórházba szállítás után belehalt súlyos sérüléseibe.
A rendőrök az esetet követően nem tudták lokalizálni, hogy a férfi honnan került a parkolóba.
Később, 15 óra tájban újabb bejelentés érkezett, hogy ugyanazon a helyszínen egy nő test fekszik. A nő a helyszínen belehalt a becsapódás következtében szerzett sérüléseibe.
A rendőröknek végül drón segítségével sikerült megállapítani, melyik lakásban történhetett a tragédia. Miután az ajtót feltörték, a lakásban egy tíz év körüli fiú tetemére találtak. A holttesten állítólag szintúgy szúrt sérülések voltak.
Az áldozat egy testvérpár – tehát nem házas- vagy élettársak –, a férfi 27 éves volt, illetve a nő gyermeke.
A rendőrség nagy erőkkel dolgozik az eset felderítésén.
A kizuhant 27 éves férfi esetében halált okozó testi sértés gyanújával folyik eljárás. A nő halála esetében emberölés miatt nyomoznak, míg a 9 éves fiú esetében gyilkosság minősített esete miatt folyik eljárás.
Csak a nő esetében sikerült a személyazonosságot megállapítani, ezt követően nyitották fel a lakást.