2021. július 3., 17:46

Segítő közeget nyújtani a gyerekeknek

Érdekes programot szerveztek július 3-án a gútai Erdő utcai Tündérkert óvodában Sokfélék vagyunk – érzékenyítő élménynap címmel. Az Apák napi élménynap és Komplex érzékenyítő program célja közelebb hozni a fogyatékkal élők világát a többségi társadalomhoz.

gúta
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Vadkerti Neszméri Csilla

A Száraz Edit óvópedagógus által szervezett szakmai napon óvodások és szüleik tapasztalhatták meg, milyen bármilyen testi fogyatékkal élni, szakemberektől lehetett kérdezni. A fogyatékosság elfogadása nehéz téma, de akik részt vettek a programon vidám percekkel, és hasznos tudással térhettek haza.

A program szlovákiai projektvezetője a Comenius Pedagógiai Intézet munkatársa Markovics Tímea, aki elmondta: a budapesti KézenFogva Alapítvány égisze alatt szervezik meg a Komplex Érzékenyítő Programot, amelynek felvidéki partnerszervezete a Comenius.

A programnak több eleme van, ebből az egyik, hogy pedagógusok részt vehettek egy képzésen Budapesten. A projekt az Európai Unió Erasmus+ programja társfinanszírozásával valósul meg, célja, hogy az Alapítvány 15 éve indított komplex társadalmi szemléletformáló programját határon túli pedagógusokkal is megismertesse, illetve a komáromi Comenius Pedagógiai Intézettel és a marosvásárhelyi Kulcs Szociálpedagógusok Egyesületével együttműködve az európai partnerség keretében elkészüljön a program helyi adaptációja. Mint Markovics Tímeától megtudtuk, most azon dolgoznak, hogy ezt a tudást tovább tudják adni majd több pedagógusnak is.

gúta
Fotó:  Vadkerti Neszméri Csilla

A KézenFogva Alapítvány 24 szlovákiai és romániai magyar és magyarországi pedagógus számára tartott érzékenyítő továbbképzéseket és konzultációkat 2020-ban.

A képzésen részt vevő szakemberek az elsajátított ismeretek alapján saját intézményük csoportjaiban fogyatékossági programokat valósítanak meg a gyerekekkel. Ezen vehettek részt tegnap a Tündérkert óvoda ovisai és a szülők, az apukákkal együtt.

Markovics Tímea elmondta:

A program azért van, hogy a gyerekek és szülők különféle játékokon keresztül kipróbálhassák, milyen az, ha valaki valamilyen testi fogyatékkal él, éppen ezért úgy alakították ki a programokat, hogy volt hallássérült, látássérült és mozgássérült állomás is".

A Comenius Intézetnek ez az egyik célja, hogy a felvidéki óvodák és alapiskolák számára ezt a programot elérhetővé tegye, azért, hogy befogadó környezetet tudjunk kialakítani. Nagyon fontos társadalmi kihívás, hogy segítő közeget tudjunk nyújtani a gyerekeknek.

A projekt elsősorban a fogyatékos gyermekek társadalmi elfogadásának erősítését célozza. A határon túli magyar óvodák és alapiskolák számára olyan komplex programot kínál, amelyben a társadalmi elfogadás témája személyes, szakmai és közösségi szinten is megjelenik.
gúta
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.