Régi idők kocsija: ilyen volt a füleki veterán autók találkozója
Szeptember első vasárnapján harmadik alkalommal szerveztek veterán gépjármű találkozót Füleken. A rendezvény kezdeményezése Bodzáši Tibortól és csapatától indult, akik három éven keresztül szerveztek hasonlót a Fülek melletti Kurtány községben. A művelődési központ előtti tér remek helyszínt biztosított az idei találkozónak, és szépen meg is telt két- és négykerekűekkel. Több mint 80 veterán járművet csodálhatott meg a közönség.
„56 autó, 25 motorkerékpár, két traktor és egy tűzoltó Tatra érkezett"- tudatta Mede Richárd szervező. „A leggyakoribb típusok a keleti blokk autói, főként azok, amelyeket Csehszlovákiában gyártottak. Ilyenek a Škodák különböző típusai, a Spartactól az 1000MB, 1000MBX, ami ritkaságnak számít, összesen 1414 darabot gyártottak le belőle. 1927-től 1997-ig sokféle típus érkezett, mint a Ford, a Chrysler, az MG, vagy Opel”- tette hozzá.
Mészáros Erik gyűjtő 18 éve foglalkozik komolyabban autók, motorok javításával. Amint kipofozza őket, túlad rajtuk, és jöhet egy újabb felújításra váró jármű. Az idei találkozóra két motorkerékpárral készült.
„Az egyik egy 1989-es Aprília. Ez eredetileg egy 50 köbcentis sportmotor, vízhűtéses konstrukciója van, ritkaságszámba megy. Akkoriban egy négyszemélyes autót lehetett venni ennek a motorbiciklinek az áráért. A másik egy eredeti állapotban lévő 50 köbcentis Pioneer 1971-ből. Három alkatrésze volt egész élettartama alatt kicserélve, ezért érdekes“ - mutatta be járműveit.
Olsiak Péter két Moszkvicsot és egy Polski Fiatot hozott a találkozóra. Elmondta, hogy nagyszülei Moszkvicson hordták őt óvodába, ezért szívéhez közel áll ez a típus. Palcsok József Magyarországról érkezett a találkozóra. Moszkvics 403-át 5 évig újította, de meglett az eredménye, hisz az autó regisztrált oldtimer minősítést kapott. Magyarországon ebből a típusból 5 darab maradt meg.
„Ez a 403-as 1965-ben a Szovjetunióban készült. Egysoros, négyhengeres 1400 cm3, 65 lóerős erőforrás hajtja. Több érdekesség van rajta, de leginkább a manuális kezelésre építették az autót, szinte semmi elektronika nincs benne” - mondta.
Az eseményen kihirdették a legöregebb autó és motorkerékpár, a nézők szavazatai alapján pedig a legszebb veterán versenyének győztesét is. A legöregebb autó az 1927-ből származó Chevrolet Natinal Cupé, a legöregebb motorkerékpár az 1937-ből származó Jawa robot lett. A legszebb veterán autó a nézők szerint az 1977-es Excalibur, a legszebb veterán motor pedig az 1969-es Jawa California lett. A rendezvény egyben a veteránosok szezonzárója is, melyet május 1-jén a sőregi szezonnyitó, augusztus pedig a losonci szezon közepi találkozó előzött meg.