2018. október 19., 18:12

Ragyolc, a gyarapodó falu

A magyar–szlovák határ tőszomszédságában, Fülektől öt kilométernyire, a Cseres-hegység gyönyörű környezetében fekszik Ragyolc. A mintegy 1600 lakosú falu területén a középső és a késői bronzkor idején a barbár Európa egyik központja működött, amely élénk gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat ápolt a környező területekkel.

Médialapozó
Fotó: György Ernő

A korszakot két régészeti kultúra, a pilinyi és a kiétei jellemezte, melyek régészeti anyagát megtalálták a község területén. Ragyolc tehát rendkívül gazdag múltú település. Az elmúlt néhány év sikereinek köszönhetően remélhetőleg a jövője is biztatóan alakul.

György Péter polgármester immár húsz éve áll Ragyolc élén. Bátran kijelenthető, hogy ez meg is látszik a településen, hiszen az elmúlt esztendők alatt igyekezett minden, a község tulajdonában levő épületet rendbe tenni. Uniós forrásból felújították az iskolát, a hozzá tartozó étkezdét és tornatermet, térrendezést végeztek, amely magában foglalja a községi hivatal, a művelődési ház és az óvoda közti részeket. Az óvoda mögötti, Cselédudvarnak nevezett területen a közösségi rendezvények tartására alkalmas teret alakítottak ki. Kívül-belül megszépült a művelődési ház, nyugdíjasklub készült, új tetőt kapott a templom, s benne rendbe szedték az orgonát. Az óvodában saját forrásból belső felújítást végeztek.

Projektekből az elmúlt négy évben sem volt hiány. Bár az iskola épületén korábban megtörtént a komplex rekonstrukció, szaktantermei elévültek, ezért szükséges a modernizálásuk. Az iskolaügyi minisztériumhoz benyújtott pályázatnak köszönhetően ezek az osztályok hamarosan megújulnak.

Fotó:  György Ernő

– A kor igényeinek megfelelően kialakítunk és felszerelünk egy számítógépes, egy nyelvi és egy politechnikai osztályt. A beruházás összértéke 102 ezer euró, ebből több mint 97 ezer euró vissza nem térítendő támogatás, a község pedig 5%-os önrésszel járul hozzá a fejlesztésekhez – meséli György Péter polgármester. Az elmúlt hónapokban az óvoda is megújult, hiszen a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programból 87 ezer eurónyi támogatásban részesült az önkormányzat.

– A felújítással több évtizedes álmunk vált valóra. Annak ellenére, hogy önerőből javítgattuk az épületet, a tető beázott, ezért szükségessé vált a rendbe tétele. Ez egy volt kúria, óriási épület, a tető összesen 650 m2 területű. Ezt önerőből nem tudtuk volna megvalósítani. Így a támogatás nagy részét a tetőszerkezet cseréjére, a csatornarendszer felújítására fordítottuk. Több mint 20 000 euró értékben új játékelemekkel szereltük fel az udvart, mivel a régi játékok már nem feleltek meg a mostani szabványoknak. Erre is többször pályáztunk, mind ez idáig sikertelenül. Az összeg kis hányadát pedig működési kiadásokra fordítjuk – ecseteli a polgármester.

A helyi alapiskola és óvoda vegyes, magyar és szlovák osztályokkal működik. Az iskolát jelenleg 210, az óvodát 40 gyermek látogatja. Ragyolc azon ritka falvak közé tartozik, ahol a közélet minden ágazata jól működik. A kulturális élet rendkívül gazdag. A faluban évente átlagosan 15 nagyobb rendezvényt szerveznek, melyeket főleg pályázati forrásból, illetve a falu anyagi támogatásából finanszírozzák.

Ragyolcnak négy testvértelepülése van: a magyarországi Karancslapujtő és Varsány, a lengyel Sedziejowice, valamint a csehországi Seč. Ezekkel a településekkel élő a kapcsolat, rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein. Legközelebb október elején érkeznek Ragyolcra, kiegészülve három polgári társulással Apcról, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről. A háromnapos rendezvény témája az önkormányzati rendszerek összehasonlítása, tapasztalatcseréje, a támogatási rendszerek és a közös pályázati lehetőségek megvitatása lesz. A faluban működik a nyugdíjasklub, a sportegyesület, és a tűzoltószervezet is.

90 éves futball

A sport terén szintén fejlődés tapasztalható. A Szlovák Futball Szövetség pályázatán sikeresen szerepelt a falu. A mintegy 10 000 eurós támogatásból a futballpálya lelátójának tetőszerkezetét újították fel, de 3000 euró értékben a padokat is rendbe tették. A megújult tribünt a helyi futball nemrég megünnepelt 90. évfordulója alkalmából adták át. Emellett a ragyolci diákcsapat projektje is nyertes volt, a kormánybiztos pályázatán 3000 euró támogatást nyertek. Az összeget felszerelésre, mezekre, labdákra, egyéb eszközök vásárlására fordítják.  

Fotó:  György Ernő

Ragyolcon 1927-ben alakult meg az önkéntes tűzoltó-egyesület, amely a maga kilencven évével a legrégibb szervezet a faluban. Mellette működik a község tűzoltószakasza, ahol 17 kiképzett tűzoltó dolgozik. Az ő munkájukat segíti a két éve kapott Iveco Daily tűzoltókocsi, illetve az idén megítélt teljes felszereltségű árvízvédelmi kocsi. Emellett a belügyminisztériumhoz benyújtott pályázat sikerének köszönhetően megújul a tűzoltószertár is. A 30 000 euró összegű támogatásból az öltözőket és a szociális helyiségeket újítják fel az ősz folyamán.

Mit hoz a jövő?

Természetesen a közeljövőre is vannak terveik. Szükségessé vált a kultúrház átfogó rekonstrukciója, amire 500 ezer euró összegben nyújtottak be pályázatot, amely egyelőre elbírálás alatt áll. 46 év után sikerült községi tulajdonba venni a községi hivatal épületét. Az egykori kúria a belügyminisztérium tulajdonában volt, emiatt a felújítására nem volt lehetőség. Ennek a rendbehozatala az elkövetkező évek kihívása lesz. Egy további nagy projekt a szennyvízcsatorna megépítése, melyet Csákányházával közösen valósítanak meg.

– Várjuk a pályázati kiírást, és megpróbálunk közösen lépni. Ez egyelőre gátol bennünket a helyi utak felújításában. Jelenleg elsőrendű célunk a szennyvízcsatorna kiépítése, ám ha ez elhúzódna, előbb a helyi utakat, járdákat tesszük rendbe. Voltak sikertelen pályázataink is, ezekkel tovább próbálkozunk. Ilyen a tornaterem tetőszerkezetének a felújítása, illetve a kamerarendszer kiépítése. De futnak a szociális programjaink is, melyeken keresztül terepmunkásokat és roma polgárőröket alkalmazunk. Ezt is szeretnénk folytatni.

(Megjelent a Magyar7 2018/23. heti számában.)

Ragyolc
+3 kép a galériában
Megosztás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.