Pleva János városa a városban
Nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van, fogalmazta meg az első irodalmi Nobel-díjas nő, Selma Lagerlöf. Kétszeresen igaz ez akkor, ha a tisztánlátásban akadályoz bennünket a lerakódó porréteg, vagy ha éppen a napfény vakít el. Hogyan tudnánk hát kellőképpen megbecsülni életterünk állandó díszleteit, a minket körülölelő épületeket? Ipolyságon ehhez egy várost kellett felépíteni a városban.
Az ipolysági Pleva János tizennégy éves korától, 1966-tól a makettezés szerelmese. Kezdetben leginkább a vasútmodellezésre terjedt ki a figyelme, idővel azonban a vasúti terepasztalok mellett jó néhány Bars és Hont vármegyei erődítmény kicsinyített mását is elkészítette. Rekonstruálta többek között a csábrági, a drégelyi, a kékkői, a lévai és a bozóki várat, mindezeket teljes épségükben, az eredeti állapotukban bemutatva.
Fő műve viszont kétségtelenül a mint-egy harminc négyzetméternyi alapterületen fekvő, rendkívüli alapossággal kidolgozott makettváros, ahol az alkotó fantáziája szerint a jelen a múlttal találkozik.
A Város a városban című tárlatanyag első darabjaként az 1857-ben átadott honti vármegyeházát, a jelenlegi városházát készítette el 2006-ban. Erre alapozva – kezdetben a Fő téri patinás ház-sorokat, majd a város egyéb jellegzetes történelmi-kulturális jelentőségű épületeit, oktatási és más állami intézményeit megelevenítve – folyamatosan bővítette a makettvárost. A korábban szobafestő- és mázolóként tevékenykedő Pleva János nem csupán papírt, hanem különféle háztartási hulladékokat, gyógyszeres üveget, orsót, törött dugóhúzót vagy éppen tönkrement légycsapót újrahasznosítva készíti műveit. Egy-egy rendezvényen, amikor közösen alkot a gyerekekkel, a reciklálás jelentőségére és annak szükségességére is felhívja a legfiatalabbak figyelmét.
– Otthon, a pincében már nem volt hely, de kaptam egy felajánlást, hogy dolgozhatok a helyi könyvtár épületében. Ezt a helyiséget 2011 kora nyarán kaptam meg. Rendbe hoztam, és azóta kiállítóteremként működik, hiszen mindezt nem magamnak, hanem a városnak csinálom – mondja Pleva János, utalva az ipolysági Szenior Központ emeletén berendezett kiállító- és műtermekre, ahol jelenleg is megtekinthető a mozgatható állványzaton elhelyezett makettváros.
A sokszor idézett szállóige szerint aki nem ismeri a múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni.
Ennek megfelelően – az ipolysági múlt és jelen ábrázolójaként – Pleva János is birtokában van mindazoknak a regionális történelmi háttérismereteknek, amelyek nélkül hitelesen talán nem is lehetne létrehozni a különleges, többek között argentin és kanadai vendégek által is dicsért makettvárost.
– Bizonyos épületeket a saját ízlésem szerint csináltam meg. Így keletkezett a presszóval ellátott kilátó, de a tanítóknak lakásokat is készítettem az iskolánál. Nálam azok a házak is élnek, amelyek ma már a valóságban nem léteznek, mert vagy lebontották, vagy pedig teljesen átalakították azokat.
Eközben Ipolyság vasüzletének a mására mutat, amely már nem létezik. Az alkotás során természetesen nemcsak a fantáziájának enged teret, hanem igyekszik visszatükrözni az épületek valós konstrukcióját, illetve azok jellegzetességeit is. Teszi mindezt vagy fényképek felhasználásával, vagy pedig a saját emlékezete alapján, mintegy alátámasztva a Nobel-díjas fizikus, Richard Feynman gondolatát: „Amit nem tudok megépíteni, azt nem tudom megérteni sem.”
A hablemezekre alapozott alkotásokkal teli terepasztal, amelynek az alulról történő megvilágítása is lehetséges, vendégeskedett már Dunaszerdahely, Zselíz, Komárom, Budapest, Veresegyház, Léva és Vác városában, hirdetve és dicsérve a sági makettkészítő munkáját, aki ugyan Raynaud-szindrómában szenved, az alkotás ellazító folyamata azonban csökkenti a vérkeringési rendellenesség okozta fájdalmakat és kellemetlenségeket.
Amint arról a város vezetősége által 2011-ben kitüntetett, az Ipolyság Város Polgármesterének Díját kiérdemlő Pleva János beszámolt, a makettvárosban a színeknek is nagy szerepük van.
A zöld színű tetővel ellátott épületek a magyar időkben épültek, míg a kék tetővel rendelkezők a valóságban már nem léteznek. S hogy mit lehet tudni a piros és a sárga tetős alkotásokról? A makettkészítő szívesen elmeséli ezt is minden érdeklődőnek, aki betér az ipolysági Szenior Központ emeletén található kiállítótermekbe.
Az ipolysági makettváros már tizenharmadik esztendeje alakul, bővül, épül-szépül, s ellenáll a por és a napfény káros hatásainak.
Talán sosem lesz készen, de ez így természetes, hiszen – mind a város, mind pedig a méretarányos mása esetében – a fejlődésnek folyamatosnak kell lennie. Mindez nem egyszerű feladat, hiszen a bontás mindig könnyebb, mint az építés, de az emberi tevékenység értelme talán továbbra is a világ szellemi síkba történő átemelése, dacolva a lerakódó porréteggel és a vakító napfénnyel.
A maga módján erre törekszik Pleva János is, megfogadva Hamvas Béla tanácsnak is beillő gondolatát:
Megjelent a Magyar7 2019/40. számában.
