2020. augusztus 9., 18:02

Példaértékű összefogással Marikáért

A szeretet csodákra képes – ebben hisznek mindazok, akik pár hete folyamatosan csatlakoznak a súlyos ALS kórban szenvedő, kétgyermekes gútai fiatalasszony, Bezúr Mária gyógyulását célzó jótékonysági árveréshez. Miközben Marika számára a jóakaratú ismerősei jótékonysági sportnapon és két koncerten is gyűjtik az adományokat, július végén Miamiban elkezdődhetett az egészségi állapotát javító, költséges speciális kezelése.

Galéria
+5 kép a galériában
Sikeres licitek, reményhozó angyalkák

Legutóbb a koronavírus-járvány megfékezését célzó védőmaszkok varrása során mutatkozott meg a gútaiak példaértékű összefogása és segítőkészsége. Újabban a városukban idén márciusig a párjával és az alig 2, illetve 4 éves kislányával boldogan élő, ám azóta amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) küszködő, 29 éves Bezúr Marikáért tesznek meg minden tőlük telhetőt. – Mivel az ALS kapcsán Miamiban működik a világ egyetlen olyan klinikája, ahol nagyon drága, többhetes speciális infúziós terápiával blokkolni tudják az emberi szervezet leépüléséért felelős hibás gént, ezért július 10-én a Gútaiak Gútáért elnevezésű Facebook-csoportunkban, a Gútai Aranykezű Asszonyokkal együtt jótékonysági licitet indítottunk az anyagi segítségért. A nemes ügy érdekében sokan ajánlottak fel műtárgyakat, ékszereket, műszaki eszközöket, porcelánkészleteket, könyvcsomagokat, ajándékutalványokat, majd azok a legnagyobb összeget kifizető egyének tulajdonába kerültek. A befolyt és már Marika bankszámlájára át is utalt többezer euró tette lehetővé azt, hogy július 26-án a fiatalasszony a férjével és egy további kísérőjével együtt elrepülhetett Floridába. Mivel a világjárvány miatt az Egyesült Államokat a legveszélyesebbnek tartott zónába sorolták, a kivételes kiutazásuk engedélyezéséhez orvosi és politikusi közbenjárásra is szükség volt – mondta el lapunknak Halász Béla, az említett csoport „motorja“, városi képviselő.

Egy helyi vállalkozó, Karasz Viktor azokra is gondolt, akik nagyobb értékeket nem tudtak felajánlani, ám segíteni szerettek volna. Ingyen vállalta, hogy  3D-s nyomtatóján a darabonként 2 euróért megvásárolható angyalkás kulcstartókat nyomtat.

 – A nyomtató 24 órás működése, négyóránkénti újraindítással napi 70 angyalka gyártását teszi lehetővé. Végül ezer angyalkát adtunk át a megrendelőknek. A Budapesti Honvéd Sportegyesület vezetői, valamint egykori olimpiai és világbajnokai is felfigyeltek a kezdeményezésünkre: Kováts Katalin kajakos, Gergely István vízilabdázó és Imre Géza vívó az általuk aláírt pólókat bocsátották árverésre. Olyan adakozók is akadtak, akik a nevük eltitkolását kérték, mások pedig a még mindig meglevő SK25 0900 0000 0050 2717 8880-as számlaszámra készpénzt küldtek – magyarázta Halász Béla.

Jótékonysági koncertek és sportnap

Azt is megtudtuk, hogy a városi önkormányzat erre a célra ötezer eurós támogatást szavazott meg, a Nagy Finta Adrianna által üzemeltetett Adrianna´s Pilates sport- és szabadidőközpont pedig az augusztus elsejei sportnapján befolyt összeget ajánlotta fel a családnak. Másnap a Nagyboldogasszony-plébániatemplomban valósult meg Vadkerti Imre előadóművész ötlete: a zenésztársaival, Emmer Péterrel, Zsapka Attilával, Sipos Dáviddal és Bertók Istvánnal együtt Segítsünk Marikának címmel tartottak jótékonysági koncertet, amely hangosítását a Ferenczi Sound, internetes élő közvetítését pedig a Visual Team vállalta.

Augusztus 21-én Közösen Marikáért címmel újabb koncertet tartanak a gútai hajómalomnál, ahol Čeku, Szemi és Carlos lemezlovason kívül a Ritmo zenekar, a Korál Tribute Band, a Sipos Dávid Sax Show és Ferenczi Kornél lép fel.

Halász Béla olvasóink figyelmét felhívta arra is, hogy bár az ő oldalukon már lezárult a licit, ám a nagybeteg rokonai által működtetett Jótékonysági licit Marikáért elnevezésű Facecook-csoportban továbbra is várják a Bezúr családnak szánt felajánlásokat, amelyekből a további költségeket térítik majd meg.

Csodák pedig vannak?!

„Az ALS betegségben szenvedőknél először csak a kisebb mozgásokért felelős izmok, majd egyre jelentősebb funkciókat ellátó izomcsoportok mondják fel a szolgálatot, míg végül (3-5 év alatt) a beteg ágyhoz kötötté válik, lélegeztetésre és szondatáplálásra szorul. Az amio-trófiás laterálszklerózis lényege az idegrendszer akaratlagos mozgásokért felelős részének (mind az alsó, mind a felső motoneuron) szelektív pusztulása. A betegség egyéb sejteket nem érint, azaz a tudat és az érzékelésért felelős rész ép marad. A sejtkárosodás pontos oka ismeretlen. Jelen tudásunk szerint a betegség nem gyógyítható, rendelkezésre áll azonban olyan szer, amivel a betegség előrehaladása gátolható, illetve több vizsgálat folyik, amelyek eredménye reményt adhat a betegeknek. A szövődmények kezelendők. Fizikoterápiás kezelésekkel, légzőtornával, a beteg igényeinek megfelelő segédeszközökkel az elfogadható életminőséggel leélt idő meghosszabbítható“ – olvashatjuk a kórról a WEBBeteg oldalon.

Bizakodásra ad okot a betegséggel egyetemistaként szintén sújtott Stephen W. Hawking világhírű angol kozmológus sorsa. A megdöbbentő diagnózissal 21 évesen szembesült ifjú zseni nagybetegen alapított családot, majd három gyermeke és unokája születésének is örülhetett, befejezte doktorátusát, s vágott bele a legambiciózusabb tudományos munkájába.

Annak tárgya éppen az idő volt, melyből az orvosok szerint neki kevés adatott. Értetlenül szembesültek azonban a ténnyel, hogy az időközben a világ vezető elméleti fizikusává vált, sok sikerkönyvet megírt és előadásokat tartott, rangos díjakkal elismert nagybeteg 2018-ban, immár 76 évesen (!) hunyt el. Az eset kapcsán isteni csodát, szerencsés kivételt is emlegettek, nem lelve a tudományos magyarázatot. A tudós hihetetlennek tűnő élethossza, illetve A mindenség elmélete címmel róla készült életrajzi film a sorstársai és azok hozzátartozói sokaságát tölti el reménnyel.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/32. számában)

Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.