2018. szeptember 22., 07:30

Önkéntesség napja a füleki Nefelejcs Nyugdíjasotthonban

Besztercebánya megyében szeptember 16. és 22. között zajlott az Önkéntesség hete rendezvénysorozat, melybe évről- évre egyre több szervezet kapcsolódik be, köztük a füleki Nefelejcs Nyugdíjasotthon is. A megmozdulás célja, hogy minél több embert megszólítsanak és felkeltsék érdeklődésüket az önkéntes munka iránt.

onkentes20.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

A füleki Nefelejcs Nyugdíjasotthon a kezdetektől részt vesz a rendezvénysorozatban. Az otthon vezetése fontosnak tartja, hogy az idősek ne szakadjanak el a külvilágtól, éppen ellenkezőleg, minél több kapcsolatot teremtsenek. Ezért is kapcsolódtak be az Önkéntesség hetébe, melynek apropóján, a hét egy napján, a helyi nyugdíjasklub tagjai, civil szervezetek képviselői, magánszemélyek és a füleki gimnazisták is ellátogattak az otthonba. „Örülünk a látogatóknak, hisz minden találkozás, együttlét után az ügyfeleink felderülnek és jobb lesz az életkedvük”- nyilatkozta Mária Veliká, igazgatónő, aki azt szeretné, ha minél többen látogatnák a lakókat, így állandóvá válna a kapcsolat a kinti világgal.

Fotó:  Szvorák Emese

Az önkéntesek a nap folyamán bekapcsolódtak az idősek tevékenységébe. Nemcsak szórakoztatták a nyugdíjasokat, de a kerti munkákba is besegítettek, gereblyéztek, szemetet szedtek.

„Szerintem az időseknek is jó érzés, hogy eljövünk hozzájuk, és nem csak a családjuk látogatja őket, hanem mi is. Szeretünk velük lenni, jó őket hallgatni, foglalkozni velük. Ezáltal érzik a törődést”- mondta a Füleki Gimnázium egyik diákja. Ezt az otthon lakói is megerősítették. „Örülünk a látogatásuknak, mert egy kicsit felvidítanak bennünket. Egy kicsikét elszórakozunk, elbeszélgetünk velük. Izgalmasabban telik a napunk”- mondta az egyik lakó. A füleki Nefelejcs Nyugdíjasotthon lakóinak 2/3-a fekvőbeteg, ezért évről-évre kevesebb azon kliensek száma, akik fogadni tudják az önkénteseket.

Fotó:  Szvorák Emese

A világon egymilliárd, Európában pedig több mint 115 millió felnőtt dolgozik önkéntesként. Egy korábbi kutatás szerint ezek az emberek boldogabbak, tovább élnek, és jobb testi állapotban vannak nem önkéntes társaiknál, és ez a tevékenység az idősebb korosztályok aktivitására is kedvező hatással van.

onkentes20.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék