2024. július 21., 10:47

Nyitott pincék a kürti szőlőhegyen - KÉPEKKEL

Az V. Kürti Nyitott Pincék rendezvény pénteken konferenciával kezdődött a Kasnyik pincészetben, szombaton pedig a szőlőhegyen folytatódott, ahol 25 helyi borász nedűit kóstolhatták meg a látogatók.

Kürti Nyitott Pincék
Galéria
+17 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára

A pénteki konferencia témája a kézműves borok marketing és értékesítési lehetőségei voltak. Ezen többek közt részt vettek Kürt testvértelepülése, Gyermely borászai is.

A pénteki konferencia témája a kézműves borok marketing és értékesítési lehetőségei voltak. Ezen többek közt részt vettek Kürt testvértelepülésének, Gyermelynek a borászai is.    Szombat délelőtt ifjúsági futóversenyt tartottak, délben szentmise előzte meg a rendezvény megnyitását, mert a kürti borász és szőlősgazda Isten nevében kezd minden munkálatot és vígságot.  A szentmisét Ďurás Márk helyi lelkiatya mutatta be Ján Štefanec oltártestvérével együtt, aki jó pár éve vásárolt Kürtön szőlőültetvényt. Elmond
Fotó:  Bokor Klára

Szombat délelőtt ifjúsági futóversenyt tartottak, délben szentmise előzte meg a rendezvény megnyitását, mert a kürti borász és szőlősgazda Isten nevében kezd minden munkálatot és vígságot.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

A szentmisét Ďurás Márk helyi lelkiatya mutatta be Ján Štefanec oltártestvérével együtt, aki jó pár éve vásárolt Kürtön szőlőültetvényt. Elmondja, olyan vonzása van a helynek, hogy Toszkánához tudja hasonlítani. Közreműködött a Hajnalvándor zenekar és a cserkészek.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

Selmeci Mátyás helyi alapiskolás festményeiből is lehetett vásárolni, aki a bevételt a helyi templom javára ajánlotta fel.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

Melecski Andrea műsorvezető üdvözölte a vendégeket.

A Kürti Borfesztivál először 2008-ban került megrendezésre, azóta célja nem, csak formája változott. A cél a mai napig bemutatni a kürti szőlőhegy különleges nedűit, megannyi kísérőprogrammal fűszerezve.

Kiváló meszes talajunk van, a napfürdőből is kijár a szőlőnek bőven. Őseink felismerték ezeket az adottságokat, okosan, ügyesen alapozták meg a kürti borászmesterség mai sikereit. A hagyományos szőlészet, borászat Kürt egyik legnagyobb tőkéje” – fogalmazott.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

A rendezvényt Téglás János Kürt polgármestere és Branislav Becík Nyitra megye elnöke nyitották meg. A megyeelnök hangsúlyozta, a megye elkötelezett a borászok és a mezőgazdaság támogatása iránt.

Berta pincészet
Berta pincészet
Fotó:  Bokor Klára
Örülünk a látogatóknak, akik megkóstolják a kürti borokat, elgyönyörködnek a tájban. Több fajta bort készítünk, de nem sokat. Olasz rizligből háromfajtát, de vannak pezsgős, száraz boraik is. Sok a visszajáró vendég, ami egyfajta vélemény a kürti borokról"

– mondja el a Berta pincészet tulajdonosa.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

Vínomily pince gazdái érsekújváriak. Itt vettek szőlőt – művelésére és a borkészítésre relaxációs tevékenységgént tekintenek.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára
Rokonok vagyunk, az örökölt szőlőket egyberaktuk, azóta közösen gazdálkodunk. Csak pár száz liter bort készítünk évente, ide a fesztiválra és a családnak. Ez részünkről csak úri passzió, kísérletezés. Mi találjuk ki a címkék rajzait és feliratait is – ezek olyanok, amelyek jellemzik a bort”

– ecseteli a Jávorka-Popellár pincészet két fiatal, jókedvű tulajdonosa. Mutatják, amin az udvari bohóc van, kicsit őrült bor, burcsák lepalackozva. A másik szentlőrinci, melyet ma nem nagyon vesznek komolyan, de megéri vele dolgozni, mert szép borokat tud adni. Ezt egy idősebb úr figurájával címkézték fel.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

A Strekovská perla márka az Oršulík családé. „Örülök ennek a napnak, mert sokan meglepődve néznek, mi az, ami itt kínálatban van. Dunaj? Rozé? – kérdik meglepődve, mert az nagyon nem mindennapi. Régebben sok rossz bort ittam, ki akartam próbálni, én milyen borokat tudok a kürti szőlőből készíteni. Ízlik nekem, a családnak és a vendégeknek is” – mondja el Oršulík úr.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára
Egy éve ezt a napot várjuk, egy kis túlzással. Egyszer a barátom azt mondta, jobban fogjuk várni, mint a karácsonyt, s valahol igaza lett. Kínálunk olasz- és rajnai rizlinget, fehér burgundit, kétféle otellót, két évjáratból és még pár fajtát.

14 éve biológiai növényvédelmet használok, a bort is természetes módon készítem. Itt ki kell várni, mikor lehet lepalackozni. Én borászatban dolgozom, de ez a hobbim is” – fejti ki Gulyás pince tulajdonosa, akinek a fia is borász lesz bizonyosan, olyan ügyesen öntögeti az nedűt a vendégeknek.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

„A sógorommal visszük a borászatot. Az általunk készített borok kétharmada édes, aromás bor, ritkább fajtából, például Breslava, Aurélius. Ezek nagyon ízlenek a vendégeknek” – ecseteli Kanyicska mester és sógora.

Kürti nyitott pincék
Fotó:  Bokor Klára

Bosternák Kálmán pincéje előtt üldögél a barátaival. Ő hobbiborász és kereskedő - a Bordóilé növényvédőszert forgalmazza, amely az ökológiai termesztésben is felhasználható. Agyagpincéje lehet vagy százéves. Mára inkább múzeumnak néz ki.

A rendezvényt a Kürti Hegyközség szervezte és az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatta. Több helyszínen különleges zenei programok, hagyományos ételek, kézműves termékek és persze kiváló borok várták a látogatókat, valamit egy új érdekesség, helikopteres sétarepülés, amely jó ötletnek bizonyult, hiszen nagy volt iránta a kereslet. 
Kürti Nyitott Pincék
Galéria
+17 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.