2018. november 11., 19:20

Nincs jelentős változás Gömörben, de gyengült az MKP Rimaszombatban

Nem történtek jelentős változások az önkormányzati választások során Gömörben. Rimaszombatban Jozef Šimko, míg Tornalján az MKP színeiben induló Szögedi Anna is megőrizte pozícióját. Tornalján a képviselő-testületben nagyjából maradtak a korábbi erőviszonyok, viszont Rimaszombatban alaposan megváltozott a helyzet.

rimaszombat_ter.jpg

Az intenzív kampány után többen kiélezett csatát vártak a polgármesteri posztért Rimaszombatban. A szoros eredmény azonban elmaradt. A függetlenként indult Šimko 5081 szavazatot kapott, ami a leadott 8 872 érvényes szavazat 58 %-át jelenti, s csaknem kétezerrel több, mint ahány szavazatot legnagyobb riválisa, Radovan Ceglédy gyűjtött be. A két másik polgármesterjelölt Zagyi Róbert és Vaš Vilmos kevesebb mint 300 voksot kapott. A választási részvétel Rimaszombat egészét tekintve 46,88% volt ami jóval (mintegy 10 százalékkal) több, mint az előző helyhatósági választások során tapasztalt.

Rimaszombatban 5 választási körzetben szavazhattak a polgárok, összesen 57 képviselőjelöltre. A városnak a következő ciklustól kezdődően az eddigi 19 helyett 21 képviselője lesz, s annak ellenére, hogy két városatya kivételével mindenki újra indult a lakosok inkább az új arcoknak szavaztak bizalmat. Ennek köszönhetően jelentősen megváltozott a testület összetétele, amelynek 11 új tagja lesz. A magyar érdekképviselet meggyengüléséhez vezethet, hogy az MKP vesztett 3 képviselőt, így csak fele annyian lesznek, mint az előző ciklusban. Az új testületbe a megyei képviselőknek is egyaránt megválasztott Rigó László, Juhász Péter és Cziprusz Zoltán kerültek be.

Érdekesség, hogy Rimaszombatban nem lesz egyetlen független képviselő sem. 4-4 képviselője lesz a SMER-nek és az SaS-OĽANO koalíciónak, valamint 3-3 az MKP-nak és a Most-Hídnak, illetve 2 az SNS-nek.

 Cziprusz Zoltán újraválasztott képviselő közösségi oldalán köszönte meg választóinak a bizalmat, hozzátéve, hogy kicsit szomorú a város többi körzete miatt, ahol 3 bejutó képviselő mellett viszont 6 MKP-s mandátum maradt bent 21 vagy annál kevesebb szavazatkülönbséggel. "Erre mondják, hogy a célfotón a benyúlás most nem a miénk volt" - írta Cziprusz.

A rimaszombati városi képviselő-testület újonnan megválasztott tagjai:

1. számú választókörzet (Óváros–Tormás–Felsőpokorágy)

•          Rigó László (695 szavazat) - MKP

•          Bornayová Eva (593 szavazat) - SMER-SD

•          Demeter Michal (560 szavazat) - SNS

•          Matzenauer Jaroslav (523 szavazat) - SaS, OĽANO

2. számú számú választókörzet (Rozsnyói u.–Akasztóhegy–Szabópuszta–Szőlős–Bakti–Alsópokorágy)

•          Tankó Štefan (641 szavazat) - Most-Híd

•          Juhászová Erika (602 szavazat) - SMER-SD

•          Jurkemík Ján (593 szavazat) - Progresívne Slovensko

•          Kuvik Robert (460 szavazat) - SMER-SD

3. számú választókörzet (Rima lakótelep–Kishonti u.)

•          Vaľo Roman (760 szavazat) - SaS, OĽANO

•          Baláž Štefan (688 szavazat) - Národná koalícia

•          Figei Tibor (620 szavazat) - Most-Híd

•          Andrášiová Andrea (609 szavazat) - SaS, OĽANO

4. számú választókörzet (Nyugat-lakótelep–Szabatka–Kelecsény)

•          Hazucha Ivan (860 szavazat) - SMER-SD

•          Juhász Péter (853 szavazat) - MKP

•          Zsóriová Anna (833 szavazat) - SMS

•          Zvara Pavel (822 szavazat) - SNS

•          Bagačka Jaroslav (734 szavazat) - SDKÚ–DS

•          Slanina Roman (734 szavazat) - SaS, OĽANO

5. számú választókörzet (Tamásfala–Méhes–Dúsa út–Kurinc–Dúsa–Mezőtelkes)

•          Sliva Tomáš (569 szavazat) - Most-Híd

•          Cziprusz Zoltán (568 szavazat) - MKP

•          Tóth Jozef (478 szavazat) - Komunistická strana Slovenska

 

A Rimaszombati járásban összességében nőt az MKP által támogatott polgármesterek száma a négy évvel ezelőtti 14 önálló polgármesterrel szemben most 17 lesz, illetve a koalícióban indított polgármesterekből is nyolccal több (azaz 12) lett.

Tornalján maradtak a korábbi erőviszonyok

Tornalján a lakosok harmadszor is bizalmat szavaztak Szögedi Anna polgármesternek, aki 2010 óta vezeti a várost. A Magyar Közösség Pártja (MKP) színeiben induló 67 éves Szögedi három kihívóját (Štefan Dusza, Szajko Zoltán, Robert Jóry) messze megelőzve, összesen 1154 szavazatot begyűjtve újabb négy évre kapott felhatalmazást a választóktól. A választási részvétel ezúttal  46 százalékos volt.

Tornalján összesen 4 választási körzetben szavazhattak a lakosok, a 13 képviselői helyért 38 jelentkező indult. Itt nem változtak jelentősen az erőviszonyok, az MKP-nak eggyel több képviselője (3) lesz, míg a Most-Hídnak eggyel kevesebb (2) mint korábban. A hét független jelölt mellett a kormánypártnak (SMER-SD) jut még egy hely a képviselő-testületben, amelybe kizárólag csak férfiak kerültek be.

Az új képviselő-testület tagjai: Marian Strihan, Bódi Attila, Iván Tamás, Štefan Dusza, Herczeg Zsolt, Peter Tóth, Jozef Molnár (függetlenek) Miko Attila, Gabriel Koós, Váradi Zsolt (MKP) Róbert Legát, Antal Zoltán (Most-Híd) Róbert Jóry (SMER-SD).

Megosztás