2019. február 24., 09:25

Nincs egyezség a zselízi tornaterem ügyében

Már hosszú évek óta napirenden van a több mint 35 éves zselízi T18-as tornaterem felújításának témája. Nem meglepő, hogy a helyi képviselő-testület tagjai a legutóbb megtartott, harmadik ülésükön egyebek mellett a szóban forgó sportcsarnok rekonstrukciójáról is vitáztak.

zselízi T18
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: stavba.tzb-info.cz

Még az előző évben egy EU-s projekt keretén belül, a környezetvédelmi minisztérium jóvoltából 694 482 eurót ítéltek oda Zselíz városának a tornaterem felújítására. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzést a pozsonyi Domov Slovakia Rt. nyerte. Csonka Ákos önkormányzati képviselő arról tájékoztatta portálunkat, hogy a vállalat január közepén új árajánlatot küldött a városnak, amiben több mint 118 ezer euróval magasabb árat tüntettek fel: „A cég a beterjesztett 15 százalékos áremelést azzal indokolta, hogy a fél évvel ezelőtti első ajánlattételük óta jelentősen emelkedett az építőanyagok ára.”

A város vezetése által a testület elé terjesztett javaslat a többletköltség elfogadását és annak hitelből történő finanszírozását foglalta magába; a zselízi testület viszont ezt az indítványt nem hagyta jóvá.

A képviselő-testület MKP-s frakciójának vezetője, Csenger Tibor olyan módosító javaslatot terjesztett be, amely a vállalattal történő újabb tárgyalást szorgalmazná; amennyiben pedig a Domov Slovakia Rt. képviselői továbbra sem lennének hajlandóak az eredetileg meghatározott áron kivitelezni a tornaterem rekonstrukcióját, akkor új közbeszerzést írnának ki.

A Nyitra megye alelnökeként is tevékenykedő politikus az észszerűség fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy véleménye szerint a város nem engedheti meg magának, hogy majd’ egymilliós projekt keretén belül renoválja a sportcsarnokot, amiben még benne sincs annak belső tereinek felújítása. Itt jegyezzük meg, hogy a tornatermet azbeszttartalmú épületszerkezetek alkotják, ez a tény pedig a későbbiekben még fejfájást okozhat a döntéshozóknak…

Fotó:  stavba.tzb-info.cz

A képviselő-testület jóváhagyta Csenger Tibor módosító javaslatát, az így elfogadott határozatot azonban a polgármester, Juhász András nem írta alá. „A múlt időszakban jóváhagytuk a város stratégiai fejlesztési programját, amely továbbra is érvényben van. Tartalmazza a T18-as tornaterem felújítását is, amelyre pályázati támogatást is szereztünk. Természetesen ennyi pénzből egy kisebb új csarnokot is felépíthetnénk, arra viszont nincs támogatás. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük a dotációt. Ezért úgy döntöttem, megóvom a januári ülésen jóváhagyott, T18-assal kapcsolatos határozatot, és megteszek mindent azért, hogy sikeresen végrehajtsuk a beruházást” – áll a városvezető nyilatkozatában, ami a Zselízi Hírmondó hasábjain jelent meg.

Végleges döntés nincs; a vita a márciusi testületi ülésen folytatódik…

zselízi T18
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.