Neszmélyen adventi program keretében adják át az elkészült Fő teret

2019. november 25., 16:08
ma7

Vasárnap, 2019. december 2. megkezdődik az adventi időszak, több településén is programokkal készülnek. Neszmélyen vasárnap 16 órától duplán ünnepelnek a település lakói, mert ekkor adják át a Határon átnyúló Interreg V-A SK-HU Együttműködési Program keretén belül elkészült Fő teret. Emellett az első adventi gyertyát és a díszkivilágítást is felkapcsolják. A műsor után a helytörténeti ház előtti téren adventi vásárt tartanak.

Neszmély község önkormányzata partnereivel - a szlovákiai Martos községgel és VIA NOVA ICS szervezettel - együttműködve részt vesz az ERFA által finanszírozott, Határon átnyúló Interreg V-A SK-HU Együttműködési Program keretén belüli "Hagyományőrzés Martos és Neszmély településeken" című projekt megvalósításában (kód: SKHU/1601/1.1/226).

A két település elsősorban a környezetvédelmére és az idegenforgalomra, a tradicionális népi kultúra megőrzésére fókuszál. A projekt konkrét tervei közt többek között ezért is szerepel az idegenforgalmi lehetőségek kínálatának bővítése, a helyi vendéglátók képzése, az infrastruktúra kiépítése, közös tájékoztató brosúrák kiadása.

advent

Kövesse facebook oldalunkat is!