Nemzetközi tűzoltógyakorlat zajlott Füleken
A Nemzetközi Visegrádi Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel közösen szlovák–magyar különleges mentőszolgálatot hoz létre az Ipoly völgyében. Az első gyakorlati találkozóra augusztus 8-án került sor a füleki várban.

Renner Péter, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület kommunikációs vezetője portálunknak elmondta, mintegy 40 ezer eurós támogatást kaptak, amelynek köszönhetően több közös gyakorlatot és különféle tanfolyamokat terveznek megvalósítani az elkövetkező másfél évben.
„A támogatásnak köszönhetően a két szervezet tagjai különböző szintű alpintechnikai és búvártanfolyamokon, kishajóvezetői, motorfűrész-kezelői, elsősegélynyújtó, valamint A, C és E kategóriás gépjármű-vezetői képzéseken, továbbá közös felkészítő gyakorlatokon fognak részt venni annak érdekében, hogy baj esetén minél hatékonyabban tudjanak segíteni a határ mindkét oldalán” – nyilatkozta, hozzátéve: a két legfontosabb kockázati tényezőt az árvizek, illetve a turistabalesetek jelentik.
– mondta Renner Péter.
Mesiarik Marián, a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke nagyon örült a magyarországi kollégák megkeresésének, hiszen a helyiek hasonló jellegű pályázatban eddig nem vettek részt. Az alpintechnikai képzés például egyedülállónak számít, hiszen mint mondja, a környéken az önkéntes tűzoltó egyesületek nem rendelkeznek ilyen jellegű csapattal.
„Köszönjük a Füleki Vármúzeum közreműködését is, hiszen lehetővé tette a gyakorlatok elvégzését. A középső vár egy részét vettük igénybe, ami felújítás miatt egyébként is le van zárva, így a turistákat sem akadályoztuk. Mi a csapattal tűzoltási gyakorlatot végeztünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen módon és milyen gyorsan tudunk vizet juttatni a Bebek-torony tetejéhez”– avatott be Marián.
A gyakorlat sikeresnek bizonyult, hiszen nem csak a Bebek-toronyig, de egészen a fellegvárig tudtak hatékonyan vizet szállítani. A közös gyakorlatokban összesen 22 fő vett részt, melyek során nem csupán hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak, de sikerült jobban elmélyíteni a két csapat közötti kapcsolatot is.