Magyar7 - 2024/31.
Magyar varázsmeséink nyomában, népfogyatkozás helyett néptölte és párizsi reményeink
Magyar7 - 30. száma
2024. április 7., 13:34

Múltidéző húsvétvárás a hajdani izsai kántor lányával

Az immár 84. életévében járó Markovicz, született Csabajkó Gizella, nyugalmazott izsai óvónő és nevelőnő édesapja, Csabajkó Gyula ötvenöt évig volt a község kántora. A mélyen vallásos családból származó Gizike szívesen mesélt a húsvéti ünnepkör egykori méltó megünnepléséről, felelevenítve a helyi népszokásokat és a sokak számára feledhetetlen emlékként őrzött, háromszólamú templomi passióéneklést. Hangsúlyozta: a korosztálya számára ma is elképzelhetetlen Jézus feltámadásának ünnepe a templomi szertartások nélkül. 

húsvétvárás Izsán
Csabajkó Gizella: Elképzelhetetlen a húsvét a templomi szertartások nélkül
Fotó: Domin István

Nagycsütörtök az utolsó vacsorának, Jézus elfogatásának, szenvedése kezdetének, nagypéntek Krisztus kereszthalálának a napja. Nagyszombat az év egyetlen olyan napja, amikor nincs szentmise, az egyház Krisztus sírjánál virraszt. A nagyszombat esti szertartások liturgikus szempontból már a húsvétvasárnap előesti ünnepléséhez tartoznak. Húsvétvasárnap, Jézus feltámadásának főünnepe pedig a legnagyobb keresztény ünnep.

Háromszólamú passióéneklés népviseletben

Csabajkó Gizella családja mindig erősen kötődött az egyházhoz és a Szent Mihály arkangyal tiszteletére felszentelt izsai katolikus templomhoz. 

Kántor édesapám nagyon szerette a szolgálatot, egy pap segítségével önszorgalomból megtanult orgonán játszani. Az otthoni harmóniumon éjszakánként gyakorolt, sokszor a másik szobából kihallatszott zene- és énekszóra aludtam el. A húsvéti ünnepkör közeledtével virágvasárnapra és nagypéntekre három szólamban tanította be a passiót, Jézus szenvedéstörténetét, amit azóta sem hallottam olyan szépen szólni!

Az egyes szerepeket (Jézus, Péter, Pilátus, Júdás stb.) a gyülekezetünk jobb énekesei között osztotta szét, hiszen nagyon jól tudta, hogy kinek milyen hangja van. A jobb hangú izsaiak ugyanis a vasárnapi szentmiséken mindig az orgona körül foglaltak helyet. 

Egykor az izsaiak számára húsvétkor a templom volt az első, ahova régebben nagyon sokan jártak.

– A szentély díszítésébe is szívesen besegítettünk, hogy méltó legyen az ünnephez. Az odaillő öltözék is elvárható volt, a nők felvették az ünneplő népviseletet. 

A középkorúak fekete selyem, az ifjabbak pedig színes ruhákba öltöztek. Izsa mindig is a kurta szoknyáról volt híres, de sajnos, az időközben kiment a divatból. Azok a lányok, akik népviseletben voltak, a templomi padok mellett álltak sorban, nehogy megtöredezzen az előzőleg kikeményített ruhájuk. A férfiak közül kevesen öltötték magukra a népviseletet

– magyarázta Gizike azzal, hogy sajnálatára manapság már húsvétkor sem telik meg a templom. A betelepülők nem járnak templomba, s a szép népszokások is kihaltak. 

– Az én utódaim pedig már nem Izsán élnek. Az egyik lányom Komáromba, a másik Marcelházára ment férjhez, három unokával és egy majdnem 3 éves dédunokával gyarapodott a családunk. Gyakran hazalátogatnak, húsvétkor is együtt szoktunk ünnepelni. 

Az ünnepi étkezésről, locsolkodásról, bálozásról 

– Az édesanyám mindig nagyszombaton főzte meg a sonkát, a kolbászt és a tojásokat, a sonkaléből pedig bableves készült. Mindebből csak a böjt elmúltával, a feltámadás után ehettünk. A húsvétvasárnapi ebéd rendszerint tyúkhúsleves és „takartos” káposzta volt, amiből bőven maradt húsvéthétfőre is, ezért aznap nem kellett főzni.  

Húsvéthétfőn már kora reggeltől számtalan férfi- és fiúcsapat járt megöntözni a lányokat, asszonyokat. Locsolóverseket mondtak, és kannából zúdították rájuk a vizet, hogy el ne hervadjanak. 

– Mi pedig cserébe piros tojásokkal jutalmaztuk őket. Sok fiú útközben megette a főtt tojásokat, amiről az utak mentén szétdobált tojáshéjak árulkodtak. Kedden pedig egy-egy pohárnyi vízzel mi locsoltuk meg a fiúkat.

Az édesapám mesélte, hogy ifjúkorában a kúthoz vitték a lányokat, ott locsolták meg őket, többen meg is betegedtek, ezért aztán ez a szokás fokozatosan elmaradt. Előfordult, hogy a fiúk éppen locsolkodás közben szemelték ki a jövendő párjukat, akit a húsvéthétfői bálban meg is táncoltattak. 

– Mindez már csak szép emlék, manapság az izsaiak is bezárják a házuk kapuját, kerítésekkel veszik körül az otthonukat, s a lelkük kevésbé nyitott egymás iránt. Nem úgy, mint régen, amikor tényleg csak a leggazdagabbak vontak kerítést a házuk köré.

Lélekben megtisztulni 

Az eddig elmondottak a békeidőkre vonatkoztak, ám Gizike gyermekkorára rányomta bélyegét a második világháború, amit az egész család szenvedéstörténetként élt meg. 

A bombázások alatt többnyire az egyik gazdagabb család tágas pincéjében húztuk meg magunkat. Ahogy megszólaltak a szirénák, már futottunk is oda vagy a kisebb, kerti bunkerunkba. Az én helyem a krumpliszsákok tetején volt. Abban az időben gyakran éheztünk, főtt ételt hetekig nem láttunk, nagyon nehéz volt.

Az édesapám néha felmerészkedett pár gyümölcsért, hogy legalább így enyhítse az éhségérzetünket. Amikor pedig német katonák lepték el a falut, a kevés élelmünket, például a szalonnát, inkább megosztottuk velük, csak hogy ne bántsanak minket. Viszonzásul adtak krumplicukrot, ami akkortájt ritka csemegének számított. A háború alatt húsvétkor sem mehettünk templomba, csak odahaza imádkoztunk azért, hogy mindezt a borzalmat túléljük. Isten segítségével ez is sikerült. 

húsvétvárás Izsán
Markovicz, szül. Csabajkó Gizella, nyugalmazott izsai óvónő és nevelőnő
Fotó:  Csabajkó Gizella családi archívuma

– A lányaimtól tudom, hogy sajnos már Komáromban és Marcelházán sem tartják a húsvéti népszokásokat. Azok a fiúk, akik pedig mégis megöntözik a lányokat, jobban örülnek a pénznek és a csokinyuszinak, mint a hímes tojásnak. 

Csabajkó Gizella szerint mindenkinek meg kellene ünnepelnie Jézus feltámadását. 

Legalább ilyenkor egy kicsit magunkba szállhatnánk, hogy az ünnep valódi lényegét átgondolva, lélekben megtisztuljunk. Aki nem tud templomba menni, legalább odahaza imádkozzon!

Bár Izsán szabadtéri kálvária nincs, de érdemes a templomi keresztutakon részt venni. Ehhez is főleg mi, idős lakosok ragaszkodunk. Miközben imádkozva, énekelve, minden állomásnál rövid elmélkedést meghallgatva, végigjárjuk a 14 stációt, még jobban átérezzük Krisztus szenvedését. Hiszem, hogy a közeli háborúval és további problémákkal mételyezett, forrongó jelenünkben felettébb nagy szükség van a közös elcsendesedére és imádkozásra.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/13-14. számában.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.