2021. április 11., 16:16

Most nyílik Bodrogköz védett növénye, a magyar kökörcsin

Bár kenyerem javát már megettem, be kell vallanom, a természetben még soha sem láttam  magyar kökörcsint. Pedig ez a ritka szépség  a Kárpát-medence, azon belül a Nyírség bennszülött növénye, nálunk pedig Kisgéres határában található meg. Nos, úgy döntöttem, idén mindenképp felkeresem kisgéresi élőhelyét, hogy saját szememmel láthassam, hány példány él még belőle.

Médialapozó
A szerző felvételei

Nos, egy fokozottan védett virágról van szó, amely csupán egy konkrét lejtőn látható, hála istennek, még mindig kellő mennyiségben.

Mostanában nyílik, kifejlett példányai teljes pompájukban virítanak, míg a fiatalabb tövek csupán most bújnak ki a földből. Virágzásuk csúcsa többnyire április közepére tehető.

k5.jpg

Megtudtam, hogy megmaradásukat leginkább az élőhelyek átalakulása (akác és egyéb inváziós fajok gyors terjedése, gyepek szerkezetének megváltozása), az élőhelyek megszűnése, valamint az alacsony egyedszámból eredő genetikai romlás veszélyezteti. Ezért a még nem védett termőhelyek védetté nyilvánítása rendkívül fontos feladat.

A magyar kökörcsin aránylag kis termetű, virágzásakor általában 5-20 cm, érett terméságazattal 10-30 cm magas, szőrös növény. Évelő, az idősebb tövek termetesebbek, több levelet és virágot hoznak. Virágai a tőkocsány végén egyesével állnak, 2-3 cm átmérőjűek, harang alakúak.

k10.jpg

Egy-egy virágot hat lepellevél alkot, ezek csúcsa visszahajlik, kívül szőrös. A lepellevelek két oldala általában eltérő színű: kívül különböző árnyalatú lila, belül lehetnek zöldessárgák vagy markánsabb lila színűek. Sűrűn elhelyezkedő porzói a leplekből többnyire kilátszanak.

A magyar kökörcsin mészszegény vagy mészmentes, száraz, sovány homoktalajon, napos, esetleg félárnyékos, viszonylag meleg termőhelyen fordul elő.

Akik évről évre figyelik, azt mondják: néha őszi másodvirágzása is megfigyelhető. Termése a virágzás után kb. egy hónappal érik be. Az érett aszmagtermésének szőrös „repítőkészüléke“ nedvesség hatására spirális „mozgással” szinte belecsavarja a magot a talajba.

k3.jpg

Figyelem! A virágot nem szabad és nem érdemes letépni és hazavinni, mert szépségét azonnal elveszíti.

Tövek áttelepítésével se próbálkozzunk, mert nagyon érzékeny növény, nem véletlen, hogy csupán egyetlen domb oldalában, alig 20x15 méteren érzi jól magát.

 

k3.jpg
+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék