Molnár Péter, a füleki Stradivari

Péter a családi ház mögött álló műhelyében fogad. A falakon vonós hangszerek sablonjai, rengeteg különleges szerszám, félkész hangszerek lógnak. Kérdésemre elmondja, hogy a minap fejezett be egy külföldi megrendelést. Két brácsát készített Brünnbe, amelyeken négy és fél hónapot dolgozott, és az utolsó héten csak a csiszolás 50 órát vett igénybe. Azt mondja, nagyjából két és fél hétig tart egy új hangszer elkészítése, de mivel sok egyéb mással is foglalkozik, mindennap többfajta munkát végez, ezért a lakkozással együtt fél évig is eltarthat a folyamat. Emellett javít és restaurál is, ami sokszor nehezebb, időigényesebb, mint egy új elkészítése. Nagyon aprólékos munka ez, sok türelmet és precizitást igényel. Erre születni kell, állítja. Bár a hegedűkészítés csínját-bínját a nagyapjától leste el, ő kezdetben nem igazán támogatta benne.

– Nagyapám valamikor amatőr hangszerkészítő volt, és zenekarban is játszott. Kiskoromban gyakran jártam hozzá a műhelybe, tőle tanultam meg az alapokat. Rögtön megtetszett a fával való munka. Máig megvan az első hegedűm, amit 1996-ban együtt készítettünk – eleveníti fel az emlékeket Péter, aki tanulmányait is ebben az irányban folytatta. Füleken tanult gépészetet, majd a zólyomi ipariba került, ahol vonóshangszer-készítés szakon szerzett oklevelet. De Olaszországba is kiutazott, hogy tökéletesítse tudását.

– Mindig is hangszerkészítéssel szerettem volna foglalkozni, ezért kitartottam az elhatározásom mellett. Bár kezdetben nehéz volt érvényesülni, az áldozatos munka meghozta gyümölcsét. Most már annyi a megrendelésem, hogy nem győzöm.

A hangszerkészítés nagyon ritka mesterség, Szlovákiában rajta kívül még ketten művelik hivatásszerűen. Péter közel két évtizede készít hangszereket, főképp hegedűt és brácsát. Az alapanyagot Romániából és Olaszországból szerzi be. A szakmához elengedhetetlen a kellő tehetség, de ami még fontosabb, a megfelelő faanyag, amely minél szárazabb és öregebb, annál jobb. Azt mondja, hogy még a nagyapjától van 30-35 éves faanyaga eltéve, ami mai szemmel nézve egy vagyont ér. Ebből készülnek a legjobb hangszerek. Mostanra körülbelül 400 hegedűre való faanyaga gyűlt össze. Péter a hangszerkészítés lépéseit is elárulja.

– A fa kiválasztásával kezdődik minden. Az évgyűrűk sűrűsége és iránya előre behatárolja a várható eredményt. A feldarabolt lucfenyőt és juhart legalább tíz évig szárítják. A hegedű fedőlapja és a lélek a puhább lucfenyőből, a hátlap, a káva, a nyak és a húrtartó láb a keményebb juharból készül. A húrtartó, az álltartó és a hangolókulcsok anyaga ébenfa, amit Németországból rendelek. A formát sablon szerint kivágom, a kávarendszerre ráépítem a tetőt és a hátat, legvégül pedig a csigát faragom ki. Ezt követően a hanggerenda, a lélek és egyéb apróságok következnek. A lényeg a részletekben rejlik, mindennek a kulcsa a pontos megmunkálás. A hátlap vastagságát száz ponton kell megmérni, hogy mindenhol megfelelő legyen. Az alkatrészeket csontenyvvel ragasztom össze. A csiszoláshoz szintén sok év tapasztalat szükséges. A végső fázis a lakkozás, amely nagyjából három hetet igényel, és több rétegben történik. Az olajlakkot itthon főzöm, a szeszlakkot pedig áztatom. Fontos, hogy a lakkozás szép, egyenletes legyen. A faragás, a csiszolás, a lakkozás mind-mind kézzel történik – árulja el.

A lakkozás receptje egyébként hétpecsétes titok. Nagyon pontosan el kell találni az arányokat ahhoz, hogy a keménysége megfelelő legyen, ne repedezzen. De a szerszámok közül is sokat maga gyárt. Péter fiatal kora ellenére eddig közel 40 hegedűt készített, a javításokat, a restaurálásokat, a félkész hegedűk befejezését nem számítva. Nincs két egyforma hangszer, állítja, mindig másfajta stílusban dolgozik, de van egy besütővasa, amellyel a hangszer belsejébe beégeti a nevét. Ez alapján lehet ráismerni, melyik az ő alkotása.

Munkái a világ számos pontjára elkerültek, többek között az Egyesült Államokba, Olaszországba, Németországba. Ő látja el hangszerrel a salgótarjáni Dűvő zenekart, a besztercebányai operát, a Kassai Állami Filharmóniát, és még folytathatnánk a sort. Napi 10-12 órát is dolgozik, a hétvégeket azonban igyekszik a családjával tölteni.

Fia, a kilencéves Damián szintén jó kézügyességgel rendelkezik. Sokszor segít apukájának a fűrészelésben, csiszolásban. Most még inkább a gyertyakészítés az, ami érdekli. Abban viszont nagyon ügyes és kitartó, így lehet, hogy ő viszi majd tovább édesapja mesterségét.

A szakma csúcsát egyébként ma is az Antonio Stradivari (1644–1737) által készített hegedűk jelentik. A megmaradt példányok több millió dollárt érnek. Utánozhatatlan hangzásuk titkát még ma sem ismerik, pedig több mint háromszáz éve kutatják.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/31. számában.