Mindenki Marika nénije

A füleki Zupko Mária ilyen ember. Egészen fiatal kora óta tisztában volt vele, hogy a hátrányos helyzetű embereken szeretne segíteni. Ebben az elképzelésében leginkább Montágh Imre motiválta, akinek a munkássága révén, a televízió képernyőjén keresztül találkozott először a beszédfejlesztéssel.

– Kilencedikes voltam, amikor eldöntöttem, hogy logopédus leszek. Egyenes út volt ez, a füleki gimnázium után rögtön felvettek az egyetemre. Már harmadévesként logopédiai asszisztensként tevékenykedtem, negyedikben és ötödikben pedig logopédusként dolgoztam a galántai kórház gégészeti rendelőjében.

Fülekre hazatérve férjhez ment, családot alapított, majd a kisegítő iskolában kapott állást, ami bentlakásos gyermekotthonként is működött. 14 évet töltött az intézményben, itt került közeli kapcsolatba a több tekintetben is hátrányos helyzetű gyermekekkel.

– A családomnak akkoriban természetes volt, hogy először együtt megvacsoráztunk, majd elmentem az otthonba, ahol a gyermekotthon gyermekeit is megvacsoráztattam. Mondhatni, az anya szerepét töltöttem be az életükben. Itt találkoztam először olyan gyerekekkel, akik még karácsonyeste sem kellettek senkinek. Bennem nem a sajnálatot váltották ki, hanem a segítségnyújtás érzését.

Későbbi pályája során alapító igazgatónője lett a videfalvai szociális gondozónak, vezette a besztercebányai munka-, szociális és családügyi központot, sikerült olyan törvénymódosításokat eszközölnie, melyeknek köszönhetően javult az autisták helyzete. Tevékenységét a politika és a saját egészsége is többször akadályozta, de nem adta fel, állta a sarat, és mindig átlendült a nehézségeken. Azt mondja, a kihívások mellé erőt is kap, így tud megküzdeni velük. A füleki Nefelejcs nonprofit szervezet megalapítása is az ő nevéhez fűződik, amely a jelenlegi nyugdíjasotthont működteti. Addig volt ott, amíg úgy érezte, hogy segíteni tud, és van, aki támogatja. Amikor azt érezte, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogyan szeretné, felállt, és nyugdíjba vonult. Kiváltotta a vállalkozói engedélyt, hogy a beszédhibás gyermekeket továbbra is segíthesse. De nem érte be ennyivel, mélyebbre ásott, hogy megismerje a családi hátterüket is.

– A kisegítő iskolában lévő gyerekeknél tapasztaltam először, milyen nehéz körülmények között élnek. De abban az időben legalább kötelezték a szülőket, hogy dolgozzanak, és lehetett feléjük valamiféle elvárást támasztani a gyerek megfelelő iskoláztatását, ruháztatását illetően. Ma már alanyi jogon jár nekik a juttatás, a családtámogatás, amiből nem biztos, sőt, biztos, hogy nem a gyereket támogatják.

Mária 2008-ban kezdett komolyabban foglalkozni a szociális esetek feltérképezésével. Azt mondja, jó az együttműködés a városi hivatal szociális osztályával, a szociális hivatallal, de főleg az óvodák és iskolák pedagógusaival, hiszen ők közelről ismerik a gyerekek problémáit. Az óvónők, tanítónők csodapartnerek. Úgy térképezik fel az igényeket, hogy a családok nem is számítanak az ajándékra. Amikor ellátogatnak hozzájuk, és a mélyszegénységben élők végtelen szeretetét látják, lelkileg ők is töltődnek. Ezt pénzért nem lehet csinálni. Vagy szívből, vagy sehogyan.

2017 augusztusa mérföldkő volt Zupko Mária életében. Ekkor kapta meg a Külhoni Magyarságért díjat.

– Akkor azt gondoltam, hogy még nem tettem eleget. Ezért azóta folyamatosan tevékenykedem, ki sem látszom a munkából. Akkor, 64 évesen kaptam egy ajándékot, egy csodát, és úgy éreztem, ezért meg kell dolgoznom. Antall Józsefnek volt egy nagyon szép gondolata: Teszem a dolgom, amíg tudom, s amíg lehet. Vele volt szerencsém személyesen is találkozni, s ez emberileg nagyon megérintett. Ezt a gondolatát magamévá tettem, és mikor jöttek a kihívások az életben, akkor mindig azt mondtam: van egy célom, amiért ezt át fogom lépni.

Az önkéntesek és a katolikus karitász tagjai mindig olyan családokat segítenek, ahol van gyermek, a szülők nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, és hangsúlyt fektetnek a gyerekek megfelelő higiéniájára, iskoláztatására. Egyre többen tudják, hogy ezzel foglalkozik, és megállítják az utcán. Mindenki Marika nénije. Így szólítják ismeretlen emberek is, ami rendkívül jóleső érzés.

Idén karácsonykor is számos család szentestéjét varázsolják szebbé. A Don Bosco társasághoz írt pályázatok eredményeként egy sokgyermekes család ruhaneműt és ágyneműket kap, egy másikhoz pedig, ahol a nagymama egyedül neveli a négy unokáját, automata mosógép kerül.

A Tesco élelmiszergyűjtésének köszönhetően pedig 45-50 füleki család kap tartós élelmiszert és tisztálkodási szereket.

– A legtöbb esetben fogyatékkal élőket gondozó családokat választunk. Hiszen gondoljunk bele, hogy aki ilyen embert ápol, az az év 365 napján 24 órát dolgozik, és a betegért feláldozza az életét.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/50. számában.