Mindenki a gútai hajómalomnál lesz augusztus derekán

2020. augusztus 6., 10:16
ma7

A pandémia a legtöbb nagy rendezvény szervezőjét arra kényszerítette, hogy lemondják a 2020-as évadot. Sorra maradnak el a koncertek, fesztiválok, ahogy a gútai vásár is, hiszen a bizonytalanság ellehetetlenítette a tervezést. A Hajómalom fesztivált immár harmadik alkalommal szervező helloGúta polgári társulás azonban azt mondta, hogy ha nem is tudják helyettesíteni a nagy tradíciókkal bíró és nem kisebb népszerűségnek örvendő város által szervezett Vásárt és búcsút, legalább a kisebb méretű ámde ugyanakkora energiával és szeretettel készülő fesztiválra egy kirakodóvásárt szerveznek idén és a szombat délelőtti és délutáni programokra a belépést ingyenessé teszik, hogy a gútaiaknak ne kelljen teljesen lemondaniuk a vásári hangulatról.

Így az eddigi “ízek, dallamok, barátok” jelmondatot felváltotta az “...egy kis búcsú”- szlogen.

A legfőbb cél még mindig a hajómalomra felhívni a figyelmet, ami idén különösen aktuális, hiszen épp nyilvános gyűjtés zajlik a malomkerék helyreállításáért. A programok összeállításánál ugyanúgy fontos maradt számunkra, hogy alkossunk valamit, hogy felvidéki bandákat is szerepeltessünk és, hogy hozzáadott értékkel bírjon amit létrehozunk.”

„Például a Pósfa és Parno Graszt fúziót még soha, senki sem láthatta eddig. Továbbra is készülünk közéleti és családi kísérőprogramokkal és a gasztronómiai körítésbe is csempészünk helyi ízeket” – mondta Forgács Attila a fesztivál programigazgatója.

foto4.jpg

A kapunyitás pénteken 15:00-tól lesz. Erős kezdés gyanánt mindjárt ott lesz a Slam Poetry, ahol Pion István, Gyenge Veroni, György Ádám, valamint Jakuza lépnek fel és működnek közre a párkányi Funk You zenekarral. A nap fő fellépője a Last Blues Band, akik nemrég elhunyt társukra, Sárközi Imrére emlékezve adnak koncertet. Őket követi a dunaszerdahelyi Groove Train funky ütemei, majd az éjszaka hátralevő a kívánságokról és az emlékekről fog szólni, hiszen Dévényi Tibi bácsi terelgeti a lemezlovakat.

Szombaton már délelőtt 10:00-tól kirakodóvásárral várják a családokat, akik kocsikázhatnak a Dögösben, kenuzhatnak, rengeteg fa gyermekjáték, körhinta, arcfestés, kisállatsimogató, üvegfestés workshop, gyermekszínház várja őket. Napközben Szászi Zoltán Télig mese könyvbemutatója és egy nyilvános beszélgetés a malom jövőjéről várja az érdeklődőket “Egy malomban őrlünk” címmel.

foto5.jpg

A helyi csoportok fellépésével tarkított nap ingyenes blokkja 17:00-kor zárul és az esti koncertekre szintén 6€ eurós belépő fejében lehet bejutni.

A felvidéki Estendøn kezdi a koncertek sorát és őket követi a fesztiválok kedvence, a mindenkit megtáncoltató Parno Graszt, akik egy közös muzsikálásra is adták a fejüket az utánuk következő táncházban csapató Pósfa zenekarral, akik a gútai sortáncjárás állandó muzsikusai és nemrégiben megnyerték a Felszálott a Páva c. tévés vetélkedőt.

foto3.jpg

A Hajómalom Fesztiválra a járványügyi szabályoknak megfelelően csak maszkban engedélyezett a belépés, étel-ital fogyasztásánál a maszkot le lehet venni természetesen, jegyek is csak korlátozott számban elérhetőek, amelyek 2 fajta módon vásárolhatóak meg. 

1. online: https://oneticket.sk/iii-hajomalom-fesztival-21?lang=sk 2. hivatalas eladó pontokon, melyek a következőek: DUNTEL - Komárom, Tesco (Pozsonyi út 4018) DUNTEL - Dunaszerdahely, Tesco DUNTEL - Dunaszerdahely, OC Max DUNTEL - Dunajská Lužná, COOP CENTER Furbify - Gúta, Győr utca.