2021. június 15., 11:41

Micro:bitek segítik az informatika oktatást Füleken

Sikeres pályázatoknak köszönhetően új számítógépes eszközöket vásárolt a füleki II. Koháry István Alapiskola és a Füleki Gimnázium.

microbit
Fotó: internet

A füleki II. Koháry István Alapiskolában a járvány időszakban sem állt meg az élet. A téli hónapok folyamán az intézmény számítógépes eszközökre, pontosabban micro:bitekre és azok kellékeire pályázott a Slovak Telekom alapítványához.

A pályázat sikeres volt, így

az iskola 1000 eurós támogatásban részesült,

amelyet az említett eszközök vásárlására költöttek.

A BBC micro:bit egy oktatási célra létrehozott mikroszámítógép, amely sokrétű alkalmazást tesz lehetővé, legyen az játék fejlesztése, viselhető eszközök (pl. okosóra, lépésszámláló) tervezése és megvalósítása, kísérletezés a szenzorok által mért adatok felhasználásával, vagy éppen külső eszközök irányítása. A mikroszámítógép tartalmaz többek között egy 5x5-ös LED kijelzőt, gyorsulásérzékelőt, hőmérséklet- érzékelőt, fényérzékelőt, irányérzékelő szenzort is.

Fazekas Csaba, informatika szakos pedagógus elmondta:

az informatika órákon és szakkörökön nagy hasznát veszik majd az új eszközöknek,

bár egyelőre nem engedélyezett az informatika oktatása az iskolákon.

Iskolánk tisztában van azzal, hogy napjainkban milyen fontos a programozás és az algoritmusos gondolkodás elsajátítása.

Éppen ezért, a tőlünk telhető legtöbbet megtesszük, hogy diákjaink már egészen fiatal kortól, játékos formában találkozhassanak ezekkel a témakörökkel, és megismerhessék a gyakorlati fontosságukat is”- nyilatkozta.

A tervek szerint a legügyesebb diákok ki is kölcsönözhetik majd az eszközöket, hogy a hétvégék vagy az iskolai szünetek alatt otthon is kísérletezhessenek velük.

Micro:bitek, drónok és Lego-robotok segítik az oktatást a Füleki Gimnáziumban

A Füleki Gimnáziumban idén, több futó projekt mellett, az IN-NOVA PT segítségével sikerült támogatásokhoz jutnia az iskolának. Az egyik projekt keretében különböző készletekkel, szenzorokkal, programozható kisautókkal bővítették micro:bit-parkjukat, melyre a Telekom alapítványától (Nadačný fond Telekom pri Nadácii Pontis) sikerült anyagi forrást szerezniük. Ezeket az eszközöket az informatika és a fizika oktatásánál fogják kihasználni.

„Az IN-NOVA PT segítségével

mesterséges intelligencia kategóriában nyújtottuk be következő pályázatunkat.

Mivel az informatika és maga az emberiség is nagy léptekkel halad ebbe az irányba, úgy döntöttünk, hogy megismertetjük diákjainkat ezzel a nagyon érdekes tudománnyal is. Tesszük ezt olyan formában, hogy ne csak száraz, teoretikus információkat kapjanak, hanem maguk is ki tudják próbálni az említett rendszereket”- nyilatkozta Kerekes László, az intézmény igazgató helyettese.

Ilyen az Amazon Echo intelligens asszisztens, amit (akit) az angol konverzáció keretén belül használnak majd a tanárok.

Sikerült beszerezniük programozható drónokat és intelligens önjáró robotot is, amiket a diákok a robotikaszakkör keretén belül fognak programozni.

Az elméleti információkat a tanulók a kassai egyetemen kaphatják meg, ahol ősszel előadások várnak rájuk. Erre anyagi forrást az SK-NIC alapítvány biztosított.

„Biztosak vagyunk benne, hogy ezeknek a projekteknek köszönhetően továbbra is jól felkészített diákokat tudunk átadni a szlovákiai és a külföldi egyetemeknek”- zárta az igazgató helyettes.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.