Mi csak lassíthatjuk az asszimilációt

Mit érdemes tudni rólad?

Bő húsz évvel ezelőtt csöppentem a színjátszás világába. Gyermek- és diákszínjátszóként több társulatnak is a tagja voltam, sőt saját társulatot is működtettem. Dolgoztam televízióban, tanulmányokat folytattam szociálpedagógia, drámapedagógia, valamint televíziós műsorkészítő szakon. Tanultam zenélni is, bár nem ez a legerősebb oldalam. Vőfélykedem, túrákat vezetek a Pilisben, s néha-néha informatikai feladatokba is belekóstolok. Hangszereket gyűjtök, és igyekszem mindet alapszinten megszólaltatni. Tanító figurának tartom magam. Mindig is vonzott az önmagam és mások ismereteinek, gondolkodásának bővítése. Ösztöndíjasként lehetőségem nyílt arra, hogy a felvidéki magyarság egy részével törődjek, ami hihetetlenül nagy felelősség.

Milyen elképzelésekkel érkeztél Fülekre?

A programciklus előtti felkészítő hét végén, az utolsó napon háromszor is elsírtam magam meghatódottságomban. Úgy éreztem, hogy mi tényleg a magyarság nagykövetei, vagy ilyen értelemben a „kiskövetei” vagyunk, szerte a Kárpát-medencében és az egész világon. Ezzel a lelki attitűddel, töltöttséggel érkeztem a Felvidékre. Viszont nagyon hamar arcul csapott a valóság, hogy ez sajnos nem így működik, mert az asszimiláció általunk nem állítható meg, csak minimális mértékben lassítható. A megmaradás a helyi emberek hozzáállásán múlik, akik, úgy érzem, hogy talán kicsit feladták önmagukat, és igazából észre sem veszik azokat az apró presszúrákat, amelyek hatással vannak rájuk. Megdöbbentő a rengeteg szlovákból átvett szó használata, a felismerés, hogy ha valaki magyarul beszél, annak még nem feltétlenül az az anyanyelve. Ha az anyaországból érkezik ide pár napra valaki, annak ez fel sem tűnik, de nekem már igen. Hozzá kell tennem, hogy ezt nem kimondottan Fülekre értem, hanem általában a felvidéki magyarokra. Füleken erős az összetartás, nagyon inspiráló az ittlét. Érezhető a befogadás, az elfogadás szándéka és a nyitottság. Nagyon hamar fülekivé váltam, otthon érzem magam, és ez főképp az itteni embereknek köszönhető. 

Elsősorban a Csemadokot segíted, de a tevékenységed jóval szerteágazóbb. Mi mindent csinálsz?

Ez abból fakad, hogy a mentorom, Szvorák Zsuzsa tevékenysége is szerteágazó. Ösztöndíjas feladataim közt szerepel a zenei kíséret a Ringató foglalkozásokon, a Zsibongó és az Apropó színjátszó csoport segítése dramaturgként és rendezőasszisztensként. Ezenkívül a füleki és a járási Csemadok-szervezetek segítése, a programjaik szervezésében való részvétel, pályázatok megírása, elszámolása. A Füleki Gimnáziumban segítem a diákokat a vers- és prózamondó versenyekre való felkészülésben, könyvbemutatókon voltam beszélgetőpartner, de a magyar közösségi ház gondnokaként is tevékenykedem, és még sorolhatnám. Azt szeretem az ösztöndíjas létben, hogy ez huszonnégy órás feladat, ugyanakkor nagyon változatos. Ha lehetne, ezt csinálnám egész életemben.

Melyik feladat áll hozzád a legközelebb?

Mivel dráma tagozaton végeztem és a mentorom két színjátszó csoport rendezője, ezért a színjátszó csoportokkal való munkát kedvelem leginkább. A szövegkönyv előkészítésével, dramaturgiájával, a csapat összetartásával, kísérésével foglalkozom. Nagyon büszke vagyok mindkét társulatra, igen jónak tartom őket. Nyolc évig jártam a magyarországi országos diákszínjátszó fesztivál döntőjére, úgyhogy van összehasonlítási alapom. Az idén az a faramuci helyzet állt elő, hogy a Füleki Gimnázium megmaradását úgy tudjuk leg-inkább segíteni, ha a szlovák tagozaton is elindítunk egy színjátszó csoportot. Mivel a gyermekhiány ezt az intézményt is sújtja, úgy véltük, hogy vonzóbbá tudjuk tenni az iskolát, ha újítunk. Reméljük, eredményes lesz.

Nemcsak Füleken, de a környéken is tevékenykedsz. Milyen területet fed le a munkád?

Ipolyvarbótól Rimaszombatig és Óbásttól Losoncig járom a környéket. Ipolyvarbón kéthetente Ringató foglalkozást tartunk az óvodában. Ugyanúgy Ajnácskőn, Füleken a magyar közösségi házban, és bár most felújítás alatt áll a Štúr Utcai Óvoda, tavaly ott is tartottunk pluszban heti rendszerességgel Ringatót. Néha Losoncon is csatlakozom a foglalkozáshoz. Rimaszombatba jártam zsűrizni a mentorom helyett, mert néha az is a feladatom, hogy őt tehermentesítsem. Óbástban én voltam a Mikulás, de a ragyolci és fülekpüspöki rendezvényeken is gyakran részt veszek. Sajnos nem minden meghívásnak tudok eleget tenni, annyi a feladat.

Mihez fogsz az ösztöndíjas évek után?

Az eddigi életem úgy alakult, hogy mindig valami újba kóstoltam bele. Dolgoztam kommunikációs osztályon egy induló légitársaságnál, voltam szabadidőszervező művelődési házban. Most úgy néz ki, hogy egy régi célom teljesül, s az informatika felé mozdulok el a cimboráim startupjában. Az őszi önkormányzati választásokon egy kis csapattal indulunk. Én képviselőjelöltként próbálom magam megméretni kicsiny falumban, hisz Pilisborosjenőt is kell segítenem. És folytatom az eddigi tevékenységeimet. Akad otthon is feladat bőven.

Jó tanács az utódodnak?

Egyrészt borzasztóan szerencsés, mert igen jó közösségbe kerül, nagyon jó mentort, nagyon jó feladatokat fog kapni, másrészt borzasztóan szerencsétlen, mert rengeteg feladatot is. Itt egyszerre hét dolgot kell észben tartani. Abból három rendezvény, négy csoportfeladat és még ki tudja, mi minden, ezért fejben nagyon ott kell lenni. Kívánom neki, hogy csodás kilenc, esetleg kétszer kilenc hónap álljon előtte!