Mi a közös bennünk és az 56-os fiatalokban? Semmi!
Somorja főterén gyűltek össze a megemlékezni vágyó helyiek, akik az otthon melegét egy kis időre felváltva megemlékeztek azokról, akik a legdrágábbat áldozták fel a szabadságunkért: az életüket. Vajon megérdemeltük?
A megemlékezés főszónoka Kovács Koppány volt, akit a helyiek a Csemadok oszlopos tagjaként, míg Kárpát-medence szerte a Rómeó Vérzik zenekar frontembereként ismernek. Mint fogalmazott,
56-ban kimozdítottuk a diktatúra egy helyben ketyegő óráját, a rend, a felelősség forradalmával.
Mi a közös az 56-os Corvin közi srácokban és bennünk, mai fiatalokban? Kovács Koppány saját kérdését meg is válaszolta: semmi! Az égadta világon semmi!
1956-ban elvek voltak, az egyetemisták bátran kiálltak, az emberek összefogtak egy szebb jövőért. Amikor tudták, hogy vesztenek, nem taktikáztak, hanem az utolsó csepp vérükig harcoltak.
Elvek és tartás nélküli magyarokká váltunk, akiknek nem fontos a pék nemzetisége. Ott tartunk, hogy az új somorjai utcanevek ellen, amelyeket a város híres szülötteiről kapják nevüket, helyi magyarok gáncsoskodnak. Saját vérünk támad, mert kiállunk elveinkért, múltunkért.
Csak hátrálunk, hátrálunk, pedig már azt sem látjuk, hova.
Ahogy Kovács Koppány fogalmazott, legalább nekünk legyenek elveink, ha már odafenn a vezetőinknek nincsenek, s ne elégedjünk meg az odavetett koncokkal. Mondjuk ki bátran: önrendelkezést szeretnénk! Nem akarunk másodrendű polgárai lenni az országnak! Ne csak várjunk, tegyünk érte, legyünk a közösség része, harcoljunk meg a magyarságunkért. Igazunkért álljunk ki, s legyünk büszkék 1956-ra!
