Merj nagyot álmodni!
Szeptember utolsó előtti napján jól felépített, olykor mulatságos, máskor megható vetítettképes-előadást tartott Vujity Tvrtko Kistárkányban. Kedvenc felvidéki falujában gyakran megfordul, mert itt lakik Bálint Stefánia, az a gimnazista leány, aki 2018-ban elnyerte a Hétköznapok Hőse címet, amelyet ugyancsak ezen az estén adtak át a kitüntetettnek. De haladjunk sorjában!
A teltházas előadás azzal kezdődött, hogy egy rövid filmet láthattunk arról, milyen különleges helyeken fordult meg Tvrtko riporterként. Láttunk filmkockákat a délszláv háborúról, Csernobilról, Kínáról, a romániai falurombolásról, Kis- és Nagyszelmencről, a kettéosztott faluról….mintegy előre vetítve az előadás mottóját: Merj nagyot álmodni!
Majd azzal folytatta, hogy 120 országot vizsgáltak meg abból a szempontból, polgárai mennyire optimisták, mennyire boldogok. Kiderült, hogy ezen a listán Magyarország a 117. helyet foglalja el, őt már csak Ruanda, Mozambik és Haiti követi, három olyan ország, ahol az élet meglehetősen tragikus módon zajlik. Előadásának egyik vezérfonala: Nem jogos a pesszimizmusunk, mert a Föld sok-sok országában az élet sokkal nehezebb, az emberek mégis jobban tudnak örülni az életnek.
Ezt követően azokat a sorsfordító pillanatait mesélte el, amelyek meghatározták további életét. Betöltött 46 évének egyik legmeghatározóbb pillanata, a 2000-ben hazahozott utolsó hadifogollyal, Toma Andrással kapcsolatos, aki 55 évet töltött Tatárföld egyik elmegyógyintézetében. Elmesélte, hogy medvevadászként tudtak csak bejutni az országba, és roppant nehezen lehetett szóra bírni a férfit. Felejthetetlen, élmény volt, amikor Toma végre kimondta az első magyar mondatot, és felemelő érzés, amikor elszavalta a legszebb magyar verset, a Szózatot. Részletezte, hogyan sikerült felkutatniuk Toma származási helyét, majd a még élő testvéreit, Jánost és Annát, akikkel 3 és fél évet élhetett még együtt.
Következő történetei már a Koreai NDK-val voltak kapcsolatosak, beszélt arról, milyen elzártan, a józan ész számára felfoghatatlan módon élnek ott az emberek, ahol minden csak Kim Ir Szen elvtársról és családjáról szól. Amíg ez a diktatúra kegyetlen és embertelen, addig a Türkmenisztánban tapasztalt diktatúra leginkább nevetséges. Hogy miért, azt is példákkal illusztrálta, hangsúlyozva: gondoljuk csak el, saját problémáink mennyire eltörpülnek az itt élőkéhez képest.
Azután egy boldog ember került sorra, Nick Vujicic, aki Ausztráliában kéz és láb nélkül jött a világra, mégis a boldogság nagykövete Földünkön. Amikor elhozták őt Magyarországra, Budapesten 20 000, Debrecenben 8000, Pécsett 6000 ember volt rá kíváncsi, pedig nem rock sztárról vagy híres sportolóról van szó. Egy boldog ember mindössze, aki azt tanította meg nézőivel, hogy vereség nem létezik, csak győzelem, vagy tanulság.
Ezt a szomáliai Németh Szamira története követte, akinek apját és testvéreit bőrük színe miatt gyilkoltak le, s akit Tvrtkoéknak sikerül kimenteni a polgárháború sújtotta országból. Mivel szokásai és vallása miatt nem sikerült beilleszkednie magyarországi rokonainál, egy éven át Tvrtkoéknál élt. De mert egyetlen percre sem veszítette el hitét, élete végül pozitív fordulatot vett azzal, hogy megismerkedett egy sorstársával, ma pedig boldog családanyaként Manchesterben él.
A következő példa Kembe Sorelről, a kongói-magyar származású színészről szólt, aki Kongó képviseletében vívóként részt vett az athéni olimpián, majd szlalom sízőként egy téli olimpiára is kijutott. Igaz, hogy elsőként ki is esett a versenyek során, de mégis valóra váltotta álmait.
Az utolsó elmesélt pozitív kicsengésű történet az erdélyi magyar tornaedzővel, Károlyi Bélával volt kapcsolatos, akinek tanítványai 9 olimpiai aranyérmet szereztek, s aki ennek ellenére kénytelen volt elhagynia szülőföldjét. Feleségével Houstonban telepedett le, ahol az amerikai tornasport szövetségi kapitánya lett. Már Amerikában volt egy olyan tanítványa, akit eltanácsolt a sportágtól, mert alkatilag nem felelt meg a követelményeknek, a lány azonban nem hagyta magát lebeszélni álmairól. Még akkor is ragaszkodott hozzájuk, amikor súlyosan megsérült, és mindenki más befejezte volna sportpályafutását. Saját felelősségére ő akkor is tovább edzett, ráadásul tartalékként kijutott az Atlantai olimpiára, ahol elszakadt bokaszalaggal képes volt megnyerni honfitársainak a csapatversenyt. Minden példa arról szólt: Ha van egy álmod, azt valósítsd meg! Hisz Isten szereti a győzteseket!
Miután Vujity Tvrtko az előadás bevételét jótékonysági célokra ajánlotta fel, az est végén a befolyt összeget Bálint Stefániával együtt kiosztották 3 rászoruló család között: elsőként a Csicsman hármas ikreket szólították színpadra, akik roppant tehetséges gyerekek, ám édesanyjuk, akinek nincs állandó munkahelye, egyedül neveli őket. Az összegből a művészeti alapiskolai tandíjat tudja fedezni a gyerekeknek.
A második díjazott a Fodor család. Fiúknak, Patriknak egy vakcina beadása után kezdett romlani az egészségi állapota, a terápia viszont nagyon drága, ehhez kívántak hozzájárulni az adománnyal. Végül Perbenyíkben az idén leégett egy családi ház emelete és tetőszerkezete, a földszint pedig teljesen beázott. Harmadikként őket támogatták a bevételből.
Tvrtko magával hozott egy vak fiút is, akit 12 éves kora óta ismer, s aki erős akaratával és hitével beiratkozott a jogi egyetemre, és azt summa cum laude fejezte be. Ő is biztató szavakat intézett a nézőkhöz, saját példájával igazolva: mindenkiben ott van a lehetőség, hogy hőssé váljék.
Végül Tvrtko a Cipősdoboz-akció Túl minden határon! idei jószolgálati nagykövetének, Bálint Stefániának a Hétköznapok Hőse-kitüntetést adományozta.
