2018. augusztus 28., 10:37

Méltó ünnepséget rendeztek a falu 880. évfordulójára Helembán

Kétnapos színes rendezvénysorozattal ünnepelték a hétvégén a falu első írásos említésének 880. évfordulóját Helembán.

img_1169.jpg
Médialapozó
Fotó: Virsinszky Tamás

A program szombaton délután a falumúzeum udvarán tartott kultúrműsorral vette kezdetét. A műsorban felléptek többek közt a helyi óvodások Gyekes Boglárka és Veres Ilona vezetésével, a helyi Őszi Rózsák asszonykórus és a Helembai Pengetők citerazenekar. Zeneműveket adott elő Gúdor Rebeka hegedűn, valamint Fóthi Virág, akit Peck Viktor kísért gitáron, illetve a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola tanárai, Bartman Stella és Czuczor Éva is bemutatkoztak a közönségnek.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Kosznovszki Henrietta, Helemba község polgármester asszonya köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Gosztonyi Jenőt, a szomszédos Ipolydamásd község korábbi polgármesterét, Ferencz Gyöngyit, Szob város polgármester asszonyát, illetve Bánsághi Vince festőművész, a község tiszteletbeli polgárának családtagjait, valamint minden meghívott vendéget és a község lakosait.

"Amint egy család életében is fényt hoznak az ünnepnapok, ugyanúgy egy közösség életében is. Az immár hagyományos fesztivál mellett idén szülinapot is ünnepelünk, a község első írásos emlékének 880. évfordulóját" - mutatott rá beszédében Kosznovszki Henrietta, majd nagyvonalakban ismertette a falu történetét.

Kosznovszki Henrietta, Helemba község polgármestere
Fotó:  Virsinszky Tamás
Kosznovszki Henrietta, Helemba község polgármestere

A jelenleg 685 főt számláló kis falu festői környezetben fekszik a Burda hegység lábánál, az Ipoly és a Duna torkolatánál. Az első írások 1138-ban említik a községet Villa Helenba néven, amikor is királyi birtokként szerepelt. Az első település közvetlen a Duna partján helyezkedett el, valószínűleg azért mert halászfaluként létesült.

"Az évszázadok során a falunk és az itt élő emberek nagyon sok történelmi eseményen mentek keresztül. Volt itt tatárjárás, ami után a lakosok beköltöztek a dunai szigetre, később a törökök égették fel az itt létesült második települést, ezután a megmaradt lakosság letelepedett az Ipoly mentén, amit az 1838-as árvíz pusztított el. Aztán hol ide, hol oda csatoltak bennünket, de az itt lakó emberek ragaszkodásának, szorgalmának és kitartásának köszönhetően a falu mindig újraépült. Községünk múltjára, mi helembaiak joggal lehetünk büszkék" - hangsúlyozta a polgármester asszony.

Átadták a falu díjakat

Az elődök munkájának tiszteletére és megbecsülésére hozták létre két éve Helemba falu díját, melyet idén Bogdányi József (posztumusz) és Gosztonyi Jenő kapott meg.

Bogdányi József 1977-től volt a Helyi Nemzeti Bizottság elnöke, s a község elöljárójaként számos fontos fejlesztést vitt végbe a településen, majd 1990-ben a falu első demokratikus úton megválasztott polgármestere lett, s eredményes munkáját mutatja, hogy ezt a tisztséget még három cikluson át, egészen 2002-ig töltötte be. Jelentős lépéseket tett a határon átnyúló kapcsolatok kialakítása terén, s a 2000-ben elbontott Ipoly-híd újjáépítésének indítványozója volt.  

Gosztonyi Jenő, Ipolydamásd korábbi polgármestere
Fotó:  Virsinszky Tamás
Gosztonyi Jenő, Ipolydamásd korábbi polgármestere

Gosztonyi Jenő 1990-től 2006-ig, négy választási cikluson át volt Ipolydamásd község polgármestere. Nemcsak saját községéért dolgozott, hanem Helembáért is és az Alsó-Ipoly mentén élő minden emberért. Bogdányi Józseffel közösen alapozták meg Helemba és Ipolydamásd között a testvértelepülési együttműködést, ezért is részesültek most mindketten egyszerre a kitüntetésben.

A falu díjainak átadása után Gerstner István műveiből, valamint a gyermekek számára megrendezett kovácspataki alkotótábor munkáiból nyílt kiállítás a falumúzeum épületében, melyet Gerstner Ákos, a Pro Culture Parkan nonprofit szervezet elnöke és Bánsághi Tibor Vince, az egykor Helembán élt híres festőművész, Bánsághi Vince unokája nyitottak meg.  

Gerstner Ákos megnyitja a kiállítást
Fotó:  Virsinszky Tamás
Gerstner Ákos megnyitja a kiállítást

A fesztivál programja a továbbiakban a szobi mazsorett csoport vezette zenés felvonulással folytatódott, majd a helyi sportpályán számos egyéb szórakozási lehetőség várta a gyerekeket és a felnőtteket. Átadták az augusztus folyamán elkészült új játszóteret, amit nyomban birtokba is vettek a legkisebbek. A szombati nap során fellépett még a Pásztortűz néptáncegyüttes, Nagy Noémi nótaénekes, a Gajmó Band, Fresh Andi, az este pedig táncos mulatsággal és tűzijátékkal zárult.

Az első világháború áldozatairól is megemlékeztek 

A kétnapos rendezvénysorozat zárásaként vasárnap ünnepi szentmisét tartottak a helyi Szent Imre római katolikus templomban, melyet Hupka József plébános és a helembai származású Puskás Róbert Antal, pálos rendi szerzetes celebrált.

Hupka József plébános és Puskás Róbert Antal pálos szerzetes
Fotó:  Virsinszky Tamás
Hupka József plébános és Puskás Róbert Antal pálos szerzetes

A szentmisét követően megemlékezés volt az első világháború áldozatainak felújított emlékművénél, melynek rendbetételéhez Helemba község a Bethlen Gábor Alaptól nyert támogatást. Az emlékműnél az oroszkai hadimúzeum önkéntesei álltak díszőrséget, a Szőgyéni férfi dalkör pedig katonadalokat énekelt, majd felolvasták az első világháborúban elesett 35 helembai katona névsorát.

A száz éve véget ért „Nagy Háború” áldozatainak emlékművét Kosznovszki Henrietta helembai és Rományik Ferenc ipolydamásdi polgármester közösen koszorúzta meg.

Képgalériánk megtekinthető:

Az első világháború áldozatainak felújított emlékműve
Fotó:  Virsinszky Tamás
Az első világháború áldozatainak felújított emlékműve

img_1169.jpg
+24 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.