2023. május 2., 14:16

Méltatlanul kevés működési támogatást kaptak - A lévai Reviczky Társulás nyílt levéllel fordult a városvezetéshez

A Reviczky Társulás elégedetlen a városi önkormányzattól az idei esztendőre kapott támogatás mértékével, a megítélt 1000 euróval. A társulás elnöke, Urbán Zoltán nyílt levélben fordult a városvezetéshez.

reviczky urbán
Urbán Zoltán egy "reviczkys" rendezvényen.
Fotó: Archívum
A kultúrára szánt forrás összesített mérlege 30 ezer euró, ami több mint tavaly s az előző években. Lévén a polgármesterrel a kapcsolatunk kielégítő, így bíztunk a múltban megítélt összegeknél nagyobb támogatásban, jogosan. Az év elején megtartott beszélgető est folyamán városunk első emberét erről is kérdeztük. Nem zárkózott el, sőt egyenesen támogatásáról biztosított minket az adott ügyben, s hangsúlyozta, hogy minden erejével azon fog dolgozni, hogy a költségvetésben a kultúrára allokált összeg meghaladja a múltbélieket. Igen ám, csak a komissziónak más volt az álláspontja, s mindössze 1000 eurót ítéltek meg, ami azért is kevés, mert 700 eurót »vissza is vesznek« ingatlanadó formájában”

– fogalmazta meg kérdésünkre Urbán Zoltán, majd így folytatta:

Személyesen részt vettem s fel is szólaltam az ülésen. Ecseteltem társulásunk 110 éves történelmét s kellő szerénységgel rámutattam a hiányosságokra is, melyek a kritériumok abszentálásában valósultak meg. Úgy látom, hogy boldog-boldogtalan igényelhet s kaphat is támogatást, irány és elképzelés nélkül. Véleményem szerint szubjektív önös érdekek mentén született döntés.”

A társulás elnöke az ügy kapcsán levelet is váltott a polgármesterrel, Ján Krtíkkel, április 18-án pedig személyesen is tanácskoztak. Elmondása szerint a városvezető itt csalódottságát s ellenszenvét fejezte ki az ítélettel kapcsolatban, majd ígéretet tett, hogy személyesen berendeli az összes tagját a kulturális komissziónak és számonkéri a döntést. Urbán Zoltán szerint ekkor még lett volna lehetőség a közgyűlés alkalmával megváltoztatni a megítélt összeget, de ez nem történt meg, ugyanis azt április 27-én egyhangúlag elfogadták.

Öröm az ürömben, hogy a polgármesteri alapból erre az évre 300 + 300 eurót ígértek a Reviczky Társulásnak és a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának. A kulturális bizottság által megítélt 1000 euróval sem sok ez, annál is inkább, hogy az éves rezsiköltségünk mintegy 10 ezer euró. Ami pedig a megyei támogatásokat illeti, azt kell mondjam, hogy a SMER-es időkben bőkezűbbek voltak velünk…”

– tette hozzá csalódottan Urbán Zoltán, aki a minap egy nyílt levélben fordult a városvezetés felé.

A levelet változtatás nélkül az alábbiakban közöljük:

„A barátság is csak véges dolog, úgy látszik, aminek az élet törvénye szab határt“ – mondta volt Kertész Imre Nobel-díjas írónk. Bátorkodom szabad fordításban egy árnyalatnyit módosítani a gondolatmeneten, s a barátságot az együttélés szókapcsolattal megtoldani. Mint mindennek, annak is megvannak a normatívái s a maga szerény rendje.

Rendben akkor találtatik, ha a segítség viszonzásra lel. A lévai magyarság s azon belül is a Reviczky Társulás ebből a szempontból mindenkori partnerként viselkedett. A kulturális komisszió, a városi tanács s a közgyűlés álláspontja egy rémisztő képződményként támadt a magyar kisebbségre Léván, s Szent György havának első hetében 1000 euróval honorálta a Reviczky Társulás 110 éves áldozatos munkáját! A hungarofób önös érdek felülírta a józan keresztényi értékeket!

A források eloszlását s azok allokációját figyelembe véve, jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy milyen értékek mentén valósult az meg, s miért „vándorol“ a kultúrára szánt összköltség majd 30%-a jelenlegi, illetve volt tagok zsebébe? A fékek és ellensúlyok fogalma, valamint az elfogadás hangzatos „rikácsolása“ csak addig időszerű, amíg az adott témakör nem érinti a magyarságot?

Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy az adózás pillanatában nem képez szempontot a nemzetiség és a vallási hovatartozás. Mily elfogadó! A „visszacsorgatásnál“ ettől a tisztelt hölgyek s urak általában eltekintenek!

Addig rendjén találtatik minden, míg koszorúzunk s táncolunk, de amint közösségként viselkedünk, s jogosan várjuk el a támogatásukat, már egy sáltól is be tetszenek ifrikálni, s bátorkodom megtetézni, hagyják lassan a gyermekeink fejére omlani a Juhász Gyula Alapiskola tornatermének mennyezetét! Ahol tudják, megfúrják nemzettársaink törekvéseit, s hagyták volna feledésbe merülni neves nagyjaink sírjait! „Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak.“

A tiszteletet kiérdemeltük! Azt elvárjuk, mert megadtuk! Folytathatnám kikeletig, de nem teszem. Gusztustalan és kiábrándító! A mi elveink nem nyúlékonyak, annál inkább sziklaszilárdak!

Bars és Hont vármegye a mi otthonunk is, egy évszázada képviseljük Léva városát, öregbítjük hírnevét. Hozzáadott érték ez kérem, kézzelfogható eredmények, legyünk szerények.

Nem, nem a kis gömböc szól belőlünk, annál inkább a csalódottság! „Mostohakölök“ szerepben nem kívánunk tetszelegni tovább, s kikérjük magunknak, hogy a továbbiakban az „édes szülő“ fogalmával kacérkodjanak!

Vegyék tudomásul, hagyományaink ápolását, nagyjaink emlékét s a magyarság egyetemes értékeit ezentúl is ápolni kívánjuk, ha tetszik Önöknek, ha nem! Mi még élünk, élni akarunk, de leginkább túlélni! Aggódunk! A radikalizálódás és a xenofóbia előretörése városunkban is megjelent. A mindenkit megbélyegző liberálbolsevizmus és a politikai amatörizmus háttérbe szorítja az alkotni kívánó polgártársaink, s a mi törekvéseinket is.

Rossz az irány tisztelt hölgyek, urak. Hátra arc!  A kritikánkat fogadják tisztelettel! Korunkhoz mérten indokolt az. Az „öregúr“ néha oktat, oktathat, de ha úgy alakul, tanácsol is! Az alamizsnát köszönjük, s szégyelljék magukat!"

Baráti üdvözlettel Urbán Zoltán, a Reviczky Társulás elnöke

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.