2020. május 27., 19:42

Megújult a bélyi magyar alapiskola épülete

Befejeződött Bodrogköz második legnépesebb magyar alapiskolája felújításának első fázisa. A munka március második felében kezdődött, és elsősorban az alagsori műhelyeket érintette, míg a második fázisban a biológia, kémia és fizikai szaktanterem, valamint a nyelvi labor új bútorokkal, korszerű berendezésekkel történő felszerelését jelenti. A teljes rekonstrukció, illetve az új felszerelések vásárlása összesen 133 ezer eurót emészt fel, amelynek 95 százalékát egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően nyerték el, míg a befektetés 5 százalékát a fenntartó, Bély község fedezi.

Médialapozó
Elöl balról Kalinák Szabolcs, jobbról Rastislav Trnka

Ahogyan azt Kalinák Szabolcs, az iskola igazgatója portálunknak elmondta, épületük külső szigetelésére, illetve nyílászáróik teljes cseréjére szintén az elmúlt 4 évben került sor, így a 60 évvel ezelőtt emelt, meglehetősen rossz állapotban lévő épület mára tökéletesen megszépült.

Ezúttal az alagsori műhelyek kaptak új köntöst. Az új ablakok mellett megújult a padlózat, a vezetékek, a szerelvényezés. A második fázisban pedig beszerzik azokat a gépeket, berendezéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy magukénak mondhassanak egy-egy jól felszerelt  fém-, illetve fa megmunkálására alkalmas műhelyt. Ezeket az ötödikesektől a kilencedikesekig mindenki birtokba veheti majd heti egy alkalommal.

Ugyancsak a második fázisban kapja meg nyelvi laboruk is a digitális- és audiotechnikát, illetve az interaktív táblát, tehát ez a helyiség is a XXI. század követelményeinek megfelelő felszerelést kap,  lehetővé téve az idegen nyelvek még színvonalasabb oktatását. Hasonlóképpen újul meg a fizika-, a biológia- és a kémia szaktanterem is.

Az elvégzett munkát a napokban a megye elnöke, Rastislav Trnka is megtekintette, aki a látottakhoz hozzáfűzte: a korszerűen felszerelt szaktantermek minden bizonnyal hozzájárulnak majd az oktatás minőségi változásához is. A kulcskompetenciák fejlesztése  mindenképp összhangban kell legyen a munkapiac szükségleteivel és a gyerekek pályaválasztásával.

Az iskolát látogató 192 gyerek zömmel hátrányos helyzetű környezetből jön.

+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék