2022. március 14., 08:58

Megújul a tér az ötvenéves pozsonyi híd alatt

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés hídja kerek 50 éve ikonikus építménye a fővárosnak. 1967-ben kezdték el építeni, és öt év múlva fejezték be. A hídnak azonban történelmi szempontból nagy ára volt, a Váralja és a zsidó negyed is áldozatul esett az építkezésnek. A híd megépítésének legfőbb oka az akkor újnak számító ligetfalui lakótelep fejlesztése volt.

Sznf-híd - Pozsony
Fotó: facobook.com

A SZNF híd, szerkezetének köszönhetően, Szlovákia legjelentősebb hídjai közé tartozott. Az építmény olyannyira érdekes volt, hogy a letteket is inspirálta, akik Rigában megépítették a híd másolatát, amit Gorkij hídnak neveztek el. A pozsonyi híd, amelyet 1989-ben Új hídra kereszteltek át – bár ez volt a másik legöregebb hídja Pozsonynak –, majd 2012-ben a híd átadásának 40., illetve a Szlovák Nemzeti Felkelés 68. évfordulója alkalmából visszakapta az eredeti nevét, 2001-ben az évszázad hídja lett. 

A SZNF híd mindmáig szerves része a pozsonyi panorámának, ezért is méltatlan, hogy a híd alatti terület, főleg a ligetfalui oldalon, évek óta rendkívül elhanyagolt állapotban van, így nem szívesen járnak arrafelé a pozsonyiak.

Sokak számára ezért örvendetes hír, hogy a fővárosban megindult felújítások ezt a területet is elérték. Matúš Vallo főpolgármester azt ígéri, a rekonstrukció követni fogja a híd egyedi építészeti stílusát.

Ligetfalu is élhetőbbé válik a felújítással

A 80 méter magasan lévő Ufo étterem kétségkívül a ferde pilonos híd különlegessége, oda feljutni azonban nem olyan egyszerű. 2018-ban az étterem üzemeltetője szerette volna a híd alatti részt felújítani, mivel csak azon keresztülhaladva lehet az étterembe és a kilátóhoz vezető lifthez eljutni. A város beleegyezett, de nem volt építési engedély és hiányzott a műemlékvédelmi hivatal engedélye is, márpedig arra is szükség lett volna, mivel a hidat éppen akkoriban nyilvánították a nemzeti kulturális örökség részévé.

Sznf-híd - Pozsony
Fotó:  facobook.com

– A 2018-ban megépült faszerkezetet, amelynek eltávolításához ragaszkodtunk, felváltja egy új minőségi dizájn

– jelentette ki a főpolgármester. A tervezők ragaszkodtak a minimalizmushoz, mert azzal jobban megőrizhető az Óváros látképe, az emberek pedig könnyebben eljuthatnak az étterembe és a kilátóhoz vezető lifthez.

A felújítást a főpolgármester szerint az étterem bérlője állja, a felújított terület pedig a város tulajdonában marad. A fővárosi önkormányzat és a kerületi műemlékhivatal már elfogadta az előzetesen benyújtott tervet, jelenleg a fővárosi speciális építési hivatal értékelésére várnak, hogy elkezdődhessen az érdemi munka. A jövőben azt is tervezik, hogy a Pozsony – Élhető helyek közterület-felújítási program keretében a Janko Kráľ park és a ligetfalui korzó közötti, ma még bekerített, híd alatti területen egy skate-parkot is létesítenek majd a gördeszkásoknak és a rollerezőknek, amit egy fitneszállomással is kiegészítenek a sportolni vágyók számára. 

A pozsonyi Duna máig legelegánsabb hídja a SZNF híd, amely mindeddig az elhanyagolt környezettől és a szerencsétlen beavatkozásoktól szenvedett. Itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul majd a híd alatti „élettelen terek” felélesztése is.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/10. számában.

 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.